A Helka sikere után végre az idei Könyvhétre megérkezett Nyulász Péter Ciprián című könyve. A folytatás Helka testvérének, Cipriánnak a kalandjait meséli el, azt, hogyan lesz Tihany hercegéből a Balaton hercege.
Már a Helka is nagyon kalandos volt, de a Cipriánban egyenesen sziporkázol. Tudják a gyerekek követni ezt a fordulatszámot olvasás közben is?
A visszajelzések alapján a többség igen. Az új kötetben mindenesetre egyenesebb szálon haladnak az események, így azokat könnyebb követni – mondták is már jó páran, hogy „a Ciprián jobb, mint a Helka” – ám szerintem inkább csak más jellegű. Az első történet amolyan varázsnyomozós – titokfejtős mese, a második pedig klasszikusabb kalandregényesebb problémamegoldós. Ámbár ebben is akadnak varázsos és mesés események szép számmal.
Bevallom, nekem néha vissza kellett lapoznom, mert elvesztettem a fonalat. Mi a trükköd, hogyan bírtad mozgatni ezt a rengeteg szereplőt? Ne mondd, hogy mind a szívedhez nőtt és egyedi karakter!
Márpedig a karakterek szívemhez nőttek, és amikor a vízi bábszínházi feldolgozás készült, bizony maradtak is bennem sajgó sebek, amiért egy-egy hős kimaradt. Különösen a főbb karakterek közül, mint például Rezi alakja…
Más, kisebb szereplők, akik olykor valóban „csak” dramaturgiai okból keletkeztek, később nagyon is fontossá lettek – éppen az egyediségük miatt. Így bukkan fel most a Helkából például Pálzazók, vagy Rigó Jancsi – Mordizárról nem is beszélve, ugyebár…
Ráadásként nem egyszer valóban önálló életre kelnek a szereplők, és maguk íratják a tetteiket. Meg is izzasztanak olykor, amikor a maguk feje után mennek – egészen más irányba, mint azt én szeretném. Ilyenkor jól megharcolunk egymással.
És bevallom, ahhoz, hogy követni tudjam őket, háttérjegyzeteket készítek, kapcsolati hálókat rajzolok, időrendi táblát gyártok. Mindent megteszek, hogy a történet és az események fogaskerekei úgy találkozzanak össze, mint egy óraműben – s nem csupán egy köteten belül, hanem a két könyv tekintetében is.
A Helka sok helyen volt ajánlott olvasmány, s hallani olyan híreket, hogy ilyen sorsra jut Ciprián is. Oktatási segédanyag lesz hozzá?
Egyrészt titkos vágyam teljesült azáltal, hogy számos pedagógus felfedezte a kötetbe rejtett lehetőséget – a konkrét ismereteket, vagy a könnyen kikutatható, felfedezhető utalásokat. A nehézség az volt a megírásánál, hogy ezeknél ne lógjon ki a lóláb, azaz ne legyen zavaróan didaktikus. Pl. nem írhattam bele, hogy bauxit és alumínium. De az, hogy a sárgaköves gyűrű a „Bakony nemes ércéből” készült, meglepően könnyű, szürke, fakó fém – már belefért. A tanító vagy a tanár pedig lehetőséget kap ezzel a bauxitbányászat, a fémfeldolgozás és a többi valós ismeret magyarázatára.
Igazi öröm, hogy az ország legkülönbözőbb pontjain – jellemzően negyedik osztályosok – olvassák együtt, s valóban azzal a céllal, hogy ezzel a történettel színesítik a tananyagot. Sőt, találkoztam olyannal, ahol kifejezetten tantárgyi integráció valósult meg (matek, természetismeret, honismeret, tánc és etikett plusz gyakorlati kézműves órák egyaránt). S azt követően osztálykirándulást, vagy erdei iskolai képzést szerveznek a regény valódi helyszínit végigjárva. Nagyon remélem, hogy Ciprián történetét is alkalmasnak találják majd ugyanerre, hisz itt újabb tájakkal – Bükkel, Alfölddel – is megtehetik ezt.
Ayhan Gökhan a magyar legendák megmentőjének titulált, nem gondolkodtatok egy, a háttérlegendákat tartalmazó kötet kiadásán is?
Úgy igazából háttérlegendák – úgy mint többes szám – nincsenek a kötetben. Ennek az a magyarázta, hogy a meglévő (és általam fellelt) legendák egyszerűn nem illenek össze, sok esetben kifejezetten ellentmondanak egymásnak, így képtelenség volt egy szálra felfűzni őket. Amit viszont megtettem, hogy annak az egy régi történetnek (Fáy András: Sió tündéres rege) a továbbgördítésébe annyi utalást, kapcsolódási pontot illesztek, amennyit csak lehet. Legyen az bár legendára, vagy valóságra – adott esetben szavakra, kifejezésekre – utalás.
Az „írói szabadsággal” élve pedig szabadon gyártottam saját legendákat balatoni aranyhídról sárkánnyal, vagy egerszalóki mésztufa dombról – vagy Megyer-hegyi tengerszemről – vízvarázslóval, és így tovább. Igazán élvezem, amikor szépen összesimulnak ezek az „öt és kilenclyukú hidak” (karcagi Zádor-híd és Hortobágy), az égből pottyant kővel (Kabai meteorit), földvárakkal, délibábbal és egyebekkel.
Azt gondolom ezek akkor sikeresek, ha azt érzi az olvasó, hogy az a kis történet nem is az író sajátja, hanem valami régi legenda beleillesztése ebbe az újba. Az aranyhidat elnyelő sárkányról például a legtöbben ezt gondolják.
Ciprián tulajdonképpen végigkalandozza fél Magyarországot, hogy az embernek kedve támad megnézni, pontosan hol is járt. Ti ezt már mind végigjártátok családostul, vagy a Ciprián írása közben tettél még tanulmányi kirándulásokat?
Ez is igaz, és az is. Volt ahol régen jártam, volt ahova direkt ezért mentünk családostul – már a történet formálódása közben – és bevallom, olyan is, ahova csak könyvben, térképen, internetes böngészéssel jutottam el. Szerencsére ez utóbbiból van a legkevesebb.
Neked melyik a kedvenc helyed a mostani regényben megjelenők közül?
Nehéz választani. Leginkább nem is tudok. Bármelyikről képes vagyok hosszú perceken át lelkes előadásokat tartani, legyen az akár az óbudavári mosókút a Balaton felvidéken (Csicsó, Mencshely és Dörgicse között) vagy a Siroki Sziklavár a Bükk és a Mátra közt, vagy akár a százhalombattai halomsírok, akár a balatonföldvári Földvár, vagy Sió Tómélyi palotája és annak rejteke, a tényleg létező Tihanyi kút a Balaton mélyén.
Sok, a Helkában „felesleges rejtélynek” tűnő dologra fény derült és megmagyarázódott a Cipriánban. Viszont lettek új rejtélyek. Vagyis akkor új folytatás is lesz?
Innen látszik, hogy azok a rejtélyek nem is voltak feleslegesek. Ám a kérdésre az a válasz, hogy igen, valóban akad „pár dolog”, amit érdemesnek tűnik bővebben kifejteni. Remélem sikerül.
Hajrá! Várjuk!