avatar
2012. november 21. /

A minőség magasában – Kalász Márton zárvatermő költészete

kalasz

Ez a költészet nem tud riszálni, nem akar tetszeni, formakultúrájában nincs helye az öncélú nyelvi játékoknak (Antall István írása Kalász Márton költészetéről, a szerző nyerte el a XII.Győri Könyvszalon alkotói díját)

A teremtéssel teljessé váló természet költészetének alapélménye. Onnan indul, ahol a magyar líra legszebb hagyományai teremnek, ahol a közvetlen tapasztalás a szimbólummá lényegülő táj, igény a mívesség, a vers belső fegyelme, ahol a megszólalás a kezdetektől a közösségi felelősség erkölcsét hordozza. Egy költő – költői pózok nélkül, széles gesztusoktól

tartózkodó alapállással, természetes küldetéstudattal, mint a névtelenek.

Kalász Márton feszes soraiban, megújított klasszikus versformáiban, fegyelmezett szabadverseiben a békességen belül feszül a dráma, a legszelídebb lázadás készülődik, az igényesség és a gondolatok végleges kiérleltségének makacssága. Ez a költészetté érett, otthonról hozott hit nem tüntetés és nem is áldozat. Ez a hit a létezés feltétele. Titka talán éppen az, hogy a Magyarországon termékenyítő otthonossággal honosodó németajkú paraszti kultúrából érkezik, nem egyszerűen nyelvet vált, hanem nyelvet talál. Úgy lesz magyar költő, hogy a vers alapanyagát az utolsó sóhajig, a rácsodálkozás érzelmi teljességével ismeri meg, hazai kultúráját a magas műveltség tájainak bejárásával gazdagítva. Szolgálatos költészetnek indul Kalász Márton életműve, csakhogy a kezdeteitől meghaladja a közvetlen, leegyszerűsítő, tanító szándékot, ekképpen kerül el minden közvetlen közéleti buktatót. Nemcsak saját paraszti környezetének mindennapjait ismeri, de a város vonzása, a Kelet-magyarországi tanyavilág felől az egész országot, a kettészelt Németország felől Európát sajátítja el. Egy több hullámban induló nagy költőnemzedék tagja is lehetne, de sem elődeinek, sem közvetlen pályatársainak költészete nem hagy különösebb nyomot kikezdhetetlen szemlélődő magányán. A hazai és a világirodalmi költői divatoktól önnön belső tartása, mesterségének felsőfokú ismerete, a bravúroktól való idegenkedés, a szilárd alapokra épülő – a személyességet a személyiség felől alakító – lírája óvja meg. Ez a költészet nem tud riszálni, nem akar tetszeni, formakultúrájában nincs helye az öncélú nyelvi játékoknak, a szavak súlyát a gondolatok teremtik meg, a szöveg szövetét sűrűvé szövi az egyetemes megismerés vágya, a beláthatatlan sötét sejtése. Szerelmében éppoly szemérmes, mint baráti, családi, közösségi mítoszainak megfogalmazásában, élményeinek filozófiává érlelt tartózkodó átéltségében. Ahogy műfordítóként a német költészet itthon szinte ismeretlen kortársaival találkozik, úgy a legizgalmasabb életművekből válogathat, tehát a modernitás alapkérdéseit is azzal a rendteremtő erővel jeleníti meg, ahogy a saját portájára ügyelő, a kis világban, a kis tájban a tudás teljességét megélő parasztember. A rokonságkeresés itt sem kínzó nyugtalanság, a magára találás gesztusa sokkal inkább a megalapozott önismeret, s a magyar költészet finom részletek megtapasztalása felől érthető. Ez a versbeszéd nem idézi a történelmi élményeket, hanem megéli azokat. Minden magyar sorsforduló, minden egyéni és közösségi tragédia a hitelesség felől válik balladisztikus időtlenséggé. A választott és a legtisztább szándékkal vállalt, történelmi és erkölcsi értelemben többször kipróbált sváb magyarságtudat drámája a deportálásokkal mérhető kitelepítés. A földből, a házból, a hazából, a közös munkából való kirekesztés, amelynek jóvátehetetlen emberi nyomait, mélyen barázdált vonásait Kalász Márton úgy emeli prózai műveibe, hogy az költészetének szerves részévé válik. Az együttérzésnél jóval többre képes a lírikus. A verseiben is tetten érhető tartózkodó tárgyilagossággal, a ráolvasás varázslatával mondja ki a kimondhatatlant, oldja föl a föloldhatatlant. Ez az egyedülálló ebben a folyamatosan gyarapodó, egységében is rendkívül sokszínű, intellektuális megnyilvánulásaiban is karakteres, monumentalitásában is bensőséges, tehát megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen, minőségében kikezdhetetlen költői életműben.

{jcomments on}

Megosztás: