avatar
2012. november 19. /

Fektesse pénzét politikusba!

szonok

A legjobb befektetés az érdekházasság után, de kellemesebb. A politikusnak nem kell puszit adni elalvás előtt, és aztán hajnalig hallgatni a horkolását. (Nógrádi Gábor: Hogyan lehetünk milliárdosok? című sorozata)

A módszert bárki alkalmazhatja kedves olvasóink közül, akinek sok a pénze és kevés a hatalma.

Hogyan?

Tegyük fel, közeledik a választás.

Kinézünk magunknak egy jelöltet valamelyik pártból, aki megnyilatkozásaiban a tisztesség és az erkölcs bajnoka. Homlokán liliom, kezében az igazság pallosa, a feneke pedig kilóg a nadrágból. Ő a mi emberünk. Őt kell lefizetni.

A kedves olvasó persze most megkérdezhetné, hogy miért nem egy gerinctelen senkiházit veszünk meg, aki kezdettől fogva úgy táncol a pénzünkért, ahogy fütyülünk.

Nagy butaság volna!

Becstelen gazemberrel nem jó üzletet kötni. Olyan, mint a zsoldoskatona: teszi, amire kérjük, de csak míg valaki nem ígér neki egy forinttal többet. Nekünk a tisztességtelenséghez tisztességes emberre van szükségünk. Homlokán liliom, kezében az igazság pallosa stb.

Módszerem szerint pénzünket szerényen a kezébe nyomjuk, és azt dadogjuk, hogy tiszta szívvel és tele zsebbel egyetértünk vele meg a céljaival, a halak kukachoz való jogát is ideszámítva, és bocsánat, meg éljen a haza, valamint itt írja alá. Ez őt majd mélységesen meghatja, és mert becsületes, nem felejti el, ki segítette hozzá a képviselői székhez, a pártbeli tisztséghez, a Korrupcióellenes Bizottság elnökségéhez, és így tovább, felfelé a lépcsőn, egészen a vérpadig. (Pardon! Vérpad majd a harmadik felvonásban.)

Amikor a mi választottunk már benn ül a jó kis meleg puha pozíciójában, és nekünk éppen egy kis segítségre van szükségünk, hogy a Magyar-Tanganyikai Szivacsműveket mi kapjuk meg, ne a konkurencia, megkeressük a védencünket. Megkeressük, és kérünk tőle egy icipici szívességet. Lehet, hogy először elsápad, elpirul a jámbor, mint szűzlány a férfiszaunában, de aztán látni fogja, hogy valóban a mi kezünkben virágozna fel leginkább a magyar szivacsipar. Legkésőbb akkor mindenképpen bizonyos lesz benne, amikor megmutatjuk neki az aláírását a pénzünk átvételi elismervényén.

Később megint kérünk tőle egy kis szívességet, és megint, és megint mindaddig, míg a beléfektetett tőkét ezerszeresen nem hozza vissza. Persze előfordulhat, hogy néhány firkász megsejti a konkurencia pénzén, hogy politikusunk ebben vagy abban az ügyben a mi szekerünket tolta, és valami bizonyítékot is előkaparnak a piszkok.

Akkor jön a vérpad, a felvonásvég, a függöny, és mi kereshetünk új szüzet a szaunába.

Mit mondjak?

Lesz.

{jcomments on}

Megosztás: