Csütörtökön, március 3-ánnyílt meg Budapesten egy magángalériában atavaly ősszel Nürnbergben elhunyt képzőművész,Botond kiállítása, amelyen többek között a Torinói lepe című, 400×110 cm-es kamionponyvába mart alkotása is látható. A kiállítást Kurdy Fehér János és Podmaniczky Szilárd nyitotta meg. A megnyitószövegekből először az utóbbi szerző írását közöljük.
2006 novemberében, egy hideg téli este könyvbemutatóra indultam a szegedi Dóm alagsorába. A bejárat előtt egy fehér és egy fekete ruhába öltözött hostes fogadott, kezükben egy-egy lángoló fáklya, mindketten vacogtak a hideg miatt. A Láthatatlan Szeged című könyvemet mutattuk be, amelyben közel száz, eddig csak negatívban létező fekete-fehér fotó szerepelt. Hogy valamit adjunk annak az archívumnak, ahonnan a képeket kaptuk, megkértem egy fotóst, hogy a bemutatóra meghívott vendégekről készítsen egy csoportképet, camera obscurával.
A csoportunk közel negyed órán keresztül állt csöndben és mozdulatlanul. És hirtelen valami azt súgta, hogy itt és most egy egészen különleges dolog történik velünk. Nem tudom, hogy mi, megnevezhetetlen. Aznap nem mertem, nem tudtam beszélni róla.
Másnap fölhívtam a fotóst, és elmondtam neki, hogy min mentem keresztül a fotózás alatt. Azt válaszolta, ő nem érzett semmit, viszont a camera obscurás kép nem sikerült. Mondom, mégis csak történt valami, hidd el, és akkor hozakodtam elő először valamiféle magyarázattal. Olyan volt, mondtam, mintha a torinói lepel reprodukciós kísérletén vennénk részt.
És attól a naptól kezdve, ahogy ezt kimondtam, belém költözött valami megmagyarázhatatlan vágy, hogy mindent megtudjak a lepelről. Életem eddig talán legnagyobb könyvtári kutatásába kezdtem. Ez a váratlanul támadt szenvedély spirituális erővel vitt vissza a krisztusi történet megelevenítéséhez.
Azt láttam, hogy a könyvek szerzőit is hasonló szenvedély fűti, mint engem, végül mégis mindig kétféle eredmény születik. És ez az eredmény a lepel valódiságáról vagy nem valódiságáról szól. A valódiság azt jelenti, hogy a leplen látható ember képe Krisztus képe, amely föltámadása során keletkezett. A nem valódiságról mondják azt, hogy nem így keletkezett, amelynek többféle variánsa létezik.
Nem régen azonban találtam egy harmadik elméletet, amely szerint a leplen valóban Krisztus feje látható, de nem az ő teste. Ezt a verziót a fejkultusz hívei kedvelik, s felhasználva a lepel szénizotópos kormeghatározását, azt állítják, hogy a leplet a 13. és 14. század között a templomos lovagok készítették camera obscura használatával, azért, hogy a birtokukban lévő Baphomet néven imádott, bebalzsamozott Krisztusfejet megörökítsék.
A hívő ember számára érthetetlenek, ha nem botrányosak ezek a szavak. A hívő embernek bizonyosság a feltámadásról. A XXI. századi tudománynak egy tárgy, amelyet különböző módszerekkel vizsgálva jut eredményekre, és tesz állításokat a lepelről.
Mint matematika és fizika végzettségű tanárnak semmi kétségem nem volt a tudományos kísérletek hitelességéről, viszont a bennem élő írót nem érdeklik a tudományos eredmények, annál inkább az, amiről minden kutató beszámolt, amikor meglátta a leplet. A találkozás egy életre szóló megrendítő élmény volt. És itt, a megrendültségben kapcsolódik össze a lepel két különböző megközelítése. Egyetlen ember, legyen az hívő vagy ultra ateista, sem vonhatja ki magát a lepel hatása alól. Vagyis akaratán kívül mindenkiben él az a spirituális dimenzió, ami a lepel hatására aktivizálódik. Ezt a dimenziót nem tudtam, és nem akartam megnevezni, mert azt gondoltam, hogy ez volt az a megnevezhetetlen élmény, amit a Dóm alagsorában átéltem.
Most mégsem akarom megkerülni a megnevezést. A torinói lepel a létezés forrását ábrázolja. Ahány ember, annyiféleképpen kapcsolódik ehhez a forráshoz. Botond munkái, ahogyan a most láthatók is, ezekben a forrásokban keresik a titokzatossággal fedett megtisztulást.
2007 őszén meglátogatott egy 80 éves lelkész, Hollandiából jött, egyedül vezette végig az utat. Akkor találkoztam vele életemben először. Elmeséltem neki, hogy mi történt velem a Dóm alatt, és hogy szeretnék regényt írni a torinói lepelről, Letakart fejek címmel. A regényben egy férfi újsághirdetésre jelentkezve vállalkozik arra, hogy résztvesz a lepel reprodukciós kísérletében, amely akár az életébe is kerülhet. Csak egyetlen gondom van, mondtam a lelkésznek. Úgy érzem, nem tudom megírni. Erre azt felelte, legyek nyugodt, történik majd velem valami, ami elindít. Merthogy a világban minden készen áll, csak meg kell történnie velünk.
Mindezt azért mondtam el, mert a mai napig nem tudtam nekifogni a Letakart fejeknek, ugyanakkor minden nap minden pillanatában készen állok a valami fogadására, ahogyan most is. És nem tartom kizártnak, hogy ma, itt fog velem megtörténni.
Kapcsolódó anyag: Vera ikon – Igaz kép
{jcomments on}
