A hosszú élet titka a génekben? Új kutatás szerint az öröklés szerepe eddig alulértékelt volt
Sokan, akik megérik a reúndkívüli kort, saját magyarázatot adnak a hosszú életükre: egy esti pohár whiskyre esküsznek, mások a nyugodt, konfliktusoktól mentes életre. A tudomány azonban egyre határozottabban állítja, hogy a valódi magyarázat sokkal mélyebben, a sejtjeinkben keresendő. Egy friss, a Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint az emberi élettartamot meghatározó genetikai tényezők szerepét eddig jelentősen alábecsültük.
Mi torzította eddig az eredményeket?
Uri Alon professzor és a Weizmann Tudományos Intézet kutatócsoportja arra hívja fel a figyelmet, hogy a korábbi vizsgálatok nem számoltak egy alapvető tényezővel: azzal, hogy sok ember élete nem biológiai öregedés miatt ér véget. Balesetek, gyilkosságok, fertőző betegségek vagy más, a testen kívülről érkező hatások – az úgynevezett külső halálozási okok – jelentősen torzíthatják az élettartam statisztikáit. Ezek az okok ráadásul az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válnak, ahogy az emberi szervezet sérülékenyebbé lesz.
A kutatók szerint éppen ezek a tényezők fedték el eddig azt a „tiszta” genetikai jelet, amely az öregedés biológiai mechanizmusaira utal.
Mit jelent az örökölhetőség az élettartam esetében?
A vizsgálat központi fogalma az örökölhetőség: annak aránya, hogy egy adott tulajdonság – például testmagasság, testsúly vagy élettartam – változékonysága milyen mértékben magyarázható genetikai tényezőkkel, és mennyiben környezeti hatásokkal. Az emberi élettartam esetében a korábbi becslések rendkívül szórtak voltak: egyes tanulmányok mindössze 6 százalékos, mások akár 33 százalékos genetikai hozzájárulást találtak.
Alon és munkatársai szerint ezek az értékek szisztematikusan alulbecsülték a gének szerepét.
Egy új modell, tisztább kép
A kutatócsoport egy olyan matematikai modellt dolgozott ki, amely külön kezeli a biológiai öregedésből fakadó halálozást és a külső okokból bekövetkező életeseményeket. A modellt több ezer dán és svéd ikerpár történelmi adataival kalibrálták, így pontosan vizsgálni tudták, hogyan alakul az élettartam hasonlósága genetikai szempontból.
Miután kiszűrték a külső halálozás hatását, egy sokkal erősebb genetikai összefüggés rajzolódott ki. Az eredmények szerint az emberi élettartam változatosságának nagyjából 50 százaléka genetikai eredetű. Ez az arány meglepően hasonló ahhoz, amit laboratóriumi körülmények között vizsgált vad egereknél tapasztalnak.
Mi magyarázza a másik 50 százalékot?
A fennmaradó rész a kutatók szerint olyan tényezőkből áll össze, mint a véletlenszerű biológiai folyamatok és a környezeti hatások. Ide tartozik az életmód, a táplálkozás, a testmozgás, a társas kapcsolatok minősége, a lakókörnyezet és számos más, jól ismert faktor. Ben Shenhar társszerző hangsúlyozta: ezek a hatások az életkor előrehaladtával egyre nagyobb szerepet kapnak.
Bizonyítékok a rendkívüli hosszú élet mögött
A modell eredményeit egy amerikai kutatás adataival is ellenőrizték, amely százévesek testvéreit vizsgálta. Az elemzés itt is körülbelül 50 százalékos örökölhetőséget mutatott. Egy másik svéd adatbázis pedig azt jelezte, hogy a 20. század elejétől – a közegészségügy javulásával párhuzamosan – a külső halálozás csökkenésével együtt a genetikai hatás becsült aránya nőtt. Ez tovább erősíti azt az elképzelést, hogy a külső tényezők korábban elfedték a genetikai összefüggéseket.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy az örökölhetőség mértéke függ a halál okától – például daganatos betegségek vagy demencia esetén – és az életkortól is.
Shenhar egy beszédes példát is említett: a százévesek mintegy ötöde úgy éri el ezt a kort, hogy soha nem szenvedett súlyos, életminőséget romboló betegségben. Ez arra utalhat, hogy bizonyos védő hatású gének aktívan lassítják az öregedést. Ezek közül sokat már azonosítottak, de a kutatók szerint még bőven akadnak felfedezésre váró genetikai tényezők.
Mit jelent mindez a jövőre nézve?
Bár a tanulmány nem tér ki részletesen arra, hogyan befolyásolják a gének az immunrendszert, Richard Faragher, a Brightoni Egyetem professzora szerint az eredmények fontos következtetéshez vezetnek. Az ember ebből a szempontból nem különc kivétel az élővilágban, hanem hasonlóan viselkedik azokhoz a fajokhoz, amelyeken az öregedést kísérleti körülmények között vizsgálják.
Ez pedig azt sugallja, hogy az állatkísérletekben ígéretesnek tűnő, öregedést lassító beavatkozások nagyobb eséllyel működhetnek embereknél is.
A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy az öregedés nem pusztán elkerülhetetlen sors, hanem részben megfejthető biológiai folyamat. Ha sikerül azonosítani azokat a géneket, amelyek az „belső óránkat” szabályozzák, a jövőben akár olyan terápiák is megjelenhetnek, amelyek nem egyetlen betegséget kezelnek, hanem magát az öregedés ütemét lassítják – és ezzel egyszerre számos, korral járó kór kialakulását is.
