Népi ízű egyéni világát, figuráit születési helyéről, a nógrádi dombok öleléséből hozta magával, de karaktereit a fiatalkori élmény, és a Csiki-havasok világa befolyásolta. (Libisch Károly írása)
Csohány Kálmán művészetével, grafikáival még késői sihederként véletlenül ismerkedtem meg egy kiállításon 1971.-ben. No, nem a kiállításlátogatás ténye volt véletlen, hisz akkorra datálódott nyiladozásom a művészetek, ezen belül is a képzőművészet felé. A sorsfordító eseményig viszont nekem a grafika egy a festészetet kiegészítő, igazából másodlagosnak tartott megnyilvánulási forma volt. A Csohány-kiállítás olyan élményt adott, amely – ha nem is tett a grafika feltétlen hívévé, de – átértékeltette a világlátásomat. Erre (is) emlékezve vettem kézbe a mára már szinte elfeledett művészről szóló könyvet.
Részletek az 1925.-ös pásztói születésű művész hitvallásából: „Én az embereket szeretném megközelíteni. Életüket, érzelmi világukat szeretném a magam eszközeivel ábrázolni. Ehhez gyermekkorom szolgál segítségül. Szűkebb hazám embereit ismerem jól, de érzem, hogy az ő örömük vagy bánatuk papírra vetésével egyetemes emberi magatartást közelítek meg. Ez a legfőbb cél és értelme munkáimnak.”
„Nem színekben gondolkodom, hanem vonalban…”– És valóban: Csohány Kálmán számra a vonal volt a legfőbb kifejezési eszköz s ettől még a közterületekre szánt, színes csempe- (terrakotta) kompozíciókban, avagy bensőséges világú, folthatású vízfestményeiben sem tért nagyon el. Ezáltal jutott el egy semmilyen irányzathoz nem tartozó, egyszerű megszólalási módhoz.
Népi ízű egyéni világát, figuráit születési helyéről, a nógrádi dombok öleléséből hozta magával, de karaktereit a fiatalkori élmény, és a Csiki-havasok világa befolyásolta. Rajzolt tussal, tolla, grafittal, metszett rezet, linót. A rézkarcok letisztult vonalai puritán formákba rendeződnek, tipizálásában besorolható, felismerhető jegyekkel. Madarak, fák, virágok, a keresztény és ősi rítusok, az égi és földi világ kettőssége is foglalkoztatta. Élet és halál. A könyv bőséges illusztrációja ezekből ad átfogó válogatást.
Természetesen – még 1971-ben – engem a madarak mindenféle előfordulása ragadott meg először. Varjú. Varjak… Madarak. A szabadság szimbólumai. Az ég és a föld közötti összekötő kapcsok, átvezetők – a könyv szerzője, Shah Gabriella szerint: mediátorok. Az élet és a halál között; oda s vissza. Az ég, a menny madaraival, az angyalokkal együtt. Jelképek, az erő vagy az elmúlás jelképei. Madarak.
Évekig nem hallottam róla, s bár hatására a grafika műfajára is kinyílt a szemem, de csak látensen, rejtve volt jelen belvilágomban. Bár fontos helyen! Most e könyv által szembesültem néhány korai olvasmányélményemhez kapcsolódó könyvillusztrációval, kedves figurával. Helyére tudom tenni már. Örömmel fedeztem fel újra.
Shah Gabriella könyvében bemutatja az embert, a művészt, fényképekkel is illusztráltan végigkíséri élete eseményeit. A mű a néhány színes oldal mellett sok, bár néha a grafikákhoz sem mindig elégséges minőségű fekete-fehér (inkább fekete-szürke) illusztrációval szolgál (összesen 94, címmel is jelölt mű). Továbbá szemelvényeket kapunk Csohány Kálmán irodalmi munkásságából (versek, elbeszélések). A kiadványhoz sokrétű függelék kapcsolódik: bibliográfia, műjegyzék, kiállítások, filmek, illusztrációjegyzék, angol- és németnyelvű összefoglalók stb. Talán csak azt tenném szóvá, hogy a megsemmisült (elbontott) kerámiakompozícióit legalább fényképen megismertem volna. Biztos fellelhetőek valahol…
Élt 55 évet!
Shah Gabriella: Csohány Kálmán
Somos Kiadó, Budapest, 2010. (128 oldal)
(Ez az írás a Pesti Zsibongó részére készült 2011. elején. Úgy vélem, nem vesztett időszerűségéből, s fontos lehet, hogy e fórum olvasói is tudjanak a könyv létezéséről!)
{jcomments on}
