A Szerk. avatar
2025. december 23. /
, ,

Beszélgetés Szakács Szilvia Adrienn díjnyertes filmrendezővel, aki végre kreatív módon használja az AI-t

A napokban adtunk róla hírt, hogy közönségdíjra jelölték Szakács Szilvia Adrienn többszörösen díjnyertes AI-rövidfilmjét. A nemzetközi szakmai sikerek után most a közönség kegyeiért is versenybe száll a Mirror Me című rövidfilm. Szakács Szilvia Adrienn alkotása bekerült a Short of the Year – Audience Choice Awards döntősei közé, így a nézők szavazatain múlik, elnyeri-e az újabb rangos elismerést. A szavazás pillanatnyi állása szerint már a 2. helyen van a film. Szakmai partnerünk készített Szakács Szilvia Adrienn rendezővel interjút, amit ajánlásukkal az alábbiakban közlünk.

Mesélj kérlek röviden magadról azoknak, akik még nem ismernek!

Szakács Szilvia Adrienn vagyok, AI-filmes alkotó, vizuális történetmesélő és kreatív rendező. Budapesten élek és munkáim középpontjában a mesterséges intelligenciával támogatott filmes narratíva áll.

Emellett alapítója és vezető alkotója vagyok az AiIlusion Studio-nak, ahol olyan narratív gazdag, vizuálisan egyedi alkotásokat készítettünk, amelyek bejárták a világot és megerősítettek minket abban, hogy a generatív technológiával is lehet mély, emberi gondolatokat és érzelmeket közvetíteni.

Amikor 2024 elején egy kis csapattal belekezdtünk az alkotásba, még az elsők között voltunk, akik valódi történeteket próbáltak elmesélni AI-eszközökkel.

Akkoriban a technológia legfeljebb 3 másodperces videók generálását tette lehetővé, többnyire Discord-szervereken futó kísérleti programokon keresztül, mi mégis egyetlen hónap alatt elkészítettünk egy 7 perces alkotást. Azóta óriásit fordult a világ, mind technológiai, mind alkotói szempontból.

Honnan ered a vizuális történetmesélés iránti érdeklődésed?

A vizuális történetmesélés iránti érdeklődésem már nagyon régóta megvan. Mindig foglalkoztatott, hogyan lehet képekkel, hangulatokkal és ritmussal olyan történeteket mesélni, amelyek érzelmileg hatnak a nézőre, akár szavak nélkül is.

A 3D design, az Unreal Engine és más vizuális technológiák iránti szenvedélyem természetes módon vezetett el ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciát is alkotói eszközként kezdjem el használni.

Mikor találkoztál először a mesterséges intelligenciával, mint alkotóeszközzel?

2023 vége felé kezdtem el tudatosabban kísérletezni több generatív eszközzel. Az első próbálkozások idején olyan korai rendszerekkel dolgoztunk, mint például a Pika Discord-alapú verziója, a Moonvalley saját szerverei, valamint több olyan, akkoriban elérhető program, amik azóta már nem is léteznek. Ezek az eszközök még messze voltak a mai szinttől, de már akkor érezhető volt bennük egy új filmes nyelv ígérete.

Melyek volt az első sikeresebb AI-generált filmjeid?

Az egyik korai jelentős munkám a Downgrade című rövidfilm volt, amit közösen készítettem Fritz Barbarával és a Prompters Hungrary közösségi tagokkal. Ez a film kiemelkedő közönségdíjat nyert az első Budapesti AI Filmfesztiválon és számos nemzetközi rendezvényen is díjazott lett.

Ezt követte a Dark Skies All Around, ami már nem egy kezdeti próbálkozás volt, hanem tudatosan felépített, hosszabb formátumú alkotás. Egy kis csapat dolgozott rajta, szinte másodállásban, esténként, nagyjából fél éven keresztül.

A film valós történeten alapuló, körülbelül 27 perces dráma, ami a második világháború idején élt fiatal falusi lány tragikus sorsát dolgozza fel.

Abban az időben rendkívül kevés hosszabb AI-film készült, ezért a művet végül le kellett rövidítenünk ahhoz, hogy versenyeken elindítható legyen. A film központi témája a női sors, az öröklődő traumák és a történelem személyes lenyomata.

Különösen fontos számomra, hogy a Dark Skies All Around számos filmes fesztiválon kapott elismerést olyan kategóriákban is, ahol nem létezett külön AI-szekció.

A forgatókönyv Fritz Barbara munkája, a főszereplő története pedig az ő egyik felmenőjéhez kapcsolódik.

Egy másik korai alkotásom volt a Clockwork City, ami a Curious Refuge AI Horror Film verseny közönségdíját (Audience Award) nyerte el 2024-ben, Los Angelesben. Erre a filmre a ChatGPT magyarul Facebook csoportból is sokan voksoltak.

Mi volt az alkotói motivációd az elején?

Motivációm mindig az volt, hogy különleges, mélyebb rétegeket hordozó történeteket meséljek el új, vizuálisan intenzív módon és megmutassam, miszerint az AI nem felszínes látványgyártásra való, hanem komoly narratív eszközzé is válhat.

Milyen szerepet játszott a közösség a fejlődésedben?

A közösség kulcsszerepet játszott a fejlődésemben. A közös alkotás során nemcsak történetek születtek, hanem együtt tanultuk meg az egyre gyorsabban megjelenő új generatív eszközök használatát is. A bonyolultabb jelenetek technikai és vizuális megoldásai vezettek el ahhoz a gyakorlati tudáshoz, amiből a mai napig építkezem.

A filmek vizuális és nyelvi megjelenésében meghatározó szerepet játszott Ajkay Örkény, aki a plakátokat készítette, valamint a teljes angol nyelvű anyag kidolgozásában is közreműködött. Az intro- és outro-szövegek, valamint a stáblista végső változata is az ő munkája, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a film nemzetközi közegben is egységesen és hitelesen tudjon megszólalni.

Mit jelentenek számodra az AI-videós díjak?

Az AI-videós díjak számomra elsősorban megerősítést jelentenek. Visszajelzést arról, hogy jó irányba indultam el, amikor a történetmesélés mélyebb rétegeit kerestem a generatív technológia segítségével.

Ezek az elismerések azt igazolják, hogy az AI-val készült filmek nem csupán technikai érdekességek, hanem értelmezhető, érzelmileg ható alkotások is lehetnek.

Melyik elismerés volt a legmeghatározóbb?

Több meghatározó mérföldkő is volt. A Clockwork City kapcsán kapott elismerések azért különösen fontosak számomra, mert ott éreztem először igazán, hogy a saját vizuális világom és történetvezetési irányom erősen működik a közönség számára is.

A Dark Skies All Around díjai pedig azért voltak kiemelkedőek, mert ez már egy nagyobb lélegzetű, összetettebb film volt. Nemcsak közönségdíjakat kaptunk, hanem filmes szakmai versenyeken is megállta a helyét.

Azóta több, egyénileg készített filmem is elismerésekben részesült. Ezek közül kiemelném a Mirror Me című, mélyebb témákat boncolgató alkotásomat, ami felkerült az IMDb oldalára is.

A Mirror Me bekerült a Short of the Year – Audience Choice Awards közönségszavazásába. Jelenleg is lehet rá szavazni: https://www.shortoftheyear.com/audience-choice-awards/mirror-me

Kaptál-e olyan visszajelzést, ami különösen hatott rád?

Igen, számos visszajelzés hangsúlyozta, hogy a filmjeim nemcsak technikailag érdekesek, hanem történetileg és érzelmileg is erősek. Ezek a visszajelzések inspirálóak voltak és tovább erősítették bennem a fejlődés iránti igényt.

Hogyan néz ki egy filmed útja, az ötlettől a kész alkotásig?

A folyamat intenzív kutatásból, ötletelésből és a promptok iteratív finomhangolásából áll. A történet felépítésétől kezdve, a vizuális világ megtervezésén át a technikai megvalósításig, minden lépés tudatos döntéseket és sok kísérletezést igényel.

Milyen AI-eszközöket használsz?

Többek között olyan, széles körben ismert eszközöket, mint például a VEO, a Sora, a Kling AI vagy a Runway, de ezek mellett azokat a kísérleti generatív rendszereket is, amik jelenleg még csak a szűkebb felhasználói körnek érhetőek el. Mindig az adott történet vizuális és narratív igénye határozza meg, melyik eszközhöz nyúlok.

Hogyan kezeled a technikai korlátokat?

A technikai korlátokat nem akadályként élem meg. Kifejezetten élvezem a kísérletezést, az új megoldások keresését és azt, amikor egy technikai nehézség végül kreatív irányba tereli az alkotást.

Az AI eszköz vagy alkotótárs?

Számomra az AI nem egyszerű eszköz, hanem olyan médium, ami kiterjeszti a vizuális fantáziámat és lehetővé teszi olyan képi világok létrehozását, amik korábban elképzelhetetlenek lettek volna.

Vannak etikai kérdések, amik fontosak számodra?

Igen, fontos számomra, hogy az AI-t felelősen használjuk. Tudatosan kerülöm például a deepfake-eket és minden olyan megoldást, ami megtévesztésre épül, esetleg mások identitásával él vissza. Számomra az AI egy új alkotói nyelv, aminek célja az értékteremtés és a történetmesélés, nem pedig a hatásvadászat vagy a manipuláció.

Min dolgozol jelenleg?

Jelenleg több AI-alapú rövidfilm projekten dolgozom, ezek érzelmi mélységet és filozófiai kérdéseket feszegetnek. Emellett vizuálisan és technikailag új formanyelveket is kutatok, több, frissen megjelent generatív eszköz béta tesztelőjeként is.

Mi az álomprojekted?

Egy hosszabb formátumú, komplex narratívára épülő AI-film létrehozása, ami társadalmi és emberi kérdéseket boncolgat. Bízom benne, hogy a közeljövőben lehetőségem nyílik egy különleges irányba vezető film elkészítésére is, aminek előkészítése jelenleg az egyeztetések korai szakaszában tart és számos további lépés előzi meg a megvalósítást.

Hogyan képzeled el a következő 5–10 évet?

5-10 év múlva olyan működő platformot és közösséget szeretnék vezetni, ahol AI-filmes alkotók világszerte együtt dolgozhatnak, közösen feszegethetik a vizuális történetmesélés határait.

Mit tanácsolnál az AI-filmezés iránt érdeklődőknek?

Fontos a türelem a technikai kihívásokkal szemben és az is, hogy az ember megtanuljon együtt gondolkodni a generatív modellek sajátos logikájával. A generatív AI eszközökkel ma már gyorsan lehet látványos eredményeket elérni, de ez nem helyettesíti a történetmesélés valódi művészetét, sem a folyamatos kísérletezést és kutatást. Ez egy élethosszig tartó tanulási folyamat, inkább hullámvasút, mint egyenes fejlődési ív, sikerekkel és kudarcokkal egyaránt.

Van mottód vagy üzeneted a kreatív közösségnek?

„Az AI technológia nem az embert akarja leváltani, hanem egy új kreatív eszközt ad a kezünkbe. Segíthet kiteljesedni történetmesélőként, vagy akár meghökkentő alkotásokon keresztül gondolkodásra ösztönözni másokat. Használjuk felelősen és meséljünk értékes történeteket.”


Szakács Szilvia Adrienn munkássága az AI-alapú filmkészítés azon irányát képviseli, ahol a technológia nem öncélú látvány, hanem az emberi történetek és érzelmek közvetítésének eszköze.

A legfrissebb interjúk

Megosztás: