Több, mint két hete helyezte ki fiktív tábláit a Nemmivoltunk! Crew, a bulinegyednek is titulált Belső-Erzsébet-városban. A projekt egy stílusos fricska, mely szembemegy a köztéri táblákra jellemző hivatalos stílussal illetve mondanivalóval, és főleg a mindennapi élet eseményeire fókuszál. A képzelt jövőnek állított plakettek többek közt emléket állítanak az éjszaka sztárjának, egy rántotthúsos- szendvicsnek, egy hugyos saroknak, de a srácok, a valaha élt összes emberről is kedvesen megemlékeznek. A csapat egyik tagjával, Szabó Ottó szobrásszal, egy séta keretein belül megmustráltuk, mi lett a táblák sora két héttel kihelyezésük után. Sajnos a Sugár Jánosnak kirakott emlékmű odaveszett, de az éjszaka sztárja még mindig ott pöffeszkedik titkos kuckójában, valamint a hugyos sarok tábla is jól érzi magát, a névadójától már szinte málladozó falon. A kontroll séta előtt, Ottót a projektről faggattam.
A megnyitón rajtad kívül mindenki ott volt, viszont most egyedül te értél rá. Hogy is van ez, kikből áll a Nemmivoltunk?
A Nemmivoltunk! Crew-t olyan 20-30 éve alapítottuk, ami 2009-et jelent. A csapat változó felállásban azóta is működik, jelenleg rajtam kívül Brückner János, Falvai Mátyás, Fillér Máté, Tóth Márton Emil és Bátory Péter a tagjai. A banda elég vegyes, ami azért is baromi jó, mert kiegészítjük egymást és mindenki ért valamihez. Én most elsősorban a táblák installálásában segítettem, a fiúk csinálták a dolgok oroszlánrészét.
Sajátos módon reflektáltok napjaink társadalmi jelenségeire és a minket körbevevő dolgokra. Mi az a karakteres látásmód, mellyel megközelítitek a vizsgált témát?
A csapat szereti a kicsit infantilisebb, gyerek közeli vonalat. Többször nyúltunk vissza gyerekkori élményekhez, az iskolai témákhoz és olyan fiktív dolgokhoz, amelyek játékosan válaszolnak az aktuálisan feldobott kérdésre.
Úgy tudom, a Memento Budapestnek előzménytörténete volt Prágában.
Múlt évben Janival megnyertünk egy ösztöndíjat és Prágában voltunk három hónapig. A Nemmivoltunk! neve alatt először itt csináltuk meg a Memento projektet, amelyből egy hónapot a kutatómunka tett ki. A városfejlesztéstől elkezdve az legkeményebben politika ellenes anarchistákon át, mindenkivel beszéltünk, akivel csak lehetett. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennek a dolgok Prágában, milyen kis mutyik vannak és végül csomó érdekes dolgot találtunk. A rengeteg téma közül végül hat táblát választottunk, volt plakettje többek között a korrupciónak, a hajléktalanoknak még egy prototipikus graffitinek is. Az ottani és a pesti projekt között nagy különbség volt, hogy külföldön nem került ki nyilvánosságra a dolog, csak egy szűk réteg ismerte, viszont nekik nagyon tetszett.
A prágai sztori után nyilván adta magát, hogy itthon is belevágtok.
Egyből felmerült, hogy ez mennyire jó lenne Pesten is, és mindenképp szerettük volna megcsinálni. Itt alapból előnnyel indultunk egyrészt a nyelv, másrészt a kapcsolatok miatt. Sokkal egyszerűbben tudtuk megcsinálni az egészet és felkutatni azokat a médiumokat, ahol be tudjuk az egészet mutatni. Végül a 7. kerületre esett a választás, mert ez a negyed változik a legtöbbet és itt vannak olyan dolgok, amelyek minket személyesen is foglalkoztatnak. Itt elsősorban a kerület vigalmi negyeddé alakulásáról, a partykultúra pozitív és árnyoldalairól, a helyi lakosok és a szórakozni vágyók közti, megoldatlan konfliktusokról van szó. Ezek a jövő emlékei, megemlékezünk azokról a dolgokról és nagyobb eseményekről, amik éppen most, vagy a közelmúltban történtek. A mi generációnk állította ezeket az elkövetkezendő nemzedéknek.
Gondolom, mindenki hemzsegett a sok ötlettől, minek lehetne relikviát állítani. Van, hogy egy felejthetetlen rántotthúsos-szendvics előtt tisztelegtek, de emléktáblát kapott a 2011-es nagy rozéfröccs hullám is. Mi alapján választottátok ki végül a végső 14-et?
Rengeteg téma jött fel. Szinte mindegyikben találsz valami nagyon személyes kötődést, igyekeztünk olyanokat kitalálni, amihez tartozik valami egyéni sztori is. Ilyen például a Rákóczi pékség is, amely nagyon közel állt hozzánk, de tőlünk függetlenül is tudja mindenki, miről is van szó. Vannak olyan táblák, melyek olyan témáknak állítanak emléket, melyek igazából nem kapcsolhatóak annyira hozzánk, mégis sokat elmondanak a kerület jelenéről, ilyen a két legénybúcsús,- vagy a rongálós példány is. Ezeket egyszerűen érdekeseknek találtuk.
Kaptatok visszacsatolást? Sugár János személyesen lett kiemelve, ő például nem reagálta le a mementóját?
Nem, ő pont nem. Olyan jellegű visszacsatolás történt, hogy mikor a hányásos tábla leesett, majd eltűnt, egy újságcikk fényképén láttuk viszont, egy kerítésen lógva. Egy hét múlva kiderült, hogy a szintén képzőművész Budha Tomi öccse találta meg és tette oda, megmentve ezzel a táblát az elkallódástól.
Hogyan helyeztétek fel a táblákat, mennyire voltak engedékenyek a tulajdonosok?
A kocsmák zöme egyből rábólintott. Más helyeken a régen leszerelt táblák helyén lévő lyukakat használtuk, ezekbe csavaroztuk bele a táblákat. Volt egy csomó tábla, amit a falakon már eleve meglévő lyukak alapján méreteztünk, sok esetben csak tiplit kellett használnunk, de a hugyos saroknál például még az is adva volt.
Milyen anyagokból készültek a kreációk?
Az alapjuk fa, a ráragasztott műanyag betűk pedig lézerrel lettek kivágva. Le vannak alapozva és festve, szóval egy csomó rétegből állnak.
Meddig tervezitek, hogy kint maradnak a táblák?
Amíg el nem viszik az összeset. Nagyon szeretnénk, ha a 14-ből legalább egy hosszabb ideig ott maradhatna a helyén, de valószínűleg a szél, az eső egy pár év múlva le fogja rohasztani ezeket. Ez is egyfajta irónia, ami az emlékezet megőrzésének lehetőségét kérdőjelezi meg. Egyébként a prágai táblák is mind eltűntek, kivéve azt, amelyiken Jani és az én arcom van.
Biztosan tiszteletből.
Nem, csak az épület előtt elkezdtek ásni egy mélygarázst és az épület gyakorlatilag megközelíthetetlen lett a hatalmas gödör miatt.
A jövő generációjának szánjátok ezeket, de mit szólt a mostani nemzedék?
Mindig van huhogás egy-két arc nélküli bloggertől, de egyébként csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. A fiktív emlékállítás egy tök jó dolog, ráadásul nagyon tág és tovább lehet vinni a végtelenségig.
Neked melyik a szíved csücske?
A rántotthúsos meg az éjszaka sztárja. Az utóbbi a Kisüzemmel szemben van, egy fura falbeugróban, ahova egyszerűen tökéletesen beleillik.
Az emléktáblákra alapból jellemző, hogy elsuhanunk mellettük, pillantásra sem méltatva azokat.. Mit gondolsz a klasszikus plakettekről?
Köztéri dolgokban szerintem van még hova fejlődni. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy az emléktábla biztos valami régi cucc, így alapból meg sem nézik. Lehet, ha hupililák és led-esek lennének, akkor az emberek megállnának, de akkor az már inkább egy non-stopra hajazna.
Terveztek még hasonló megmozdulást, esetleg más kerületekben?
Persze, benne van a pakliban. A közönséget is igyekeztünk bevonni, a kiállítás megnyitóján bárki beledobhatta saját plakáttervét egy urnába. Ezeket összesítjük majd, mert kíváncsiak vagyunk, kinek milyen ötlete van, és reméljünk valami történni fog velük.
Mi a következő infantilis terv?
Korábban létrehoztuk a fiktív, Maszter Játékgyárat, mely egy képzelt gyár, kitalált játékokkal és történetekkel. Nemrég, a 80. születésnapja alkalmából, rendeztünk egy kiállítást, amit szeretnénk megismételni, bemutatni a kitalált játékokat, valamint továbbszőni ennek a sztoriját. Ezenkívül pályázunk még ösztöndíj programokon és igyekszünk az egész Nemmivoltunk! dolgot tovább vinni.
A kiállítás június végéig még megtekinthető a Chimera Projekt galériában, a táblák azonban továbbra is az pesti utcafalakon népszerűsítik a jelen fontos eseményeit, a jövő generációjának.
