Vers légy – ne költő – Fodor Ákos-emlékkönyv
Fodor Ákos a leggyakrabban idézett kortárs szerzők egyike, személyéről mégis kevés adat áll rendelkezésre. Sosem írt naplót, memoárt. Nem sűrűn adott interjút. Sokan szeretnének mégis többet megtudni róla.
Emléke előtt tisztelegve a Fekete Sas Kiadó új kötetet jelentetett meg, melyből költészete mellett Fodor Ákos életéről, személyéről is képet kaphatnak az olvasók. A rendhagyó kiadványt egy exkluzív irodalmi est keretében a Dante Közösségi Alkotótérben mutatták be 2025. november 27-én, 18 órától.
Az esemény egyúttal Freund Zsuzsa Fodor Ákos verseihez kapcsolódó fotókiállításának megnyitója is volt. A kiállítás 2026. január közepéig lesz megtekinthető a Dantéban.
A Fodor Ákos-emlékkönyv. Vers légy – ne költő című kiadvány bemutatásának telt házas rendezvényén Podonyi Hedvig, a költő társa, özvegye, szövegeinek gondozója, Szilágyi Enikő érdemes művész és Fazakas István, a kötetet megjelentető, 35 éves Fekete Sas Kiadó vezetője beszélgetett Fodor Ákoshoz fűződő kapcsolatáról.
A kiadványban eddig még sosem publikált Fodor Ákos-fotók is helyet kaptak, a prominens emlékezők, kritikusok, tanulmányszerzők száma pedig meghaladja a hatvanat.
Az „összművészeti” esten Szilágyi Enikő színművész olvasott fel a kötetből, Szabó Zoltán Bendegúz pedig fantasztikus gitárjátékával tisztelgett a zeneszerető és zeneértő költő emléke előtt.
A kiadó meglepetésként egy Fodor Ákos-irkát is készíttetett, amelybe kedvenc Ákos-verseket, vagy akár saját verset is lehet írni, hiszen ahogy a költő fogalmazott:
„Mindig legyen két
Jó Könyv kezedügyében:
ezt írd, azt olvasd.”
Fodor Ákos-emlékkönyv
Fodor Ákos további kötetei






