Hortensia Fussy osztrák szobrászművész különös alakjai egy vártoronyban
Van úgy, hogy az ember csendben baktat az őszi erdőben túrabakanccsal taposva az ösvényt, aztán egyszer csak szembejön vele a kortárs osztrák szobrászat egyik legjelentősebb alkotójának műve, amitől leesik az álla.
Kis túlzással, de ez történt a napokban, amikor ötnapos Steiermark-i túrázás alkalmával szembetalálkoztam Hortensia Fussy szoborcsoportjával. Az erdők és a falvak fölött lebegett mozdulatlanul a tájban, némán egy vártoronyban.
Hortensia Fussy szobrászata a klasszikus formát képviseli, de mégis modern, nagy hangsúlyt helyezve az arányokra, miközben sajátos hangulatot és érzékiséget mutat. Művei letisztultak, pontosak és mélyrehatóak, archaikus üzenetet hordozva.
Mindezekről persze fogalmam sem volt ott a Steiermark-i erdőben, ahogy lépkedtem a patak mellett. Nem ismertem sem Hortensia Fussyt, sem a szobrait. Baktattam csupán az erdőben a feleségemmel, néztük ahogy a fák épp elbúcsúznak a megsárgult levelektől; ettük a helyi fogadósok knödlijeit, ittuk az apfelsaft gespritzt, és vidáman túráztunk a csodás osztrák tájban. Hegyek, völgyek, fák és patakok, napsütés, friss levegő és hideg esték.
A kellemesen felfűtött szállodai szobában jólesett a nagy túrák után az esti pihenés. A helyi kiadványokot böngészve, a vastag turisztikai prospektusokat olvasva, és az internet segítségével terveztük meg ezen esti órákban a másnapi programot. Így esett a választás egyik nap Deutschlandsberg várára. Mint megtudtuk, étterem, hotel, múzeum van ott, szóval élettel teli hely; a szállodások javaslatát hallgatva érdemes megnézni. Még ekkor sem tudtam semmit Hortensia Fussyról, de ami késik, nem múlik.
Egy teljes délutánt szenteltünk a várnak, különösen úgy, hogy a hegytetőn lévő épületet gyalogosan, egy túra keretében kívántuk megközelíteni. Így is lett, a gyönyörű őszi napsütésben felmentünk megnézni a múzeumot, ahol a bámulatos gazdagsággal berendezett termekben találkozhattam a környék kelta, druida, és osztrák örökségével, hogy aztán a pazar kiállítás végpontjaként szembejöjjön velem Hortensia Fussy lenyűgöző alkotása, amitől leesett az állam.
Egy különös, bronzból készült szoborcsoport, olyan üzenettel, ami mélyre megy, megható és elgondolkodtató, megérinti az embert. Engem legalábbis nagyon. Maga az alkotás is lenyűgöző, de a helyszín, ahová elhelyezték, ahol némán és mozdulatlanul áll, az így egyben egyszerűen varázslatos.
Erről a magával ragadó hatásról készült egy videós beszámoló a napokban, helyszíni fotókkal, élményekkel és gondolatokkal, amiben megpróbálom valamelyest átadni a találkozást Hortensia Fussy különös alakjaival ott a vártoronyban.
Esteledett miután elhagytuk a múzeumot a feleségemmel. A hegyről lefelé már könnyebben haladtunk, és lépéseink közben elsétált mellettünk egy ismerős alak. Ki ő? Hát, persze, a múzeum portása, aki beengedett minket, és aki kedvesen búcsúztatott is, kezünkbe nyomva még néhány prospektust. Itt megy mellettünk, szintén a falu felé. Mi voltunk az utolsó látogató? Kérdeztem tőle, mire lelkesen bólogatott, és mondta, hogy innen öt percre lakik, bezárta a múzeumot és megy haza, aztán szaporázta a lépteit. Jó estét kívántunk egymásnak és haladtunk tovább a saját tempónkban. Közben próbáltuk ülepíteni az átélt élményeket, a gazdag kiállítás tömény és bőséges üzenetét. A történelmi korokat, a régi tárgyakat, a hagyományt, és legvégül Hortensia Fussy alakjait. A bronzszobrok ott maradtak, de mégis, szerény és csendes üzenetük velünk jön. Együtt baktatunk most már lefelé, szívünkben azokkal az alpesi alakokkal.
