Elhunyt Jack DeJohnette, a dzsessz dobolás zsenije, aki újraformálta a modern zenét
Egy korszak lezárult – 83 évesen meghalt Jack DeJohnette
Elhunyt Jack DeJohnette, a dzsessz egyik legnagyobb hatású dobosa, aki olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Miles Davis, Sonny Rollins vagy Charles Lloyd. Az ECM Records megerősítette, hogy a zenész 83 éves korában, szívelégtelenség következtében hunyt el. DeJohnette nemcsak kísérője volt a műfaj legnagyobb alakjainak, hanem saját jogán is új irányt adott a dzsessznek – a szabadság, a ritmus és a zeneiség határait tágítva.
A chicagói gyökerektől a dzsessz csúcsáig
Jack DeJohnette 1942-ben született Chicagóban, és ötévesen kezdett zongorázni. Kamaszkorában azonban a dob is a szenvedélyévé vált, és sosem választotta el a két hangszert egymástól. Mint mondta:
„A zongora és a dob ugyanannak a családnak a tagjai – egyik táplálja a másikat.”
Fiatalon doo-wop énekesként és rock’n’roll zenészként kezdte, ám hamar magával ragadta a dzsessz világa. A ’60-as évek elején már saját triót vezetett, és együtt játszott Sun Ra zenekarával, valamint a chicagói avantgárd meghatározó alakjaival, köztük Roscoe Mitchell-lel és Muhal Richard Abramsszel.
Egyik korai meghatározó élménye volt, amikor John Coltrane zenekarában helyettesítette Elvin Jonest:
„Fizikai és spirituális élmény volt egyszerre” – emlékezett vissza később.
A Miles Davis-korszak: forradalom a ritmusban
DeJohnette a hatvanas évek közepén mindössze 28 dollárral a zsebében költözött New Yorkba, hogy teljesen a zenének szentelje életét. Hamarosan Freddie Hubbard, majd Charles Lloyd kvartettjében játszott – ez utóbbiban Keith Jarrett volt a zongorista, akivel évtizedekre szóló zenei barátságot kötött.
A nagy áttörést Miles Davis hozta el. Amikor Tony Williams kilépett Davis zenekarából, DeJohnette kapta meg a dobosi posztot. Ekkor született a dzsessz történetét átformáló Bitches Brew, Jack Johnson és On the Corner című album – a fúziós korszak alapművei.
„Mindig izgatottan mentünk fel a színpadra, hogy lássuk, milyen csínyt követünk el aznap este” – mondta nevetve DeJohnette.
Miles Davis gyakran hagyta, hogy a zenészek improvizációja irányítsa az előadást:
„Elindítottam valamit a dobon, ő pedig csak bólintott, és beengedte a többieket. Amikor már minden forrt, Miles megszólalt – és onnantól hagyta, hogy a zene magától éljen.”
Független hang és zenei kísérletezés
1971-ben DeJohnette elhagyta Miles Davis zenekarát, mert – ahogy mondta – „szabadabban akart játszani”. Már korábban, 1968-ban megjelent első önálló albuma, The DeJohnette Complex, ami elindította hosszú és termékeny szólókarrierjét.
1973-ban csatlakozott az ECM Records művészeihez, és olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Keith Jarrett, Jan Garbarek, Pat Metheny vagy Herbie Hancock. Saját együttesei – például a Gateway, a Compost és a New Directions – a dzsessz és a kísérleti zene határterületeit fedezték fel.
Zenei filozófia: a dob mint hangszer, nem háttér
DeJohnette játékát az különböztette meg, hogy a dobot nem kísérő hangszerként, hanem orchestrális eszközként kezelte:
„A cintányér számomra olyan, mint a zongorán a pedál. Színeket hallok a hangokban.”
Pályafutása során több mint 50 albumot készített saját neve alatt, és kétszer nyert Grammy-díjat, legutóbb 2022-ben, amikor Skyline című lemeze (Ron Carterrel és Gonzalo Rubalcabával) elnyerte az év legjobb dzsesszalbumának járó elismerést. 2012-ben az Amerikai Nemzeti Művészeti Alapítvány a Jazz Mestere címmel tüntette ki.
Család és örökség
Kétszer nősült, második feleségét, Lydiát, 1966-ban ismerte meg Londonban, Ronnie Scott legendás klubjában. Két lányuk született, Farah és Minya. Lydia neve egy 2001-es DeJohnette-albumon, a Time & Space egyik számában is felbukkan.
Jack DeJohnette öröksége nemcsak a felvételekben él tovább, hanem abban a zenei látásmódban is, amit generációk zenészei tanultak tőle. Ő volt az, aki a dobot zenekarrá, a ritmust dallá, a csendet zenévé tette.
