Fegyverek – Kritika: „Eltűnt gyerekek városa”
Ez minden szülő élő rémálma: a gyermeke eltűnik. Erre az alaphelyzetre épül Zach Cregger új horrorfilmje, a Weapons (Fegyverek), amelyben egy egész iskolai osztály tűnik el egyetlen éjszaka alatt – sem sikoly, sem emberrabló, sem fenyegető üzenet nem marad utánuk, csupán az ágyuk és játékaik, mintha soha nem is léteztek volna.
A film augusztusban került a mozikba, és egyszerre akar lenni horror, közösségi dráma, természetfölötti példázat és fekete komédia. Ötletes, ígéretes és vizuálisan energikus munka – de reméljük, nem ez lesz az év legfélelmetesebb filmje.
Egy darabokra hullott kisváros
A történet a kitalált pennsylvaniai Maybrook városában játszódik, ahol éjjel 2:17-kor egy teljes osztály – egyetlen gyereket kivéve – egyszerűen átsétál az udvaron, és soha többé nem tér vissza. A szülők kétségbeesettek, a tanítónő gyanúba keveredik, a rendőrség pedig bénultan toporog.
A film fejezetekre tagolva, több nézőpontból meséli el a történetet, minden fejezet egy-egy szereplő gyászfázisát testesíti meg. Josh Brolin alakítja Archert, az építészt és édesapát, aki képtelen feladni a fia keresését. Julia Garner Justine-t játssza, a fiatal tanárnőt, aki félelmét és bűntudatát alkoholba és véletlenszerű kalandokba fojtja. Alden Ehrenreich rendőre, Paul, érzelmi instabilitása miatt mind a karrierjét, mind a magánéletét romba dönti. Austin Abrams pedig – aki minden jelenetet ellop – James Anthonyt formálja meg, egy nyüzüge drogos férfit, aki egy sátorban él, és véletlenül a rejtély középpontjába csöppen.
Cregger bevallotta, hogy a film az ő személyes veszteségtapasztalatából született. Minden karakter a gyász egy-egy szakaszát testesíti meg. Néhány portré mélyen hatásos, mások kevésbé kidolgozottak, de együtt egy széthulló közösség tragikus tablóját adják.
Félelmetes, vicces vagy egyszerűen csak furcsa?
Bár a film R-besorolású, a Fegyverek valójában nem kifejezetten ijesztő. Sokkal inkább nyugtalanító elegye horrorfilmes motívumoknak, népi mítosznak, sötét humornak és klasszikus kisvárosi drámának.
A nyitójelenet – amelyben a gyerekek lassított felvételen sétálnak ki az éjszakába, miközben George Harrison All Things Must Pass című dala szól – hipnotikus erejű. Larkin Seiple (Everything Everywhere All at Once) operatőr festményszerű kompozíciókat és finoman mozgó kamerát használ; ezek az első percek a film legerősebbjei.
A hangvétel azonban nem mindig találja meg az egyensúlyt. Időnként a Fegyverek inkább emlékeztet Scary Movie-ra, mint Örökség-re (Hereditary). Egy késes anya transzban botorkálása vagy Amy Madigan túljátszott Gladys-szerepe a fináléban inkább nevetést vált ki, mint borzongást. Cregger maga is elárulta, hogy több jelenetet kivágtak, mert „nem voltak elég viccesek”. A műfajok keverése bátor vállalkozás, de nem mindig működik.
Szereplők, forgatókönyv és botlások
A fejezetes szerkezet sokrétű történetet ígér, ám gyakran ismétlésbe fullad. Ugyanazokat a cselekménypontokat több szemszögből is látjuk, mintha a nézőt túlságosan vezetni kellene. Egyik nézőpont sem ad igazán többletet: látunk egy plakátot az eltűnt gyerekekről – aztán James is meglátja, és pénzre van szüksége. A film újra és újra megmutatja ugyanazt, még ráközelít a jutalomösszegre is.
Mindezek ellenére a színészi játék sokat ment a filmen. Austin Abrams tragikomikus energiát és ideges fizikalitást visz James alakjába, így a figura nem marad sztereotípia, hanem a film legérdekesebb karakterévé válik. Josh Brolin hiteles, amikor földhözragadt apa, ám a rémálomjelenetei üresnek hatnak. Julia Garner tehetsége ellenére kissé félrecastingolt: túl fiatal és túl elegáns ahhoz, hogy elhiggyük neki a kiégett, megtört tanárnőt – pedig nagy rajongója vagyok.
Cregger rendezése vizuálisan tudatos, gyakran a képi kompozíciót helyezi előtérbe a közeli színészfókusz helyett – ami üdítő az amerikai filmben. A forgatókönyv viszont töredezett és ismétlődő, ami aláássa a film erejét.
A horror mint metafora
A Fegyverek legerősebb rétege a metaforája. A szülők nap mint nap iskolába küldik a gyerekeiket, anélkül hogy biztosak lehetnének benne, visszatérnek-e. Az Egyesült Államokban ez a félelem nem elvont – a mindennapos iskolai lövöldözések miatt nagyon is valós. Cregger filmje nem beszél erről nyíltan, mégis tükrözi: gyerekek tűnnek el minden figyelmeztetés nélkül, a felnőttek tehetetlenek, miközben Archer rémálmában egy hatalmas AK-47-es lebeg a város fölött.
Ebben az értelemben a Weapons időszerű és megrendítő. Emlékeztet arra, milyen védtelenek a gyerekek, és hogyan omlik össze egy közösség, amikor szembesül egy megmagyarázhatatlan veszteséggel.
Ambiciózus, szép és néha kínosan furcsa
A Fegyverek nem az a precízen felépített, félelmetes utódlás, amit sokan vártak Cregger Barbarian című korábbi filmje után. Ambiciózus, különös, helyenként gyönyörű, máskor frusztráló – sőt néha akaratlanul is komikus. A képi világ lenyűgöző, az energiája tagadhatatlan, és Austin Abrams kiemelkedő alakítást nyújt. De a forgatókönyv ismétlései és az egyenetlen hangvétel visszafogják a filmet.
A bemutató után pár nappal már be is jelentettek egy előzményfilmet. Cregger egyértelműen olyan rendező, akire érdemes odafigyelni – még ha ez az alkotás nem is találja meg teljesen az egyensúlyt.
A Fegyverek jelenleg a mozikban látható – érdemes elcsípni, ha egy szokatlan, vizuálisan lenyűgöző, de ellentmondásos horrorra vágyunk.
