Krasznahorkai László – a közép-európai apokalipszis mestere
(Fordítás Anders Olsson, a Nobel-bizottság elnökének laudációja nyomán)
Krasznahorkai László író 1954-ben született a délkelet-magyarországi Gyulán, a román határ közelében. Hasonlóan elzárt vidéki környezet ad helyszínt Krasznahorkai első regényének, a Sátántangónak, amely 1985-ben jelent meg, és irodalmi szenzációvá vált Magyarországon, egyben az író áttörő műve lett. A regény erőteljesen szimbolikus formában ábrázol egy nyomorban élő közösséget egy elhagyatott téesztelepen, a kommunizmus bukása előtti időkben. Csend és várakozás uralja a tájat, mígnem a karizmatikus Irimiás és társa, Petrina – akikről mindenki azt hitte, hogy meghaltak – hirtelen visszatérnek. A várakozó lakók számára ők mintha a remény vagy az utolsó ítélet hírnökei volnának. A regény címében jelzett „sátáni” elem megmutatkozik a szereplők rabszolgamoráljában és Irimiás csaló mesterkedéseiben, amelyek hatékonyak, de álnokak, s végül szinte mindenkit csapdába ejtenek. A történet szereplői mind valami csodára várnak, ám e reményt már a könyv elején megtöri Kafka mottója: „Ebben az esetben azzal, hogy várok rá, le is maradok róla.” A regényből 1994-ben készült rendkívül egyedi filmadaptáció, Tarr Béla rendezésében.
Az amerikai kritikus, Susan Sontag hamarosan „az apokalipszis kortárs irodalmi mesterének” nevezte Krasznahorkait, miután elolvasta második könyvét, Az ellenállás melankóliáját (1989). Ebben, egy kárpáti völgyben fekvő kisvárosban játszódó, lázas rémálomszerű fantáziában a drámai feszültség még tovább fokozódik. Már az első oldalakon – a zsémbes Pflaumné társaságában – egy szédítő készenléti állapotba zuhanunk. Baljós jelek mindenütt. A történet kulcsmomentuma egy kísérteties cirkusz érkezése a városba, amelynek fő látványossága egy hatalmas bálna teteme. Ez a titokzatos, fenyegető látvány szélsőséges erőket mozdít meg, és elindítja az erőszak és vandalizmus hullámát. Eközben a katonaság tehetetlensége megnyitja az utat egy diktatórikus puccs lehetősége előtt. Álomszerű jelenetekkel és groteszk alakokkal Krasznahorkai mesterien ábrázolja a rend és a káosz közti brutális küzdelmet. Senki sem menekülhet a terror hatása elől.
A Háború és háború (1999) című regényben Krasznahorkai figyelme túllép Magyarország határain: a szerény levéltáros, Korin élete utolsó cselekedeteként úgy dönt, hogy Budapestről New Yorkba utazik, hogy – ha csak egy pillanatra is – a világ középpontjában állhasson. A levéltárban felfedezett egy rendkívül szép, ősi eposzt a hazatérő harcosokról, amelyet szeretne megismertetni a világgal. Krasznahorkai prózája ebben a műben éri el azt az áradó, hömpölygő szintaxist, a vesszőkkel és kötőszavakkal tagolt, szinte végtelen mondatokat, amelyek azóta is védjegyévé váltak.
A Háború és háború hömpölygő pikareszk világa előrevetíti a nagyregényt, a Báró Wenckheim hazatér (2016) című művet, amelyben ezúttal a hazatérés áll a középpontban, miközben az író bőségesen játszik az irodalmi hagyományokkal. Itt Dosztojevszkij „idiótája” születik újjá a reménytelenül szerelmes, szerencsejáték-függő báró alakjában. A tönkrement Wenckheim sok év argentin száműzetés után hazatér Magyarországra, abban a reményben, hogy újra találkozhat gyermekkori szerelmével, akit soha nem tudott elfelejteni. Ám utazása során életét a csalárd Dante kezébe helyezi, aki Sancho Panza koszos, groteszk változataként tűnik fel. A regény tetőpontja – amely egyben komikus csúcspontja is – a báró tiszteletére rendezett ünnepély, amelytől a melankolikus főhős mindenáron igyekszik elmenekülni.
Ezekhez az „apokaliptikus” eposzokhoz egy ötödik mű is csatlakozik: a Herscht 07769: Florian Herscht Bach-regénye (2021). Itt már nem a Kárpátok lázas rémálomvilágában, hanem egy hitelesen megrajzolt türingiai kisvárosban járunk, amelyet azonban szintén szociális anarchia, gyilkosság és gyújtogatás sújt. A regény hátterében Johann Sebastian Bach örökségének hatalmas szelleme húzódik meg. Egyetlen lélegzetvételre írt könyv ez az erőszak és a szépség „lehetetlen” összefonódásáról.
A Herscht 07769-et a kortárs német irodalom egyik nagy regényeként emlegetik, mert pontosan ábrázolja az ország társadalmi nyugtalanságát. Főhőse, Herscht, a naiv, jószívű gyermeki lélek archetípusa, Dosztojevszkij „szent bolondjának” szellemében. Mikor ráébred, hogy – akárcsak a Melankólia ellenállásában Voluska – éppen azokban a hatalmakban bízott, amelyek a város pusztulását okozták, a felismerés heves reakciót vált ki belőle. Krasznahorkainál mindig marad hely az előre nem látható számára, amit e regény befejezése is teljes mértékben bizonyít.
Krasznahorkai László a közép-európai epikus irodalom nagy mestere, aki Kafka és Thomas Bernhard hagyományát folytatja, s akit az abszurd és a groteszk túlzásai jellemeznek. De életművének más irányai is vannak: hamarosan Kelet felé fordul, s prózája elmélkedőbbé, finomabb hangvételűvé válik. Utazásai Kínába és Japánba mély benyomást tettek rá, és ezek ihletésére született meg többek között a Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (2003) című regény, amely Kyoto délkeleti részén játszódik, és egy titkos kert kereséséről szóló, lírai hangú, rejtélyes történet. E mű mintegy előjátéka a gazdag, 17 elbeszélést tartalmazó Seiobo járt odalent (2008) kötetnek, amely a szépség és a művészi teremtés szerepét vizsgálja egy vak és mulandó világban. Ez a kötet Krasznahorkai életművének egyik csúcspontja. Különösen felejthetetlen nyitójelenete, amelyben egy hófehér gém mozdulatlanul áll a kiotói Kamo folyó közepén, várva áldozatát a sodrásban. A tömeg számára láthatatlan madár az alkotó ember különös helyzetének megfoghatatlan képmásává válik.
A kötetet átfogó vezérmotívum a japán mítosz Seiobóról, aki a legenda szerint egy olyan kert őrzője, ahol háromezer évente terem halhatatlanságot adó gyümölcs. A könyvben a mítosz a műalkotás megszületéséről szól, s epizódok sorozatán keresztül követhetjük egy-egy alkotás létrejöttét különböző korokban és kultúrákban. Az alkotás gyakran hosszú előkészületek, hagyomány és mesterségbeli tudás eredménye, máskor zavaros vagy veszélyes körülmények között születik meg – például amikor a reneszánsz festő, Pietro Vannucci (Perugino) befejezetlen festményét szállítják Firenzéből szülővárosába, Perugiába. Mindenki azt hiszi, Perugino felhagyott a festéssel, de éppen ott történik meg a csoda.
A Seiobo járt odalent történeteiben a művész maga gyakran hiányzik, helyette mellékalakok – gondnokok, szemlélők, mesteremberek – tűnnek fel, akik alig vagy egyáltalán nem értik a mű jelentését, amelynek létrejöttében mégis részt vesznek. A könyv mesteri ábrázolása annak, ahogyan az olvasó „mellékajtók” során át jut el az alkotás megmagyarázhatatlan aktusához.
Krasznahorkai sokoldalúságát jól mutatja a rövidebb elbeszélés, az Aprómunka egy palotáért: bejárás mások őrületébe (2018), amely 2020-ban jelent meg angolul Spadework for a Palace címmel. Ez a rendkívül szórakoztató és kissé őrült történet Manhattanben játszódik, ahol Herman Melville és megszállott csodálóinak szellemei bolyonganak. A könyv nemcsak az utánzás átkáról, hanem az ellenállás áldásáról is szól. Talán melankolikus, talán nem.
Anders Olsson
A Nobel-bizottság elnöke
Angolul itt olvasható az arthereartnow.com társoldalunkon
