A Szerk. avatar
2025. szeptember 19. /
,

Kovács János: A Kossuth-díj 95 százalékát kikönyökölik

Kovács János karmester a radiocafé Enyhe katarzis műsorának vendége volt, ahol őszintén beszélt a modern rendezői trendhez való viszonyáról, a díjak odaítélésének módjáról és arról, miért baj, ha elfelejtjük a klasszikus műveket.

A művész fenntartással viszonyul az állami kitüntetésekhez, így a Kossuth-díjhoz is, melyet szerinte 95%-ban „kikönyökölnek”. A megtiszteltetések közül egyedül az Operaház örökös tagságára büszke, mint autonóm választáson alapuló elismerésre.

Kovács János önmagát túlságosan szerénynek tartja, és elismeri, hogy sosem venné egy lapon magát Kocsis Zoltánnal, akit „évszázadonként egyszer születő muzsikus fenoménnek” nevez.

A karmesterséget illetően Kovács János egyenesen „szélhámos mesterségnek” nevezi. Úgy látja, hogy ez a szakma az idők során „egyre értéktelenebbé válik”, eljutottunk a „pálca virtuózok korába”, akik gyakran zenei felismerés és tájékozottság nélkül vezényelnek.

Szerinte a karmester elsődleges feladata a zenészek koordinálása, egyfajta „rendőri és akusztikai munka”, nem pedig önmegvalósítás. Az igazi művészet az, ha a karmester képes átadni a darab „szellemét” a zenekarnak.

A modern operarendezéssel kapcsolatban Kovács János szavai a legkeményebbek: a mai trendet „elfogadhatatlannak” tartja, és a felelősöket „életfogytiglanra” ítélné.

Úgy véli, a rendezők gyakran a feltűnéskeltést helyezik a szerzői szándék elé, ezzel „megtörik a varázst” és „elszáll a lényeg”. Példaként említi egy skandináv Salome előadást, ahol a meztelen Keresztelő Szent János szaladgált a színpadon, ami szerinte „erőszakos” és „semmi köze sincs” Oscar Wilde művéhez.

A maestro ugyanakkor meggyőződéssel vallja, hogy az opera nem „idejét múlt” műfaj, hanem a szellemi táplálék fontos része, akárcsak Homérosz eposzai vagy az Egri csillagok.

Különösen fájlalja az Erkel Színház musicalszínházzá alakítását, mert ezáltal a magyar közönség széles rétegei elveszítik a lehetőséget, hogy megfizethető áron láthassanak operaelőadásokat, és ez szerinte „megemészthetetlen”.

A legfrissebb zenei cikkek

Megosztás: