Rejtélyes módon kapott vörös keresztet a 350 éves, 53 méter hosszú westburyi fehér ló

Vörös kereszttel takarták le a híres westburyi fehér lovat – vizsgálják, keletkezett-e kár

Patriotizmus vagy szélsőséges akció? Egy 350 éves történelmi jelkép került a vita középpontjába Angliában

A dél-angliai Wiltshire megyében található, domboldalba vájt híres westburyi fehér ló újra a figyelem középpontjába került, miután ismeretlenek vörös textilt tűztek rá, hogy a Szent György-keresztet formázzák. A 53 méter hosszú alkotás az angol örökség egyik legkülönlegesebb szimbóluma, amelyet több mint 350 éve vágtak a mészkősziklába. Az akció után az English Heritage szakemberei vizsgálják, keletkezett-e kár az évszázados műemlékben.

Történelmi jelkép a domboldalon

A helyi feljegyzések szerint a fehér ló az 1600-as évek végén készült, valószínűleg a 878-as ethanduni csata emlékére, amelyet a közelben vívtak. A szimbólum nemcsak a térség ikonikus látványossága, hanem kiemelt műemléki védelem alatt áll. A ló a Bratton Camp nevű vaskori erőd területén helyezkedik el, ahol kőkori leleteket is feltártak.

A fehér ló évszázadok óta folyamatos gondozást igényelt: korábban rendszeresen „súrolták”, hogy megtartsa színét, majd az 1950-es években fehérre festett betonnal borították be, ami idővel megszürkült. 1993-ban újították fel, a 2000-es évektől pedig környezetbarát festéssel tartják karban. Legutóbb 2023-ban végeztek rajta nagyszabású tisztítási és javítási munkálatokat, amikor szakemberek ereszkedtek le a meredek domboldalon.

Vitatott patriotizmus

Az utóbbi hetekben több hasonló akcióra került sor Angliában: Szent György-keresztes és Union Jack zászlók jelentek meg lámpaoszlopokon, autópálya-hidakon, sőt, forgalmi táblákon is. Mini körforgalmakra vörös kereszteket fújtak fel festékszóróval. Egyesek mindezt hazafias kampánynak tartják, mások viszont idegengyűlölet és szélsőjobboldali propaganda jeleként értékelik.

A Hope Not Hate és a Stand Up to Racism nevű szervezetek szerint a látszólag spontán mozgalmat valójában ismert szélsőjobboldali aktivisták szervezik.

Nincs rendőrségi nyomozás

Bár az English Heritage szakértői még vizsgálják, keletkezett-e sérülés a westburyi lovon – például a textilt rögzítő szegek miatt –, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A Wiltshire-i rendőrség szóvivője úgy nyilatkozott: „Tudomásunk van róla, hogy vörös anyagot erősítettek a westburyi fehér lóhoz, de nem merült fel, hogy bűncselekmény történt volna, ezért nem indítunk nyomozást.”

Ez azért is érzékeny kérdés, mert a műemlék státusza miatt bármilyen rongálás hivatalosan bűncselekménynek számítana. Egyelőre azonban nem tudni, maradt-e maradandó nyom az akció után.

Egy jelkép sorsa a jelen vitáiban

A westburyi fehér ló történelmi örökség, amely évszázadok óta része a helyi identitásnak. Most azonban a politikai megosztottság és a szélsőséges kampányok miatt új jelentést kapott. Az ügy egyszerre veti fel a kulturális emlékezet védelmének kérdését és azt, hogyan használják fel a közösségi jelképeket aktuális ideológiai küzdelmekben.

Forrás: The Guardian

A legfrissebb képzőművészeti cikkek

Megosztás: