David Bowie titkos musicalje: a „The Spectator” története
Amikor David Bowie 2016-ban meghalt, búcsúajándékként hátrahagyta utolsó albumát, a Blackstart, amelyet rákdiagnózisa és a halállal való megbékélése formált. Kevesen tudták azonban, hogy utolsó hónapjaiban egy másik projekten is dolgozott – egy „18. századi musicalen”, amelynek létezése csak halála után derült ki.
Egy elfeledett terv nyomában
A mű a The Spectator (A néző) címet kapta, és még Bowie legközelebbi munkatársai sem tudtak róla. Jegyzetei 2016-ban, New York-i dolgozószobájában, lezárt állapotban kerültek elő. A kulcs csupán Bowie-nál és személyi asszisztensénél volt, így a papírok érintetlenül várták, hogy az archívum feldolgozása során új fény derüljön rájuk.
Ma már a teljes anyag a V&A Múzeum gyűjteményének része, ahol szeptember 13-án nyílik meg a David Bowie Centre az East Storehouse-ban, Hackney Wickben. Itt a rajongók és kutatók nemcsak a jegyzeteket, hanem Bowie több mint 90 ezer tárgyat számláló archívumát is tanulmányozhatják.
Bowie régi álma: színház
Bowie számára a musical megírása egy régi vágy beteljesülése lett volna. Már 2002-ben elmondta a BBC-nek: „A legeslegelején tényleg színháznak akartam írni. Persze megtehettem volna, hogy csak otthon a nappalimban írok darabokat, de a szándék mindig az volt, hogy nagy közönséghez szóljak.”
Jegyzetei között rengeteg öntapadós cédula található, amelyek szabadon mozgatható elemekként segítették a szerkezet kialakítását. Egy egész spirálfüzetet is a The Spectator című 18. századi napilapnak szentelt, amely 1711 és 1712 között 555 számon át kommentálta a londoni társadalom szokásait és hóbortjait.
Moralitások, bűnözők és szatíra
Bowie fekete tollal rövid összefoglalókat készített az újság egyes esszéiről, sőt pontozta is őket. Egy történetet, amely két nővér erkölcsi ellentétéről szól – az egyik szép, de hiú és rideg, míg a másik kevésbé vonzó, ám kedvesebb –, nyolc ponttal értékelt, hozzátéve: „jó mellékszál lehet”.
Másutt egy Mr. Clinchről szóló tudósítást emelt ki, aki saját hangjával tökéletesen tudta utánozni a lovakat, kutyákat, egy öregasszonyt és egy fagottot.
A jegyzetekből kiderül, hogy Bowie-t különösen vonzotta a bűn és bűnhődés témája. Elképzelt egy jelenetet, ahol sebészek a kivégzett testek felett marakodnak, valamint tervezte, hogy főszereplővé emeli a nép kedvenc tolvaját, Jack Sheppardot, illetve ellentétbe állítja őt elfogójával, a hírhedt „tolvajfogó tábornokkal”, Jonathan Wilddal.
Másik ötletében a londoni éjszakát rettegésben tartó Mohock-bandák támadását fontolgatta, akik fiatal arisztokratákból verbuválódtak, és szórakozásból bántalmazták a járókelőket.
A 18. századi London varázsa
Oxfordi történész, Bob Harris professzor szerint érthető, miért keltette fel ez a korszak Bowie figyelmét. „London ekkor a nyugati világ legnagyobb városa volt, több mint félmillió lakossal. Lendületes sajtóélete állandóan kommentálta a divatokat és a kor bolondságait. Egymás mellett létezett a magas és az alantas, az erényes és a bűnözői világ – ez a kettősség lehetett Bowie számára is lenyűgöző.”
Bowie nemcsak a társadalmi jelenségeket vizsgálta, hanem festőket (például Joshua Reynolds és William Hogarth munkásságát), a Royal Academy megalakulását, és a zenés színház politikai szatírában betöltött szerepét is.
A gyűjtemény kurátora, Madeleine Haddon szerint Bowie valószínűleg párhuzamot vont a felvilágosodás és a modern kor között. „Érdekes belegondolni, hogy mindezt 2015-ben, az Egyesült Államokban írta, a korabeli politikai helyzet közepette. Talán azon gondolkodott, hogyan tud a művészet változást előidézni a jelenben is.”
Mit hagyott ránk Bowie?
A „The Spectator” végül sosem készült el, de Bowie archívuma – színpadi kosztümökkel, kézzel írt dalszövegekkel és személyes tárgyakkal – bőséges anyagot kínál a következő generációk számára.
Haddon így fogalmazott: „Bowie igazi úttörő volt abban, hogy nem hagyta magát egyetlen műfajba beskatulyázni. Remélem, a fiatalok nemcsak a kulturális hatását érzik majd át, hanem azt is, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel dolgozott – és hogy ezekből meríthetnek saját kreativitásukhoz.”
