Díjnyertes alkotások érkeznek a 9. Szlovén Filmnapok budapesti rendezvényére
2025. október 2. és 4. között ismét a kortárs szlovén filmművészeté lesz a főszerep a budapesti Toldi moziban. A Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége közös szervezésében immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Szlovén Filmnapokat, amelyen három rangos fesztiválokon is bizonyított alkotás mutatkozik be a magyar közönségnek.
Nyitófilm: Valami van a levegőben – érzékeny felnövéstörténet
Az eseményt Urška Djukić Valami van a levegőben (Kaj ti je deklica) című filmje nyitja. A történet középpontjában a 16 éves Lucia áll, aki egy lánykórusban új barátra lel Ana-Maria személyében. A kapcsolat azonban hamarosan próbára kerül, amikor Lucia érdeklődését felkelti valaki más, és ezzel nemcsak barátságát, hanem a kórus belső harmóniáját is veszélybe sodorja.
A film számos elismerést kapott: a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a Perspektíva szekció legjobb filmjének járó FIPRESCI-díjat, a Tribeca Filmfesztiválon a legjobb operatőr díját, a Pulai Filmfesztiválon a legjobb vágás díját, és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívást kapott. Djukić neve nem ismeretlen a szakmában: rövidfilmje, a Nagymami szexuális élete (2021) több mint ötven díjat nyert világszerte.
A játszótér a miénk – összefogás a közösségért
A program második filmje Klemen Dvornik rendezése, A játszótér a miénk (Igrišča ne damo!). A film központi kérdése, hogy hogyan lehet összefogni egy közösséget, ha veszélybe kerül a gyerekek kedvenc helyszíne. Amikor Alma megtudja, hogy el akarják bontani a házuk előtti játszóteret és ki akarják vágni a fákat, még legnagyobb ellenségével is szövetséget köt. A fiataloknak egy hetük van, hogy megmentsék a közösségük számára fontos teret.
Az alkotás fesztiválokon is nagy sikert aratott: a Szarajevói Filmfesztiválon a legjobb gyermekfilm díját nyerte el, a Zágrábi Filmfesztiválon és az Olympia Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztiválon pedig a gyermekzsűri elismerését kapta.
Ez rablás! – fekete humor és társadalomkritika
A harmadik film Gregor Andolšek debütáló vígjátéka, Ez rablás! (To je rop!). A történet főhőse, Rajkó, a bűvész, egy fellépésen eltöri a karját, majd egy adminisztratív hiba miatt a biztosítótársaság nem hajlandó kifizetni a biztosítási igényét. Az események ettől kezdve észbontó fordulatokat vesznek, miközben a film groteszk humorral ábrázolja a bürokrácia világát.
A Cineuropa kritikusa, Susanne Gottlieb így jellemezte a művet: „Andolšek debütáló filmje a bürokratikus téboly gyakran humoros, mindig tragikus, de néha kissé pokoli világát mutatja meg. A fekete komédia arra keresi a választ, hogyan kapunk meg mindent, amire sosem vágytunk, de sosem azt, amire igazán szükségünk lenne.”
Ünnep a szlovén filmnek Budapesten
A 9. Szlovén Filmnapok három napja lehetőséget ad arra, hogy a magyar közönség közelebbről is megismerje Szlovénia sokszínű és díjnyertes filmkultúráját. A Toldi moziban bemutatásra kerülő filmek egyszerre szólnak felnőtteknek és fiataloknak, közösségi kérdésekről és személyes dilemmákról, miközben bepillantást engednek egy közeli, mégis sokak számára ismeretlen filmművészet világába.





