„Benne vagy” – évadnyitót tartott a Radnóti Színház
Augusztus 25-én rendhagyó helyszínen, az Eötvös10 Művelődési Házban tartotta évadnyitó társulati ülését a Radnóti Színház. A különleges helyszínválasztás nem véletlen: a két intézmény most induló együttműködésének köszönhetően fiatal alkotók számára nyílnak új lehetőségek. A színház a 2025/2026-os évadban hat premierrel készül, közülük kettőt az Eötvös10-ben láthat majd a közönség.
Új tagok a társulatban és újabb öt év Kováts Adél vezetésével
Az évadnyitón bejelentették, hogy Kováts Adél igazgató újabb öt évre kapott bizalmat a társulattól. Köszöntőjében hangsúlyozta: célja, hogy a színház folyamatosan megújuljon, és a változás állandó értékké váljon. A társulat két új taggal bővült: Katona Péter Dániel és Krisztik Csaba nemcsak az új bemutatókban, hanem a repertoár több darabjában is szerepet vállalnak.
Az évad mottója: „Benne vagy!”
A Radnóti Színház idei jelmondata, a „Benne vagy!”, a közösség erejére utal. „Mi, radnótisok és közönségünk együtt vagyunk benne – a jóban és a rosszban, a történetekben, a közös lélegzésben a színpadon és az életben is” – fogalmazott Kováts Adél.
Hat bemutató, sokszínű tematikával
A 2025/2026-os évad hat új bemutatóval várja a nézőket. A repertoár izgalmas és sokrétű témákat dolgoz fel:
Lucy Kirkwood: Gyerekek – a generációk közötti felelősségről, arról, mit hagyunk örökül az utódainknak.
Ingmar Bergman: Hűtlenek – Magyarországon először látható, a párkapcsolatok szenvedélyét és széthullását vizsgáló mű Bagossy Júlia rendezésében.
Parasztopera – a múlt titkai, amelyek darabokra törhetik az álmodott jövőt.
Csehov: Erdőszellem – több mint száz éve írt darab a természet kizsákmányolásáról, az otthonteremtés és kapcsolódás nehézségeiről.
KELETIBLoKk – kortárs magyar dráma, amelyet a közelmúlt tragikus szórakozóhelyi balesetei ihlettek. A produkciót Regős Simon rendezi.
Tony Kushner: Angyalok Amerikában – Peresztrojka – a világhírű dráma második része, amely egyszerre filozofikus és reménykeltő.
Nyitott programok és jubileum
A Radnóti Színház szeptemberben több közönségtalálkozóval és nyílt programmal is készül. A szeptember 20-i „Benne vagy” nyílt napon három helyszínen várják a látogatókat nyílt próbával, felolvasószínházi előadással, új bemutatók bemutatkozásával és koncertszínházi produkcióval. Ekkor ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM), amely eddig több ezer diáknak és tanárnak adott ingyenes lehetőséget az önismeretre és az alkotásra.
Szakmai jelenlét és fesztiválok
A társulat idén is részt vesz az országos szakmai eseményeken. A Nagy Péter István rendezte A vége című előadást benevezték az idén ötéves eSzínház Fesztiválra, amely szeptember 19. és 28. között zajlik. Az Országos Színházi Évadnyitó is kiemelt esemény lesz, ahol a Kaszás Attila-díj átadására készülnek. A Radnóti egyik vezető színésznője, Sodró Eliza a díj három jelöltje között szerepel.
Előttük a teljes évad
Az évadnyitót követően az Eötvös10-ben rögtön olvasópróbát tartottak Bergman Hűtlenek című darabjából, amely a Radnóti és az Eötvös10 együttműködésének egyik első gyümölcse. A Radnóti Színház tehát egy változatos, gondolatébresztő és közösségi élményekben gazdag évadot ígér nézőinek.





