„Tedd a lelked a tenyeredbe, és indulj el” – A gázai költő és fotós, Fatma Hassouna története
Egy dokumentumfilm, amely áttöri a hallgatás falát
A Gázai övezetben zajló háború szinte teljesen láthatatlan a külvilág számára, mivel Izrael megtiltotta a nemzetközi sajtó jelenlétét, és eddig több mint 170 palesztin újságírót öltek meg. A Guardian nemrég egy légi felvétellel mégis bepillantást engedett ebbe az elzárt világba, de a gázai szenvedés valódi mélységét egy új dokumentumfilm, a Put Your Soul on Your Hand and Walk („Tedd a lelked a tenyeredbe, és indulj el”) mutatja meg igazán.
A film főszereplője egy 24 éves fiatal nő, Fatma Hassouna, akit barátai csak Fatemként emlegettek. Fatma nemcsak költő és fotós volt, hanem élő tanúja és dokumentálója annak az elképzelhetetlen pusztításnak, ami Gázát sújtja. A film rendezője, Sepideh Farsi iráni származású filmkészítő, aki saját fiatalkori háborús és politikai tapasztalatai révén mélyen megértette Fatma helyzetét.
Két nő, két világ – és mégis egy közös történet
A film teljes egészében a rendező mobiltelefonján keresztül zajlik, amely Fatma telefonkijelzőjét veszi, miközben a két nő egy év alatt erős, testvéri kapcsolatot épít ki. Farsi elmondása szerint azonnal érezte, hogy Fatma különleges személyiség. Annak ellenére, hogy Farsi világlátott, valláskritikus értelmiségi, míg Fatma mélyen vallásos és Gázán kívül sosem járt, köztük azonnal létrejött egyfajta mágikus összhang.
Fatma szinte a semmiből vált költővé és fotóssá. Farsi biztatta, hogy készítsen videókat is a pusztításról, amit átélt. Képei és versei egyaránt megrázó erővel mutatták meg a mindennapok küzdelmeit, és az emberi méltóság megőrzésének erejét. A film címe is egy Fatma által mondott sorból származik: „Minden egyes másodpercben, amikor kilépsz az utcára, a lelkedet a tenyeredbe teszed, és úgy indulsz el.”
A halál árnyékában – dokumentálni a megsemmisítést
A film egyik legerősebb szála az a törékeny egyensúly, amit Fatma mosolya és a halál közelsége jelent. Miközben folyamatosan elveszíti szomszédait, rokonait, mégis próbál reményt tartani. Egyik mondata így hangzik: „Egyszerű életet élünk, és még ezt az egyszerűséget is el akarják venni tőlünk. Miért? Huszonnégy éves vagyok, és semmit nem kaptam meg abból, amit szeretnék.”
A film technikailag szándékosan kezdetleges. Az internetkapcsolat folyamatosan szakadozik, a képek akadoznak. Farsi direkt nem vágta ki ezeket a „hibákat”, mert szerinte éppen ez a töredezettség adta meg a film lelkét. „Ez a törött kép és hang volt az, ami igazán életté tette” – mondta a rendező.
Egy tragikus vég, ami kérdéseket vet fel
A történet végén, 2025. április 14-én, amikor éppen azt ünneplik, hogy a film meghívást kapott a cannes-i filmfesztiválra, Fatma elküldi útlevelét, hogy talán kiutazhat Franciaországba. Másnapra virradóra azonban izraeli drónok két rakétát lőnek az otthonára. Az egyik közvetlenül abba a lakásba csapódik, ahol Fatma tartózkodott. Ő és három fiútestvére, két lánytestvére azonnal meghalnak. Édesapjuk később a kórházban hal meg, egyedül az édesanya, Lubna éli túl a támadást.
A Forensic Architecture nevű nemzetközi kutatócsoport vizsgálata alapján a támadás célzott volt, és Fatmát mint újságírót, szemtanút célozták. Farsi meggyőződése is ez: „Két rakéta, egy drónról. Tökéletesen kiszámolt támadás valaki ellen, aki csak fotózott. Őt célba vették.”
Egy élet, amely filmként marad velünk
Farsi a kolumbiai Bogotából, ahol a filmmel turnézik, így nyilatkozott: „Még mindig nem tudom elhinni. Három hónap telt el, és olyan, mintha még mindig élne. Mintha valahol ott lenne, és találkoznék vele újra.”
Fatma arról álmodott, hogy egyszer elutazhat a világ más részeire, de mindig visszatér majd Gázába. Halála előtt nem sokkal ezt mondta Farsinak: „Tudom, hogy mennem kell, dokumentálnom kell mindent. Részese kell legyek ennek a történetnek. Önmagam kell, hogy maradjak.”
A film most ezt a történetet viszi tovább. Fatma Hassouna halála és személyisége így válik egy egész generáció jelképes arcává a több mint 60 000 halott között.
