A kis Nicolast rajzoltam le a leggyakrabban egész életemben – emlékezett vissza egy 2010-es interjúban Jean-Jacques Sempé francia grafikus. A rosszcsont francia kisfiú kalandjai először egy belga újságban jelentek meg képregényként, majd Sampé és az író René Goscinny átváltottak a képeskönyvekre.
Az eredeti A kis Nicolas-sorozat öt kötetben jelent meg 1960 és 1964 között, utána az alkotók szünetre vonultak, majd a hetvenes években Goscinny meg is halt. Na de akkor hogy lehetséges, hogy Sempé ilyen sokszor rajzolta le a szereplőt? Hát úgy, hogy a kétezres években Goscinny lánya rengeteg kiadatlan Nicolas-történetet talált apja hagyatékában, és megkérte a grafikust, hogy készítsen hozzájuk képeket. Így hát a könyvpiacot új Nicolas-könyvek árasztották el, aki ezáltal az eredeti rajongók gyerekeit, unokáit is meghódította, és azóta is felejthetetlen és megkerülhetetlen eleme a francia popkultúrának.
A Móra Kiadó az elmúlt pár évben az eredeti sorozatot hozta el a magyar olvasóknak. Immár az ötödik könyvnél tartanak, amelynek címe Nicolas-nak gondjai vannak.
Bevallom, nekem is gondjaim voltak, amikor arra kerestem a választ, miért szerepel sok helyen egy másik kisfiú, Joachim (Nicolas osztálytársa) nevével ez a kötet, mígnem rájöttem: az 1964-es első verziónak még valóban Joachim volt a címszereplője, csak az 1981-es kiadásban változtatták meg ezt is Nicolas-ra.
Tény, hogy a kötet első történetének címe (és témája) valóban az, hogy Joachimnak gondjai vannak. Nicolas éles szemű és még élesebb nyelvű megfigyelőként tudósít arról, hogyan tárgyalják ki a fiúk az osztályban a kistestvér érkezését, aki afféle zavaró tényezőként felforgatta Joachim életét. A történetek nagy része ehhez hasonló, akár mindennapinak is mondható alaphelyzetekből indul – de Nicolas olyannyira nem mindennapi elbeszélő, hogy így természetesen az élményei sem azok. Egyre kiszámíthatatlanabb, sokszor egészen szürreális fordulatokat vesznek az események, mígnem már végképp nem tudjuk, mire számíthatunk; a végén pedig érkezik a csattanó, ami hol nagyobbat üt, hol kisebbet, ám azt mindenképpen eléri, hogy az összes Nicolas-történetet minimum mosolyogva tegyük le.
Bár az iskolás történetek is szórakoztatóak (Bognár Róbert remek magyarításában megismerhetjük Tüktojt, a felügyelő tanárt, vagy éppen a Bosszúállók Bandáját, ahogy Nicolas baráti köre nevezi magát), nekem azok a fejezetek tetszettek legjobban, amelyek otthon, családi körben játszódnak. Azért is volt jó ötlet a címváltás 1981-ben, mert ezek pláne Nicolas történetei, a barátok, az iskola és a tanárok nem szerepelnek bennük.
Nicolas gyermeki logikája olyan torz tükröt tart a mi felnőtt világunk visszásságai elé, amelybe belenézni egyszerre rémisztő és kacagtató. Mama és papa összevesznek a kosztpénzen, és papa duzzogva egyedül indul vásárolni… A félelmetes főnök úr ajándékot küld Nicolas-nak, vagy éppen vacsorára érkezik a családhoz… Papa ráveszi Nicolas-t, hogy az eladandó tombolajegyeivel csöngessen be a szomszédhoz, akivel mellesleg ki nem állhatják egymást… Vagy éppen nagymama jön látogatóba, aki szintén nem a legkönnyebb eset a családban…
És a történetek csak gördülnek tovább, mellettük pedig ott figyelnek a rajzok, amelyek nem puszta illusztrációk, hanem profi karikatúrák: maguk is történetet mesélnek, és ha nem lenne ott a szöveg, akkor is kiválóan működnének. Ez persze fordítva is igaz, a szöveg is megállná a helyét a képek nélkül, de valahogy mégiscsak így a legerősebb az összhatás: Goscinny szövegei megmagyarázzák Sempé képeit, amelyek viszont plusz rétegeket, vagy akár egész dimenziókat adnak hozzá az előbbiekhez.
Manapság az ilyen gyerekközpontú, gyerekszemszögű, vicces történetekkel tele van a könyvesbolt. Magyarországon ilyen volt G. Szabó Judit regényvilága, pláne Janikovszky Éva és Réber László könyvei (Réber és Sempé stílusa még kicsit hasonlít is egymáshoz!), később Balázs Ágnes Lufi és Szamóca-sorozata, és gondolom, ha kicsit beleásnék a jelenlegi kínálatba, találnék legalább húsz-harminc frissebb példát is.
De a kis Nicolas éppen azért kuriózum, mert ezen a téren úttörő volt: amikor Goscinny és Sempé megalkották az alakját, középpontba tették, és nemhogy szót adtak neki, de konkrétan őt hangosították ki a legjobban – akkor bizony valami nagyon fontosat, műfajteremtőt, szemléletformálót tettek.
Már csak ezért is érdemes napjainkban is olvasni. Na jó, egy kicsit azért is, hogy megtudjuk, mi történik, ha Tüktoj az iskolaudvaron elkobozza a kőgazdag Geoffroy gyerek rulettjét. Például.
René Goscinny: Nicolas-nak gondjai vanna, Móra kiadó 2025. 160 oldal, itt kedvezményesen megvásárolható
