„Beyond the Visual” – ahol a tapintásé a főszerep
Láss a kezed segítségével – új korszakot nyithat a vak és gyengénlátó látogatók számára egy különleges szobrászati kiállítás Leedsben
2025. november 28-án nyílik meg Leedsben, a Henry Moore Intézetben az első olyan szobrászati tárlat, amelyet vak és gyengénlátó művészek közreműködésével és kurátori részvételével hoztak létre. A Beyond the Visual („A vizualitáson túl”) című kiállítás célja nemcsak a kortárs művészet új, érzékszervi alapokra helyezett megközelítése, hanem egyúttal intézményi változás előmozdítása is a brit múzeumok és galériák világában.
A szervezők arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az úgynevezett „okulocentrikus elfogultság” – vagyis a látás kizárólagos művészeti értelmezése – hosszú évtizedek óta akadályozza a művészet egyenlő hozzáférhetőségét. A kurátorok szerint a tapintható műalkotásoknak általánossá kellene válniuk a galériákban, hogy a vak és gyengénlátó látogatók ne csak „nézők”, hanem aktív résztvevők is lehessenek.
A tapintás mint művészeti eszköz
„A projekt egyik legfőbb célja, hogy intézményi szinten változást indítson el” – hangsúlyozta Prof. Ken Wilder, a kiállítás egyik kurátora. „Szeretnénk megkérdőjelezni azt a látásközpontú elfogultságot, ami annyira mélyen beivódott a művészeti világba, hogy a legtöbb szobrászati kiállításon a művek érintése egyszerűen tiltott.”
A kiállítás három év kutatómunkájának gyümölcse, és máris változásokat eredményezett a Henry Moore Intézet működésében. Dr. Clare O’Dowd kutatási kurátor szerint a jövőbeni együttműködések során már kifejezetten kérnek olyan műtárgyakat vagy anyagmintákat, amelyeket az úgynevezett „érintőtúrákon” be lehet vonni. Így a látogatók nemcsak láthatják, hanem meg is tapinthatják az inspiráció forrását, legyen az egy makett, egy kődarab vagy más textúra.
Vak művészek művei – művészet, nem terápia
Dr. Aaron McPeake, vak művész és a kiállítás társ-kurátora, aki a Chelsea College of Arts oktatója is, hangsúlyozta: az akadálymentesítés nemcsak a vakoknak jó – ez az egész társadalom számára hasznot hoz. Példaként említette a közlekedési eszközökön alkalmazott hangos bemondásokat: „Eredetileg a vakok számára találták ki, de ma már mindenki használja – olvasás közben is tudjuk, mikor kell leszállni. Ezek az eszközök tehát mindenkit segítenek.”
McPeake hozzátette, a vakoknak szánt vagy általuk készített művészetet a mai napig gyakran terápiás keretbe helyezik, pedig ezekben a munkákban sokkal több rejlik, mint puszta gyógyítási cél. „Ez nem rehabilitáció – ez művészet” – mondta.
Brâncuși parafrázistól világító tapintópanelekig
A Beyond the Visual lenyűgöző válogatást kínál új és régi művekből egyaránt. Lenka Clayton Sculpture for the Blind, by the Blind (2017) című műve például 17 vak művésszel közösen készült: Brâncuși híres, vakok számára készült szobrának különböző értelmezéseit alkották meg – miközben az eredeti alkotás a Philadelphia Művészeti Múzeumban zárt vitrin mögött, érinthetetlenül látható.
Szerepel a tárlatban Emilie Louise Gossiaux Doggirl 2025 című antropomorf kerámiaszobra, amely az alkotó vakvezető kutyáján alapul; Jennifer Justice Bucket of Rain (2017) című lógó installációja, amely rendkívül tapasztalásalapú; valamint Collin van Uchelen Project Fire Flower munkája, amely világító, tapintható panelekből áll.
Történelmi előzmények és új dimenziók
Nem ez az első kiállítás, amely a látássérültek és a művészet kapcsolatát vizsgálja. 1981-ben a Tate Galéria szervezte meg a Sculpture for the Blind című tárlatot, majd 1987-ben a leeds-i Városi Galéria adott otthont a Revelation for the Hands című kiállításnak, ahol a látogatók megérinthették a bemutatott húsz műalkotást. A közelmúltban a In Plain Sight és a Layers of Vision című tárlatok is a látás és érzékelés határait feszegették.
A 20. század elején a vakok számára szervezett „tapintó kiállítások” egyes intézményekben – például Newcastle látássérült iskolájában – már oktató és terápiás célokat is szolgáltak, de a Beyond the Visual már túllép ezeken a kereteken.
Henry Moore, az intézet névadója szintén mélyen hitt a tapintás szerepében a művészetben. A kiállításon szerepel az ő Mother and Child: Arch (1959) című műve is. Clare O’Dowd szerint Moore alkotói módszerének központi eleme volt a fizikai kapcsolat az anyaggal: „A fával, kövekkel, fosszíliákkal vagy csontokkal való érintkezés a legfontosabb inspirációs forrásai közé tartozott.”
A művészet mindenkié – kézzel is
A Beyond the Visual 2025. november 28. és 2026. március 8. között látogatható a Henry Moore Intézetben. A kiállítás nemcsak a vak és gyengénlátó közönség számára nyit új kapukat, hanem az egész művészeti világot újragondolásra készteti: mit jelent érzékelni, befogadni, és miként lehet a művészet valóban mindenkié.
