Kalmár Márton szobrászművész, akinek munkássága Szeged és az alföldi városok kulturális életét alapvetően formálta, 78 éves korában elhunyt. Halálhírét lánya, Kalmár Dorka osztotta meg december 20-án a közösségi médiában.
„Szeretett Édesapánk, Kalmár Márton szobrászművész tegnap, december 20-án délután, 78 éves korában maga mögött hagyta földi életét” – írta megható üzenetében.
Egy tehetség kibontakozása
Kalmár Márton 1961-ben érettségizett az induló Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola első osztályában, ahol a korszak kiemelkedő művészei, mint Tápai Antal, Tóth Sándor és Szalay Ferenc, vezették be a művészet világába. Ezt követően a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább, ahol Pátzay Pál tanítványaként 1969-ben szerezte meg diplomáját.
Pályafutás és művészi örökség
Kalmár Márton első önálló kiállítását 1974-ben rendezte meg, és pályafutása során számos alkalommal mutatta be műveit a nagyközönségnek. 1991-től visszatért egykori alma materébe, ahol a művészeti igazgatói pozíciót töltötte be, ezzel hozzájárulva a következő generációk művészeti neveléséhez.
Kalmár több fontos művészeti szervezet, köztük a SZÖG-ART Művészeti Egyesület, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagja volt. Köztéri szobrai Szeged mellett Kiskunmajsa, Medgyesegyháza, Mórahalom és Szank közterein láthatók, maradandó nyomot hagyva az alföldi régió kulturális életében.
Magánélet és kitartás
A művészet Kalmár Márton magánéletében is meghatározó szerepet játszott: öt gyermeke közül hárman már most a művészeti pályát választották. Életének azonban voltak nehéz időszakai is. 2008-ban súlyos közúti balesetet szenvedett, amely után hosszú időt töltött kómában, és lélegeztetőgépre szorult. „A baleset után fél évig tartott, mire visszanyerte erejét, de a művészet iránti elkötelezettsége újra alkotásra ösztönözte” – emlékezett vissza a család. Ez az esemény még inkább rávilágított személyes kitartására és művészi szenvedélyére.
Emlékezet és örökség
Halála nagy veszteség Szeged és a magyar művészeti élet számára. Munkássága városképi jelentőségű volt, ahogy azt a Délmagyar is hangsúlyozta: „Kalmár Márton köztéri alkotásai nemcsak díszítették, hanem gazdagították az alföldi városok kulturális örökségét.”
Emlékét és műveit Szeged, valamint az egész ország művészeti közössége méltó módon őrzi. Halála után is példaként áll az újabb generációk előtt, akik számára munkássága és életútja a művészet iránti elhivatottság legszebb példája marad.
Hollósi Zsolt a Tiszatáj 2003-as márciusi számában készített vele életútinterjút:
– Mennyiben befolyásolta pályaválasztását a családi indíttatás és a szegedi gyerekkor?
– Már édesapám, Kalmár György, a közismert labdarúgóedző is Szegeden született, és én is itt jöttem világra 1946. szeptember 29-én, tehát tősgyökeres szegedinek mondhatom magam. Édesapám profi labdarúgóként egykor Franciaországban is játszott. Miután visszatért, az 1940–41-es szezonban gólkirály lett az NB I.-ben. A híres Zsengellért előzte meg hét góllal. Nagyszerű futballista volt, később pedig sokfelé edzősködött. Az ötvenes években bevitte a SZEAC-ot az NB I.-be, 1964–67-ben pedig Burmában volt szövetségi kapitány, utána másfél évig Algírban irányított egy csapatot. Öten voltunk testvérek, azokban az években nem volt könnyű eltartani egy ilyen nagy családot. Hazatérve kereskedőként, majd a Centrum áruház gondnokaként dolgozott. A családomnak nem volt kapcsolata a művészetekkel, bár unokatestvérem volt Fontos Sándor, az ismert szegedi festőművész. Édesanyám is erős szépérzékkel rendelkezett, kötött, hímzett, horgolt. Nagyszerű iparművész vált volna belőle, ha lehetősége van tanulni. Az első rajzaimat is az ő hatására készítettem, mindig ámulattal figyeltem, ahogyan festegetett. Egy ilyen aprócska élmény is fontos lehet gyerekkorban.
A beszélgetést itt tudod tovább olvasni
