Rendkívüli érdeklődés mellett kerül árverésre december 10-én 18 órától Czóbel Béla Kislány ágy előtt (1905) című műve, amelyről Barki Gergely művészettörténész részletes tanulmányban értekezik. Ebből a tanulmányból közlünk itt egy részletet:
A műteremmé avanzsált hotelszoba
„Paris, Montparnasse, 9. boulevard de Vaugirard”
Az emberöltők óta most első alkalommal eladósorba kerülő Kislány ágy előtt című festmény biztosra vehetően Párizsban készült, a Montparnasse kellős közepén. Több forrásból ismerjük Czóbel ekkori lakcímét, amely a pályafutását döntően meghatározó kezdeti párizsi periódusának első szilárd bázisává vált. A korábbi esztendők szokásától eltérően 1905 nyarán nem utazott Nagybányára, elkerülte a művésztelepet, és helyette csak rövid időre ruccant el a francia fővárosból: Brüggében és annak kikötőjében, Zeebrüggében, valamint feltehetően a közeli Heistben és Ostendében festett főleg tájképeket, portrékat és csendéleteket. Rövid belgiumi tanulmányútjáról Párizsba visszatérve a boulevard de Vaugirard 9.-ben rendezkedett be. A Gare de Montparnasse tőszomszédságában álló egykori épület a pályaudvar felújítása miatt ma már nem áll, de a frekventált közlekedési csomópont sajátosságai okán feltételezhető, hogy nem műteremház lehetett, hanem szálloda, tehát a művész ezúttal nem atelier-t vagy stúdiót, hanem hotelszobát bérelt. Erre utal a festményen látható szobabelsőnek a festőműtermektől eltérő miliője is. Az igényes, aranysujtásos brokátfüggöny éppúgy előkelőbb hotelszobára utal, mint a század eleji szállodákban használatos mosdólavórokhoz használatos nagy méretű forróvizes kancsó, amely a festmény kompozíciójának is meghatározó eleme.
E szállodai szoba nem csupán rövid állomás volt Czóbel számára, nem néhány hetes ideiglenes szálláshelyként funkcionált, ugyanis 1905 nyarától egészen 1906 tavaszáig ezt a címet közölte leveleiben és ezt adta meg kiállítási szereplései alkalmával is. A hosszabb távú berendezkedésre utal, hogy a hotelszobában a saját képeit aggatta a falra, ugyanis a festmény hátterében, mintegy „kép a képben” motívumként megjelenik egy nem sokkal korábban elkészült, a kor ízlésének megfelelően fehér rámába keretezett kisebb városképe, amelynek eredetije csupán alig több mint egy évtizede bukkant fel a műkereskedelemben. E kis vedutáját, városi életképét a Coin du Marché, azaz a Piac sarka című festményével azonosíthatjuk, amelyet 1905 őszén állított ki a Salon d’Automne-on. Mivel e kép a kislány mögött (ismét) a szobája falán függ, arra lehet következtetni, hogy tárgyalt festményünk már az őszi tárlat november 25-i bezárása után, tehát a piackép visszaszállítását követően, az év legvégén készülhetett. Erre utal az is, hogy ezen az őszi tárlaton még nem mutatta be a Kislány ágy előtt című festményét, hanem majd csak a következő tavasszal nyíló Salon des Indépendants-on, azaz a Függetlenek Szalonján debütált e reprezentatív művével.
Az említett kis piacjelenetet kollégája, Mikola András alig tíz percnyi sétára lévő szállodai szobájának ablakából festette Czóbel. Az egykor a rue Edgar Quinet és rue Poinsot sarkán álló Hôtel au Bon Coin-ben Mikola vendégeként egy sorozatra való piaci képet festett, s ahogy már szóba került, az e műveken megjelenő, sakktáblafigurává absztrahált alakok hatottak Modiglianira is.
Czóbelnek a Montparnasse fő ütőerén bérelt szobája valóban sétatávolságra volt minden fontos helyszínhez, ahova ekkoriban eljárt a fiatal művész. Útvonalainak ebből az origójából csillagtúraszerűen lehetett könnyedén, gyalogszerrel eljutni a Julian Akadémiára, az Humbert-műterembe vagy éppen az Académie de la Granede Chaumière-be, ahol esti aktrajzolásokon, krokizgatásokon vett részt honfitársaival és francia kollégáival egyetemben. A ma is töretlenül működő magániskolától csupán kőhajításnyira üzemel szintén napjainkban is a legendás Café du Dôme, a korszak avantgárd művészeinek törzskávéháza, ahol rendszeresen megfordult Czóbel is. Néhány utcányira laktak innen a már emlegetett amerikai műgyűjtők, a Stein testvérek, tehát a modern francia művészet akkori fellegvára, a Montparnasse minden fontos szegletéhez igen közel lakott a magyar festő, így szó szerint és átvitt értelemben is a középpontba került ekkoriban.
A festményen megjelenített kislány feltehetően a szálláshelye személyzetéhez tartozhatott, legalábbis erre utal egyszerű öltözete; kilétével kapcsolatban egyéb támpontra nem hagyatkozhatunk. A mű festésével közel azonos időben, az 1905-ös a Salon d’Automne-on szerepelt Czóbelnek egy másik kompozíciója is, amelynek szintén egy kislány volt a főszereplője, ám ezt a Jeunne fille et tasses bleus (Fiatal lány és kék csészék) című alkotását még archív fényképfelvételről sem ismerjük, így ma csupán találgathatunk, hogy vajon ezen a ma még lappangó festményén is ugyanezt a kamaszleányt örökítette-e meg, vagy esetleg a korábbi belgiumi tanulmányút alkalmával egy brüggei lány lehetett modellje…
A mű debütál
1906. Salon des Indépendants
Néhány héttel tárgyalt művünk megfestése előtt Czóbel maga is kiállított a nevezetes 1905-ös Salon d’Automne-on, ahol Matisse és a körülötte csoportosuló fauve-ok, azaz a vadak első alkalommal mutatkoztak be közösen, nagy rebelliót keltve. Ekkor még nem, majd csak a következő esztendőben csatlakozott hozzájuk, akkor már velük egy teremben szerepelve maga Czóbel is, aki így emlékezett vissza 1905 őszére: „A Vadak kiállítótermében láttam először a fauvesokat [sic!], azaz a vadakat. Már előzőleg megismerkedtem Van Gogh és Gauguin festményeivel, akiknek a hatása alatt alakult ki a fauvesok művészete. A fauvesok nagyobb hatást tettek rám, különösen Matisse. Ők alakították át látásomat és törekvéseimet.”[8] Egy másik visszaemlékezéséből szintén az derül ki, hogy az új törekvések komoly hatással voltak rá. A kiállítás egyik botránykövéről, Matisse-nak a feleségét ábrázoló, Femme au chapeau című portréjáról időskorában így nyilatkozott: „Matisse zöld Legyezős nője először meghökkentett, aztán lenyűgözött. Nemcsak azért, mert szakított a látvány hű visszaadásával, a szerkesztés régi elveivel, hanem mert felfokozott színvilága, tiszta, keveretlen, harsogó színei egészen újat jelentettek.”[9]
Czóbel az élmények hatására kritikát is írt a kiállításról Lázár Béla lapjába, a Modern Művészetbe: „Nem halvaszületett képeket látok itten, de saját útjukat kereső, saját útjukat járó emberek műveit […]. Originális, új hangokat hallok, melyektől rémülve fut a közönség, nem tudván mértékét ráhúzni, mert nincsenek reminisczencziái, miket más képeknél is látott volna.” Majd így folytatta: „És vannak itt Gauguinek, Van Gogh-ok is, ha nem is képeikkel, de a szalonban a fiatalok által kiállított legtöbb képen ott kísért kettőjük szelleme.”[10] Említést tett természetesen a nagy őstriász harmadik alakjáról, Cézanne-ról is, kinek „primitívségét” Félix Vallotton svájci festőével mérte össze, aki az akkoriban Párizsban élő fiatal magyar művészekre is nagy hatással volt. Lázár Béla, a lap főszerkesztője Czóbel eredeti szövegét ezen a ponton megkurtította, de a festő nem sokkal cikke megjelenését követően levelet írt Lázárnak, amelyből árnyaltabb képet kapunk a Vallottonról kialakult véleményéről.[11]
A Kislány ágy előtt című festmény ebben a rendkívül komplex, hihetetlenül gazdag és inspiratív, fortyogó művészeti közegben, ezer meg ezer klasszikus és új hatás kereszttüzében, a párizsi modernizmus legfrissebb törekvéseinek bölcsőjénél született. Amikor ezt a művet vizsgáljuk, mindenképpen hozzá kell képzelni azt a fantasztikus miliőt, amelyet az 1905-ös év Párizsa jelentett.
Czóbel ekkor fordulóponthoz ért. Hogy jobban megértsük tárgyalt művünk megfestésének mozgatórugóit, hogy belelássunk, mi minden járhatott ekkoriban a művész fejében, kivételes adalékul szolgál az ezekben a napokban papírra vetett önvallomása: „Nietzsche meséjét idézem az ember fejlődésének három korszakáról, mikor igyekszik mindent magára venni, mindent vinni, s mint teherhordó állat siet a pusztán keresztül, s ott a pusztán, az egyedüllétben veszi észre, hogy ő idáig csak idegent hordozott. S a teherhordó állatból oroszlán lesz, régi értékek megtörője, még nem újak alkotója. Ehhez gyermeknek kell lenni, mert újrakezdés és első mozgás a gyermek. Igen, elfeledni mindent, mi rám erőszakolt, eldobni mindazt, mi másokból kiválogatott, semminek lenni, s újra megszületni, hogy az első hang az én gagyogásom legyen, mi ha mondattá válik, szóljon az bármiről, énrólam beszéljen!”[12]
Az ebben a szellemben 1905 legvégén elkészült művet a következő rangos megmérettetésen már büszkén, öntudatosan állíthatta ki Czóbel. Az 1906 márciusában nyílt Salon des Indépendants-ra összesen nyolc festményét küldte be. Tárgyalt festményünket Intérieur gris avec fille (Szürke szobabelső lánnyal) címen állították ki.[13] Bemutatott festményei közül ez volt minden bizonnyal a legnagyobb méretű és a legjelentősebb kép.
A többi kiállított műve közül nagy valószínűséggel azonosítható további öt festmény. A Nu de dos (Hátakt) és a Double portrait (Kettős portré) egyetlen ismert művével sem azonosítható, de Paysage décoratif (Zeebrugge) címen listázott képe esetleg a ma Zeebrüggei bárkák címen ismert kisebb festményével lehet azonos. Az Enfant en robe rose címen szereplő kép minden bizonnyal azonos volt a csupán néhány éve előkerült Rózsaszín ruhás kislány című 1905-ös képével, amelyet Brüggében festett és Bölöni György gyűjteményébe került. A Portrait d’un jeune homme, azaz a Fiatal férfi portréja pedig azzal a szintén 1905-ös arcképével azonosítható, amelyen feltehetően az akkor éppen Párizsban tartózkodó barátját, báró Hatvany Ferenc festőművészt örökítette meg. Genthon István határozottan nagybányaias, Ferenczy Károly pasztózus korszakára emlékeztető vászonnak írja le a festőnek a Dobai Székely Andorról készült arcképét,[14] amelyet csupán egy meglehetősen rossz minőségű reprodukcióról ismerünk. Brüggében vagy Párizsban, feltehetően még 1905-ben festette ifjú festőkollégájáról a portrét, hiszen a műről készült fényképfelvétel reprodukciója már a Salon des Indépendants megnyitása előtt megjelent Lázár Béla lapjában, a Modern Művészet 1906 február közepén megjelenő számában.[15] Egy másik, szintén lappangó, elveszett festmény reprodukciója viszont már a párizsi kiállításon nagy sikerrel szereplő Czóbelről tudósító kritika illusztrációjaként jelent meg 1906 júniusában, Lázár Béla Jövendő című kulturális folyóiratában.[16] Czóbelnek e fontos önarcképét csupán erről a fekete-fehér reprodukcióról ismerjük.
A Salon des Indépendants-on kiállított képeiről nem csupán a korabeli hazai, de a párizsi sajtóban is a legfrissebb irányzat megnyilvánulásaként tettek említést. A Jövendő névtelen cikkszerzője így számolt be a Függetleneknél szereplő Czóbel-festményekről: „Itt különösen szép sikere volt Czóbel Bélának, a kiről nagy elösmeréssel emlékeztek meg az összes nagy franczia lapok. Így a »New-York-Herald« párisi kiadása mindjárt a legérdekesebb emberek között említi fel és figyelmébe ajánlja az amatőröknek Czóbel portrait-it, melyeket a modern törekvések »dernier crie«-jének [sic!] tart.”[17] A Jövendő hasábjain, néhány oldallal előrébb hasonló elismeréssel számolt be Czóbel kiállítási sikeréről Bölöni György, aki közvetlenül a fauve-ok, Manguin, Puy, Friesz és Dufy munkáinak, valamint Matisse Bonheur de vivre-jének elemzése után így folytatja a tárlat ismertetését: „Anélkül, hogy valami naczionalista érzés diktálná, az előhaladók csoportjába kell beiktatnom feltétlenül egy fiatal magyart is: Czóbel Bélát, akinek nyolcz képe a modern törekvések szubsztratuma. Durva kézzel, könnyen rajzol, és modelljeiből, azok arczából brutálisan kisajtolja a karaktert. E mellett nagy kolorista, akinek keze alatt pillanatra születnek meg bátor színharmoniák; nem csak a jövő áll előtte, hanem jelenje is van, olyan érdeklődést tudott munkáival rövid idő alatt kelteni maga iránt.”[18]
„Chef d’œuvre”
A remekmű
Kétségtelen, hogy a művészettörténet-írás Czóbel Kislány ágy előtt című festményét nem csupán a művész saját életművén belül tartja számon a főművek sorában, hanem a 20. századi modern magyar festészet egészének egyik legemblematikusabb mesterművét is ünnepeljük benne.
De vajon miképpen lehet meghatározni egy műremeket, mitől lesz főmű, azaz chef d’œuvre? Erre nézvést nincs általánosan elfogadott definíció, ám az erre a megnevezésre kandidáló, illetve arra méltó alkotások általános ismérve a kiváló kvalitás, a magas művészeti érték, amely alapján széles konszenzussal nyeri el a műértők elismerését.
Tárgyalt művünk esetében számos aspektus igazolja, hogy ezúttal valóban megkérdőjelezhetetlen főművel állunk szemben.
A tanulmány további részleteit itt olvashatod, ahol a jelzett lábjegyzeteket is megtalálod
