A Vörösmarty tér és a Deák tér között félúton, a Könyvhétről hazafelé akadtam bele a mosolygós emberbe, aki saját könyveit kínálja eladásra. A kis asztalkán öt- vagy hatféle kötet, versek, novellák, abszurdok, a szerző minden esetben Samu B. Gábor. Nehéz úgy kérdezni, hogy semmit nem tudok róla, ráadásul ott áll egy rajongó is, aki később mindenbe beleszólna, de nem hagyhatom ki a lehetőséget.
Mióta foglalkozik irodalommal?
1987-ben adtam ki első, Kavicsok című kötetemet, ami ’91-ben másodszor is megjelent. Akkoriban volt egy komoly lendület, nagy volt az érdeklődés minden új dolog iránt, két év alatt eladtam a négyezer nyolcszáz példányt. ’89-ben jelent meg a Fekete köd, azt követte a Groteszk-keksz, és itt van ez (mutatja a furcsa képverseket és hagyományos szövegeket is tartalmazó kötetet), amihez közel kilencven könyvet jegyzeteltem ki. Ez elég nagy anyag, sok néprajzi vonatkozású elemet is beemeltem.
Mivel foglalkozik „egyébként”?
Eredetileg cukrász voltam, de elmentem fűtőnek, hogy írhassak, a Kelet Népe hozott is rólam egy cikket, akkor, amikor a taxis-blokád volt. Valami olyan címe volt, hogy „Cukrászból lett író – írogató fűtő”. Persze, a hölgy nem mondta, hogy interjút csinál velem, nem úgy, mint maga. Később a rokonok mutatták a cikket, abból rekonstruáltam, hogy vett tőlem egy kötetet, és például válaszként kimásolta a Fekete köd című novella utolsó bekezdését: „Úgy érzi, rokkantságig nem szabad feladni: amit normális szándék szül, tisztesség nevel egészséges környezetben, az egyszer megvetheti a talpát – még ellenszélben is – a jéghegy oldalán.” Kicsit fonáknak találtam ezt a megoldást, hiszen én is belenyalintottam az újságírásba még a Pest Megyei Hírlapnál. Csak aztán azt eladták… megszűnt.
Budapesten él?
Elsősorban Kókán élek, csináltam is egy képeslapot a faluról, mert utoljára 1948 táján volt saját képeslapja a falunak.
Most direkt a Könyvhét miatt állította fel pont itt a kemping-asztalt?
Persze, tavaly is voltam itt, de járok máshova is, csak kevés az időm.
Írni kell?
Járok dolgozni, meg otthon, a kertben is sok a munka, és olvasni is kell, mert írni nem lehet olvasás nélkül. Egyrészt inspirál, másrészt meg tudom, hogy rengeteget kell még tanulnom! Az irodalom rettenetesen fontos!
Hány éves?
Hatvanöt leszek nemsokára, de mindketten ismerjük a közmondást, s bár nem vagyok pap, mégis van mit tanulnom. Az irodalom felől is és a társművészetek felől is. Nagyon sok inspirációt lehet meríteni a képzőművészetből! Tanulni kell!
Mennyire fogynak a könyvek?
Ma maga a harmadik vevőm, de nem panaszkodom. Volt egy év, amikor benn volt a könyv az Írók Boltjában. Egy év alatt hat példány kelt el… A legrosszabb napon is többet tudok eladni így, asztalról. Nekem ez jutott. Az évek során arra kellett rájönnöm, hogy a magam útján kell járnom, mert ha utánzok valakit, arra csak ráfázok. Ha mások után kinézek a törött üvegű ablakon, akkor biztos, hogy elvágom a fülemet az üveggel. Nekem egyedit kell csinálnom, aztán egyszer talán bejön. Persze, ha mégse, akkor sincs nagy baj, mert abból is lehet tanulni.
Milyenek az olvasói visszajelzések?
Nagyon vegyes! A rendszerváltás körül, amikor az EMKE-aluljáróban árultam a könyvet, volt olyan nap, hogy hetvenhat darabot is eladtam a verseskötetből. Persze, közben kisiskolások megloptak… De nem szabad feladni. Az egyik kötetben összegyűjtöttem a visszajelzéseket. A legelső levelet egy debreceni orvostanhallgatótól kaptam, szó szerint idézem, olvassa!
„Világlátott, kulturált ember vagyok, de a művei rosszak. Menthetetlenül és szinte kivétel nélkül!…” Hű, azért remélem, van pozitívabb is!
Persze, volt egy miskolci fiatalember, akinek a kedvese irodalom szakos volt és rojtosra olvasta a könyvemet. Most akkor ezen tessék eligazodni! Később, a vélemények sokféleségéből arra jöttem rá, hogy nincs olyan pék, aki mindenkinek jó kenyeret tud sütni!
