Kizárólag új munkákkal mutatkozott be Bukta Imre a Godot Galéria-beli kiállításán november 20-án, ahol papíralapú képek és olajfestmények egyaránt láthatók. Aki látta a ”Műveljük kertjeinket” című nagy sikerű kiállítását, annak is garantáltan új festészeti élményben lesz része, mert Bukta soha nem állapodik meg, nem rabja saját magának, hanem folyton új utakat keresve fejleszti festészetét.
A kiállítást két kiváló képzőművész nyitotta meg: Szurcsik József és drMáriás. Az írások ravasz módon összekapcsolódnak:
Szurcsik József
NYÁR, TÉL, SZEMERE, BUKTA
Már nyár van. Harsányan reppen a fiatal, virgonc madarak serege, visító rutinnal hasítják a ragyogó égboltot Mezőszemerén a Május 1. úttól a Partizán útig és szerteszét a település határában. Zöldell, ragyog a „Faluszéle”. A tavasz illatát már az érett kalászosok szitálják porrá a hőségben, a nyárfa levelei pedig lobogva legyezik tova a Nap sugarait. Ott jön a művész, ballag az úton, amit „topegának” hívnak errefelé. Balra egy „Falusi park idős asszonyokkal”, jobbra pedig egy „Falusi asszony a verandán” figyeli, ahogy ballag a művész – Bukta Imre a templomkert felől, ahol éppen – kihasználva a jó időt, kicsit rendbe hozta évtizedekkel korábban készített bronzszobrát. A bronzba öntött faültető férfialak vállára a madarak festettek „ezt-azt” világos pasztellszínekkel, ami egyrészről sikerrel patinázta ugyan a fémet, másrészről pedig ideiglenesen át is öltöztette a szimbolikus szobor figuráját. „Ilyen a nagybetűs élet” – mondja mosolyogva Bukta Imre – „mert ami fenn van, az kívánkozik lefelé olykor. Ám, ami lenn van, sosem pottyan felfelé, ilyen bizony a gravitáció. A faültető kezéből is időnként valahogy eltűnik a bronzból készült facsemete, ahogy amott, a feszületről is olykor aláhull az INRI felirat: de csak, ha nagy a szél.”
Csend van. Bár a Family Frost valahol éppen a jólismert falusi csalogatót kezdte el játszogatni, miközben kitért lassan a DPD és GLS futár-furgonok versenyjátéka elől. Igen. Szemere nyári csendjének van ellenpontja persze, ahol a természet fölött gyakorlatozó erejét mutatja meg az ember, van itt-ott elzúgó traktor, odább füstös, félszemű verda leszakadt kipufogóval csahol az úton, aztán katonai repülőgépek karcos robajlása kíséri a másnapos vagy aznapos biciklik nyikorgását a Katibót-tól a Tűzoltóig. Van mulatós tuc-tuc – ballagás az óvodából, vagy ugyanaz leánybúcsúkor, önfeledt nagycsaládos bevonuló-, és szabadulóparti, van visítóflex és kíméletlen fűnyíró, motoros kertikapa és kistraktor, zengő harangszó hajnaltól alkonyatig, amikor éppen annak ideje van, őszinte disznóvisítás és állhatatos kutyaugatás, sportos motorkerékpárpöfögés és szúnyogzümmögés is. És van úgy, hogy minden egyszerre, csak úgy, önfeledten, főleg szombaton meg vasárnap. A művész ballag, léptének hangja sincs, köszön annak, aki szembe jön és üdvözlik őt, ha meglátják. Az „Öreg rokker” odaint Buktának, míg a „Székely férfi koktélparadicsommal” szótlanul bólint egyet. Egy „Asszony fagyöngyös fával” szemléli őket. A Rima patakban is vannak halak, de korántsem akkorák és olyanok, mint másutt. Érdekes, hogy éppen annyi hal lubickol nyáron a Rima patakban, mint tavasszal. Van, aki a partról egy bottal a kezében igyekszik megszámolni őket, ám a rendetlenkedőket rendre kiemeli a vízből. Így tesz a „Művelt horgász”, így megy ez. A nyár láttatja megannyi arcát. Mezőszemere is a világ egyik közepén van. Bukta Imre hiteles fókusza megmutatja mindezt. A művész kezében „Dulpagereblye”. Performatív és lenyűgözően játékos: ilyen a nyár Mezőszemerén.
Tél van. A mezőszemerei tél pont olyan, mint a nem tél: hosszú. Képzeljék: három hónapig is eltart olykor. Egész évben megidézhető amúgy a tél: a „Falunapi habparti” zavarba ejtő melegséggel játssza el, milyen is lehetne a tél, ha esne a hó. De tényleg, sokszor nem esik télen… Igaz, nyáron is ritka a havazás arrafelé. Bukta Imre Mezőszemeréje egészen más, mint ahogyan más gondolja valamilyennek Mezőszemerét. Az enyhe tél is hideg, a hidegségben pedig annyira érzékenyen hasítanak az illatok, a szagok, a köd és különböző eredetű füstfélék zamata, íze, hogy szinte megfoghatóan, mondhatnám plasztikusan érezzük azt a bőrünkön.
A művész – Bukta Imre mezőszemerei lakos gyengéden utal a valóságra a valóságból elemelt alakjaival, a hihetően önazonos szemerei emberekkel, alakokkal, formákkal, épületekkel, házakkal, utakkal, utcákkal, fákkal, kertekkel. Benyit a belső terekbe, olyan helyekre, ahová csak „néki” van bejárása a kívülállók közül. Belép a hidegből, melegséget visz, pár jó szót, barátságot, segítséget, ha kell. Közben épül Imrében a mű, minden egyes látványelem élménnyé transzponálódik benne, és mire hazaér, szinte kész a kép. Már csak meg kell festeni. Erre jó a tél. A művészi munkára. Nem kell traktorozni, szántani sem, aratni sem. Festeni kell. Összefonni az évszakok élményeit, megformálni a művészet nyelvén az egyszerű élet gazdagságát, a nincstelenségből kiáramló érzékenység minden rezdülését, a természet nagyszerűségét, a lélek és anyag találkozásának melegségét, a tárgyakban rejtőző emblematikus tartalmak fontosságát, a hit – remény – szeretet – művészet négyesének méltóságát, a beteljesületlen vágyak lélekkompresszióját, a lehetetlenségek lehetségességét, az elvágyódás melankóliáját, a visszatérés nagyszerűségét, a bölcsesség magányosságát, az együttérzés nagyszerűségét, a biztonság iránti örök békevágyat. A németek németül úgy mondják, hogy: „KUNST WERTET AUF”. Mi magyarok, magyarul úgy mondanánk, hogy „a művészet felértékel”. Bukta Imre a maga szofisztikáltan mesteri módján értékeli fel a mindennapokat művészetével, de nem csak Mezőszemerén. Mert minden élet számít. Minden élet számít! Tényleg minden élet számít.
Gratulálok Imrének, köszönöm, hogy meghallgattak!
Éljen a szabadság! Éljen a művészet szabadsága! Békét és biztonságot mindenkinek!
drMáriás
tavasz
tavasszal fényeket rügyeznek a fák
gyümölcseikként fűrészeiket hordozzák
szomorúságukban olykor magukat kivágják
s újranövesztik ha bújukat kisírták
a férfiak fák helyett nőket permeteznek
munkájukkal a paradicsomba emelkednek
hajnalban fákat mosnak bűnbocsánatért
simogatják, mint nőket könnyező öleikért
a falusi rokker víz nélkül is csukázna
falusi habpartiban keresve vigaszt magának
ahol gazdák absztrakt szobrokat ölelnek
a tehenek a főutcát mossák tejükkel
az ártéren állatbőrben ufók úszkálnak
a világkádban óriástökökkel lubickolnak
a fiút hiába várja randira a lány
szerelmet csak a térfigyelőn talál
a fiút a kocsmában a tízedik fröccs után
a szentkép könnyezve megáldja némán
úton hazafelé csempéből épül fel a táj
a világűr lesz hatalmas fürdőszobád
kihányja magából ember a fájdalmát
tarlóra fekve betakarja az ártatlanság
nyakkendőjével feldíszíti fáját
s alussza ébren tengermély álmát
ősz
ősszel a disznó zuhanyozni kezd
miután százfajta sampont beszerzett
vakarja a szőrét, erősen csutakolja
hogy politikus volna, erősen tagadja
nézi a zuhanyzó disznót a falu népe
undorában levágni sincs már kedve
gumicsizmát ad az asztal négy lábára
s kihajtja mérgében messze a határba
a szemeket a kukoricacsutkáról lemorzsolja
rajtuk mint tengerin a Riviérára hajózna
de marad a csutka, akár fáradt teste
szemeit gyümölcseként adja a kezébe
nagyok az őszi ködök, egyre okosabb a táj
itt az idő, előveszi szánkóját
melyet hűtőjében őrzött a jó orvvadász
hogy a végtelenbe csúszhasson a szalonnán
zuhanyzik a disznó, nevet a falu népe
lebegve emelkednek boldogan az égbe
énekelnek, kacagnak, semmit nem félnek
mert Bukta Imre vezeti most őket
locsolók locsolója, magvetők magvetője,
kettős gereblyék, hármas oltárok készítője
minden varázslat legmélyebb értője
minden művészek legeslegnagyobb festője
A kiállítás december 14-ig tekinthető meg keddtől péntekig 10 és 14, szombaton 10 és 13 óra között.
