A Costa Rica-i rendező, Antonella Sudasassi Furniss elmagyarázza, hogy a nők korábbi generációinak szexuális életéről szóló dokumentumfilmje miért is mai történet.
„A nők mindig lángolnak belülről” – mondja Antonella Sudasassi Furniss, Costa Ricáról adott videóinterjújában. Ez a belső feszültség tükröződött már 2019-es, A hangyák ébredése című filmjében is, amely egy anya történetét meséli el, aki a patriarchális nyomás hatására szétrombol egy gyerekzsúri születésnapi tortát.
Mostani docufiction jellegű filmje, a Memories of a Burning Body (Egy égő test emlékei), a női szexualitás örömeit és borzalmait tárja fel, és egyben olyan beszélgetések megörökítése, amelyeket Furniss soha nem folytathatott le nagyanyáival. A filmben három idősebb nő – a 68 éves Ana, a 69 éves Patricia és a 71 éves Mayela – története jelenik meg, amelyeket a 65 éves Sol Carballo színésznő testesít meg a vásznon.
Carballo karaktere végigjárja az üres háza szobáit, ahol visszaidézi múltjának eseményeit: az első menstruáció okozta félelmet, a házasélet intimitásának kiábrándító élményét, és a várandósság okozta zavarodottságot. „Volt két gyerekem, de nem tudtam, mi az orgazmus” – hallható egy hangalámondásban, majd Carballót látjuk, amint önmagának örömöt okoz a hálószobában, egy Krisztus-ikon mellett. A filmben a nők elnyomása és saját szexualitásuk visszakövetelése szorosan összefonódik.
Furniss, aki San Joséban nőtt fel, elmondta, hogy nőiességéről nem beszélhetett nyíltan, mivel ez tabunak számított, és mindig is kíváncsi volt arra, vajon nagyanyjának volt-e választása a 12 terhessége alatt, és hogy valóban élvezte-e szexualitását. A hangyák ébredése című filmje után sok idősebb nő osztotta meg vele történeteit, amelyek alapját képezik ennek az új filmnek.
Furnisst leginkább az döbbentette meg, hogy a nők mennyi erőszakot tapasztaltak meg életük során. Az egyik jelenetben a főszereplő egy gyermekkori trauma emlékére reagálva egy kalapáccsal betöri a fürdőszoba ajtajának zárját. A filmben súlyos jelenetekben jelenik meg a családon belüli és a szexuális erőszak. „Úgy neveltek, hogy fogalmam sem volt róla, egy nő a saját férjétől is szenvedhet szexuális erőszakot” – hallható egy hangalámondásban.
Noha a helyzet változik, Furniss szerint a fejlődés korlátozott. A Gisèle Pelicot-ügy például erős dühöt keltett benne, és emlékeztetett arra, hogy Costa Ricában hiába szorgalmaznak változásokat, az országban több nőgyilkosság történik, mint valaha. „Félelmetes, és szerintem ezért szerették az emberek ezt a filmet ennyire: az az érzésük, hogy ezekről a dolgokról beszélni kell.”
A Memories of a Burning Body nem csupán a múlt traumáiról szól, hanem az élni akarásról. „Gyakran szenteknek tekintjük nagyanyáinkat, különösen Latin-Amerikában, ahol komoly társadalmi szerepük van, de soha nem gondolunk rájuk, mint szexuális lényekre” – mondja Furniss. Filmje eloszlatja azt a mítoszt, hogy az idősebb nőket csak a másokról való gondoskodás határozza meg, és bemutatja, hogy az idős női egyedüllét a felszabadulás lehetősége is.
A Memories of a Burning Body című filmet november 15-én mutatják be az Egyesült Királyságban.
(Cikkünk a The Guardianban megjelent Kat Lister-írás alapján készült)
