A japán emberek miért szerették annyira Tarr Béla Sátántangó című filmjét?

Tarr Béla ezúttal Tokiyoban fog életműdíjat kapni, az erről szóló hírben így írtak:

„a hét és fél órás Sátántangó bemutatása az 1995-ös Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon filmtörténeti jelentőségű esemény volt”, és „a hagyományos filmes elbeszélésmódtól eltérő, egyedi stílusú film magával ragadta a fesztiválközönséget”.

Megvizsgáltuk hát, milyen közös pontokat találunk Tarr Béla világa és a japán emberek gondolkodása között:

Tarr Béla Sátántangó című filmje egy mélyen szimbolikus és filozofikus mű, amely minden néző számára más-más jelentéssel bírhat, kultúrától függetlenül – és persze függően. Az, hogy egy japán néző hogyan értelmezheti a filmet, attól is függ, milyen szempontokból közelíti meg. A japán kultúrában mély gyökere van a minimalizmusnak, a természet ciklikusságának és az emberi szenvedés elfogadásának, ami különleges kapcsolatot alakíthat ki Tarr munkájával.

Minimalizmus és lassúság: A japán filmben, különösen a zen-re és a japán minimalizmusra jellemző alkotásokban (például Ozu Yasujirō vagy Tarkovszkij hatása alatt álló japán rendezők munkái), a lassú, meditatív tempó fontos szerepet játszik. Tarr Bélának szintén jellegzetes stílusa a hosszú beállításokkal és a lassú narratívával való munka, ami sok japán néző számára természetesebbnek tűnhet. A Sátántangó időkezelése, ahol az idő lassan folyik, a japán kultúra türelemre és kontemplációra nevelő hagyományaihoz kapcsolódhat.

A közösség hanyatlása: A film egy leromlott magyar falu lakóinak történetét követi, ahol a remény és a morális alapok összeomlanak. Japánban, különösen a modernizáció hatására, hasonló érzéseket válthat ki a társadalom változása, a vidéki közösségek elhagyatottsága, valamint a városi élet elidegenítő hatása. Az ilyen típusú dekadencia és a közösségek szétesése mélyen rezonálhat a japán nézőkben, akik szintén szembesültek a gazdasági hanyatlás és az egyre inkább individualizálódó társadalom kihívásaival.

A körforgás és a ciklikusság: A film szerkezete, amely a tánc lépéseit idézve ciklikusan épül fel, egy japán néző számára a zen filozófiájában központi szerepet játszó ciklikusságot és újjászületést idézheti. A természettel és a sorssal való kapcsolat a japán gondolkodásban is fontos szerepet tölt be, így a film által sugallt sorsszerűség és a megváltás reményének hiánya különösen mély hatással lehet.

Filozofikus és egzisztencialista témák: Tarr filmje tele van egzisztenciális kérdésekkel, amelyeket egy japán néző az élete részeként is értelmezhet, különösen, ha olyan filozófiai rendszerekhez kapcsolódik, mint a buddhizmus vagy a sintoizmus. A reménytelenség és a pesszimizmus, amelyek a film központi elemei, összecsenghetnek a japán kultúrában fellelhető melankóliával és az élet múlandóságának elfogadásával.

Mindezek alapján a Sátántangó nem csupán egy nyugati alkotásként értelmezhető Japánban, hanem a japán kultúrában is fellelhető mélyebb gondolatok és érzések visszhangját találhatja.

A legfrissebb filmes hírek

Megosztás: