+ vallás

Ideiglenes emlékhelyen róható le a Kozma Imre atya iránti kegyelet

Kozma Imre atya

Kozma Imre temetéséről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat később ad tájékoztatást.

Ideiglenes emlékhelyet létesítettek a csütörtökön elhunyt Kozma Imre atya iránti kegyeletüket kifejezni szándékozó látogatóknak – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pénteken.

Azt írták, a szeretetszolgálat Budapest XII. kerület Szarvas Gábor úti országos központjában található emlékhely reggel 7-től 19 óráig várja a látogatókat, akik Kozma Imre nagyméretű képe előtt megállva idézhetik fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökéhez fűződő emlékeiket, virágot helyezhetnek el, gyertyát gyújthatnak, imát mondva, vagy egy néma főhajtással kifejezhetik tiszteletüket, jelképesen elbúcsúzhatnak Kozma Imrétől.

Az emlékhely a központ udvarán található, egész nap nyitott kapun keresztül bejelentkezés nélkül is felkereshető. Esős időben egy kisebb emlékhely várja az érkezőket a főépület bejáratánál

– ismertették.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat központi honlapja a www.maltai.hu az életének nyolcvanötödik évében csütörtökön elhunyt elnök életútját, pályafutását ismertető weboldalként érhető el ezekben a napokban.

Az emlékoldal közvetlenül is felkereshető az imreatya.maltai.hu címen.

Kozma Imre temetéséről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat később ad tájékoztatást.

Népszerűek

To Top