74 évesen Spanyolország legkiválóbb rendezője, Pedro Almodóvar megnyerte az Arany Oroszlánt angol nyelvű debütáló filmjével – hihetetlen módon ez az első nagy győzelme egy filmfesztiválon. Jobb későn, mint soha, még ha a The Room Next Door nem is élete fő műve.
Pedro Almodóvar új filmje, a The Room Next Door egy érzékeny, szívhez szóló dráma egy egykori háborús tudósítóról, aki tökéletes zárójelenetet keres az életéhez. Olyan befejezést akar, amit ő maga írhat meg és irányíthat, valamint egy szeretetteljes közönséget, aki megtapsolja őt, amikor távozik.
A film Sigrid Nunez What Are You Going Through című regénye alapján készült, és egyszerűen színészi mestermunka két főszereplővel: Tilda Swinton és Julianne Moore alakítják a régi barátokat, akik egy elegáns, bérelt házban találkoznak New York állam északi részén.
Swinton karaktere, az egykori háborús tudósító, végső stádiumú rákban szenved, és az internetről beszerzett eutanáziás tablettát akar bevenni. Moore karakterét, a bestseller írót kéri meg arra, hogy legyen mellette (vagy legalábbis a közelében), amikor eljön az idő. „Nyitva hagyom az ajtómat,” magyarázza Swinton. „És amikor zárva találod, akkor megtörtént.”
A The Room Next Door egy gyengéd, szarkasztikus emberi dráma. Az első harmad kissé kaotikus, túl sok a díszítés és a szükségtelen visszatekintés. Érezni lehet, ahogy Almodóvar próbál alkalmazkodni az új amerikai környezetéhez, igyekszik a jellegzetes spanyol dialógusait angolra átültetni, és megtalálni a helyét az ismeretlen terepen. Azonban a film kibontakozik és mélyül a második felében, amikor már elég magabiztos ahhoz, hogy elhagyja a felesleges elemeket, és csak a két nőre koncentráljon, ahogy az életük végére készülnek.
Bár a film a halálról szól, Almodóvar filmjei mindig az életről is szólnak. Gazdag és színes, szúrós és különc. Még amikor a halállal néz szembe, Almodóvar sem tud ellenállni annak, hogy viccet csináljon, vagy veszekedést szítson, vagy megcsodálja a medence melletti napozóágyak színét. Míg ez a 23. filmje talán nem a legjobb alkotása, mégis egy mester munkája, amely hű marad Almodóvar csodás, szeszélyes szellemiségéhez. Almodóvar 40 éve a mi „arany oroszlánunk”, de jó érzés, hogy ezt most a bírák is elismerték.
Tilda Swinton karaktere nem irányít mindent a saját módján, és maga a film is jobban járt ezzel. A film győzelmi fényben távozott, megnyerve az Arany Oroszlánt az idei velencei filmfesztiválon.
Sokan azt hihetnék, hogy Almodóvar már megszokta, hogy nagy fesztiváldíjakat nyer. A 74 éves rendező négy évtizede a világ filmművészetének oszlopos tagja, ünnepelt és imádott alkotó. Hihetetlen módon a The Room Next Door – a 23. filmje és egyben angol nyelvű debütálása – jelenti az első nagy fesztiválsikerét.
Már korábban meg kellett volna nyernie a cannes-i Arany Pálmát az 1999-es Mindent anyámról vagy a 2006-os Volver című filmjével. 2019-ben a félig önéletrajzi Fájdalom és dicsőség miatt is sokan esélyesnek tartották, de végül Bong Joon-ho Élősködők című filmje győzött. Almodóvar állandó esélyes volt Cannes-ban, de végül mindig lemaradt. Most azonban Velencében végre elérkezett a pillanata.
A cinikusok úgy könyvelhetik el Almodóvar Arany Oroszlán díját, mint egy életműdíjat, amit csak név nélkül kapott meg – és talán van is ebben némi igazság. Az idei, 81. velencei filmfesztivál nem volt a legerősebb, de a versenyprogramban több más film is nagyobb kritikai elismerést kapott, mint például a The Brutalist, az April vagy a Babygirl. Végül azonban ezek a filmek be kellett érjék a kisebb díjakkal. Brady Corbet kapta a legjobb rendező díját az The Brutalist-ért, Maura Delpero alpesi családi sagája, a Vermiglio a zsűri nagydíját nyerte el, míg Dea Kulumbegashvili abortuszdrámája, az April a különleges zsűri díját kapta. Nicole Kidman pedig a legjobb színésznő lett Halina Reijn Babygirl-jében nyújtott alakításáért.
(Xan Brooks cikkét szemléztük a The Guardian oldaláról)
