A Móra Kiadó gondozásában jelent meg a René Goscinny és Jean-Jacques Sempé francia alkotópáros A kis Nicolas-sorozatának legújabb darabja, Nicolas meg a haverok címmel. A negyedik kötet kikapcsolódást és feltöltődést biztosító olvasmány, bátran adjuk a gyermekek kezébe, de felnőttként is kellemes kikapcsolódást nyújt. A rövid, önálló történetekkel akár kisiskolás mindennapjainkat is visszaidézhetjük.
Egyre jobban értékelem, ha egy új könyv, melyet kézbe veszek, olvasóbarát. Ez a jelző hangsúlyosan igaz a Nicolas meg a haverok-ra, mérete ugyanis nagyon jól fekszik a kézben, a szembarát betűméret pedig kifejezetten jól esik a számítógéptől és más kütyüktől is fáradt szemnek. Bár gyermekkönyvről van szó, és talán ők még kevesebb időt töltenek az úgynevezett kék fényben, de a betűk komfortos nagyságát fontosnak tartom a mintegy 140 oldalon.
Kivitelezése is kifejezetten kedves, igaz, ez talán nem megszokott jelző egy irodalmi mű esetében. A borítók belső oldalán zöld színnel megrajzolt kis figurákat látunk, a sorozat minden szereplője megjelenik itt kicsiben, vidám seregszemléjük már előre utal arra, hogy bizonyosan jókedvre derülünk a történetektől. Ebben nem kis szerepe van a műfordítónak, Bognár Róbertnek, akinek végig sikerül fenntartania a bravúrt: az általa használt nyelvezet nagyon mai, és megőrzi a franciás jellegét is.
Sok évig tanultam a nyelvet, és az idők során hozzászokik az ember egy idegen nyelv ritmusához, árnyalataihoz, jellemző kifejezéseihez. A szöveg nagyon viszi magával az olvasót, és a magyar változat mögött végig érezni az eredeti stílus jellegét is. A kötet és olvasó találkozásának véletlenszerű örömét még az is fokozta, mikor rádöbbentem, hogy egy időben jártam hozzájuk nyelvórákra, ugyanis felesége volt egy időben a tanárom, aki annyira élményszerűen tanított, hogy a náluk töltött időre ma is szívesen emlékszem vissza, bár igaz, a fordítóval csak futólag találkoztam.
A kötetben Nicolas és barátai iskolai mindennapjaiba tekinthet be az olvasó, minden történetben sokszor már az alaphelyzet is humoros, de ha nem így lenne, akkor a történet végén biztosan számíthatunk váratlan és vicces fordulatokra. A srácok szeretnek iskolába járni, de valami galiba mindig történik, jellemzően a tízperces szünetekben.
Megismerkedhetünk az iskolában őket oktató tanárokkal és beleshetünk hétvégéikbe is, amikor uzsonnázni járnak egymáshoz, vagy éppen Nicolas mozdul ki a családjával valahová. A történetek azért tudnak közel kerülni az olvasóhoz, mert egyszerűségükben is fordulatosak, így folyamatosan fenntartják érdeklődésünket. A figurák jellemző gyermeki tulajdonságokkal felruházottak, hétköznapiak, akár gyermekeinkkel is történhetnének az események. Ezáltal tudnak könnyen szívünkbe férkőzni.
Nagyon érdekes, hogy az először az 1960-as években megjelent kötet mennyire mai olvasmány, a történetek, a figurák teljesen passzolnak mai világunkhoz. A novellák formájában íródott Nicolas-sorozat történtei egyébként 1956 és 1965 között láttak napvilágot.
Nicolas figurája az alkotók saját bevallása szerint is egy „rendes” gyerek, az elmesélt történetek olyan hétköznapi eseményekre épülnek, amelyek sokunk számára ismerősek és emlékezetesek lehetnek gyermekkorunkból.
Tudható, hogy René Goscinny kiváló humorral rendelkezett, ez visszaköszön a történetekben, és a dialógusokban is sok humoros helyzettel és poénnal találkozunk. Nicolas egy ártatlan és jószándékú kisfiú, aki sokszor érthetetlennek találja a felnőttek világát, és jellemzően a gyermeki egyszerűséget és őszinteséget képviseli. Kíváncsi a világra és a körülötte lévő eseményekre. Azt már az előző epizódokból is tudhatjuk, hogy szeret barátkozni, és nagy becsben tartja barátait. Gyakran játszanak együtt és új dolgokat is felfedeznek közösen. Nicolas és barátai rendkívül kreatívak és ötletesek, különféle játékokat és kalandokat is kitalálnak.
Jean-Jacques Sempé őszintén vallja magáról, hogy: „Kölyökkoromban a rendetlenkedés volt az egyetlen szórakozásom” – sejthetjük, hogy ezt figuráiban is megjeleníti.
Külön említést igényel az illusztráció, mely rendkívül egyedi és tovább színezi a történetek humorát. Nem elképzelni segít a leírtakat, hanem a képeket nézve önálló történetek is elindulhatnak bennünk, önmagukban is megállják a helyüket.
A két alkotó, René Goscinny és Jean-Jacques Sempé az 1950-es években találkoztak, mindketten humorlapoknak dolgoztak. Goscinny már sikeres író volt, aki számos képregényt és szövegkönyvet jegyzett, és dolgozott más illusztrátorokkal is. Sempét a szakma elismert tagjaként tartották számon, mivel rendkívül tehetséges, humorosan és érzékenyen alkotó illusztrátor volt. Goscinny és Sempé között hamarosan kialakult egyfajta szakmai és baráti kapcsolat, és együtt kezdtek dolgozni a „Kis Nicolas”- sorozaton.
Nagyon szerencsés találkozása ez a két alkotó számára, akik igazán értették és érezték nem csak a gyermekek, de a felnőttek világát is. Ki tudja, előfordulhat, hogy a gyermek olvasók még ahhoz is kedvet kapnak a történetek által, hogy egyszer majd eredetiben, franciául olvassák a kis Nicolas kalandjait.
