+ Film

A 4 Oscar-díjat nyert film ma: Élősködők

élősködők

Az Élősködők című filmet ma este, azaz március 12-én láthatod a Paramount Network csatornáján 21 órától…

A négytagú Kim-család egyik napról a másikra él egy lepukkant pincelakásban. Egyiküknek sincs állandó munkája, jobb híján pizzás dobozok hajtogatásával próbálnak némi betevőt szerezni.

Fiuk, Kim Ki-woo lehetőséget kap, hogy ideiglenesen ő legyen a magántanára egy gazdag család lányának. Ki-woo a húga által hamisított diplomának köszönhetően meg is kapja a munkát, és ha már bent van a „tutiban”, szüleinek és testvérének is igyekszik állást szerezni a Park-családnál.

Parkéknak fogalmuk sincs róla, hogy ugyanazon família négy tagja sürgölődik a házukban. Az előkelő villa viszont más sötét titkokat is rejteget.

A 2019-ben készült 132 perces dél-koreai drámát Bong Joon-ho rendezte, egyik nagy erénye, hogy remekül megtalálja az egyensúlyt a különböző műfajok között.

Az Élősködők című filmet ma este, azaz március 12-én láthatod a Paramount Network csatornáján 21 órától. A filmet ugyanezen a csatornán megismétlik március 14-én 23 óra 50 perctől.

Ha szeretnél a legfrissebb ma esti filmajánlónkról értesülni, akkor mentsd el ezt a linket, ezen mindent megtalálsz: https://librarius.hu/tag/film-ma-estere/

Kritikánk a filmről

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top