Nem az a punk, aki… Magyar punk 80-89. Trottel Books, 2023. Szerk.: Máté Zsuzsa-Rácz Mihály-Rupaszov Tamás
A magyar punkzene első évtizede igen hiányosan dokumentált. A rendszer akkori kultúrpolitikája zenén alulinak tartotta a punkot, és amíg legalább mutatóba megjelenhetett heavy metal-album (Pokolgép), vagy például az újhullám képviselői (A. E. Bizottság, Európa Kiadó), a punk az évtized végéig tabu volt a lemezkiadás szempontjából.
Így a magyar punkról nagyrészt magnóval készült felvételek, némi filmanyag és az akkor ott levők beszámolói maradtak. A Rupaszov Tamás vezette Trottel zenekar már a ’80-as évek második felében készített kazettaválogatásokat (ebben az interjúban mesél is erről az időszakról), a rendszerváltáskor alapított kiadója pedig az elmúlt években számtalan kiadványt szentelt az archiválásnak. Most egy több mint négyszáz oldalas interjúkötetet jelentettek meg a magyar punk első hullámáról.
Bár a könyv ötlete csak tavaly nyáron merült fel, valójában a munka már egy évtizede megkezdődött. Ekkoriban kezdett Dragojlovics Péter kimerítő hosszúságú interjúkat készíteni a korszak zenészeivel, azonban néhány éve megszűnt a szövegeket publikáló Passzio.hu. Dragojlovics megkereste a Trottel kiadót és ekkor született meg a gondolat, hogy az eddig meglevő interjúkat újakkal egészítsék ki, emellett pedig illusztrációként korabeli fotók, újságcikkek, titkosszolgálati jelentések, dalszövegek és szubjektív beszámolók is bekerültek a most megjelent kötetbe, ami bizonyosan a legteljesebb körkép a magyar punk első évtizedéről.
A Nem az a punk… szélesen merít a korszak zenekaraiból. A punkot tágan értelmezi, így nem csak a hagyományosan Sex Pistolsból, Damnedből, Dead Kennedysből inspirálódó együttesek kerülnek elő, hanem az indusztriál, a darkos poszt-punk, a zajzenék is képviseltetik magukat. Másik nagy erénye a könyvnek, hogy nem ragad le a központot jelentő Budapestnél, hanem vannak interjúk kevésbé ismert kisvárosi zenekarokkal is, de még az erdélyi, a vajdasági és a felvidéki színtér is szóba kerül. A zenészek mellett pedig megszólalnak a színtér egyéb fontos szereplői is: archivátorok, rajongók vagy fanzine-szerzők is.
Így nemcsak a korszak meghatározó és jobban dokumentált zenekarai (CPg, Vágtázó Halottkémek, ETA, Marina Revue, QSS, Tizedes meg a többiek, Modells stb.) idéződnek meg, hanem azok is, akik csak 1-2 koncertet éltek meg, vagy kevéssé vannak már a köztudatban. Ilyen például a hódmezővásárhelyi Vörös Görények (RPX), ami bizonyos számítások szerint az első koncertező magyar punkzenekar volt; a budapesti Temetkezési Vállalat (később Herpesz); vagy az egri QQRQ.
Ami pedig különösen izgalmas ebben a több mint negyven interjúban, hogy a punk hogyan nyomja rá a bélyegét a különböző emberi sorsokra – rengeteg mai napig aktív zenész is van a nyilatkozók között; de vannak köztük olyanok is, akiknek a boldogulását eléggé megnehezítette az, hogy kifogásolható szövegű dalokat írt zenekarával ifjúkorában. És akkor még a börtönbüntetéssel végződő történeteket (CPG, Közellenség) nem is említettük.
Vannak bizonyos sarokpontok, amik a legtöbb interjúban feljönnek, így például a rendőrökkel való konfliktusok, a skinheadek kiválása és radikalizálódása, az 1984-es balatonszemesi rocktábor, a paksi Total ’85-fesztivál. Többször szóba kerül az egyetlen hitelesnek gondolható korabeli film a magyar punkról, a francia Lucile Chaufour által rendezett T34, amit aztán a vágóasztalon úgy összekutyultak, hogy még véletlenül sem az hallatszódik a koncertfelvételeken, aki éppen játszik. (Chaufour készítette több mint két évtizeddel később az East Punk Memories c. filmet is, amelyben tizenkét színtértag emlékezik vissza, jelentős részükkel a könyvben is olvasható interjú.)
A könyv utolsó fejezetei között van ifj. Nagy Gyula visszaemlékezése az édesapja által vezetett Fekete Lyukról. A Lyuk megnyitásával kétségtelenül lezárul egy korszak a magyar punk történetében és kezdődik egy új, amiben a punk már nem tiltott vagy tűrt dolog többé. A rendszerváltás után létrejövő új kulturális közegben a zenekaroknak másfajta problémákkal kellett megküzdenie.
Az biztos, hogy a könyvet végigolvasva a „Nem az a punk, aki…” -mondatot legalább negyvenféle módon be lehet fejezni, de a hátsó borítón olvasható megfejtés mindenképpen emlékezetes a hétéves Danitól:
„nem attól vagy punk, hogy megvered a kisebbeket, nem attól vagy punk, hogy kirabolod az öregeket, akkor vagy punk, ha úgy érzed.”
