Concordia discors, azaz a dolgok ellentmondásos összhangja címmel látható Fajgerné Dudás Andrea kiállítása a budapesti Deák Erika Galériában. A hagyományos női szerepekre, a saját test és a média/fogyasztói társadalom által uralt testkép viszonyára reflektáló, nagyméretű képek helyenként megdöbbentik, de el is gondolkodtatják az embert. A festmények rejtett utalásokat hordoznak a nőművészeti és feminista kánonnal kapcsolatosan. A művészt kérdeztük a tárlat kapcsán.
Művészetének a központi témája a nő, a nőiség, a feminizmus. Miként alakult ez így?
A kezdetek óta a saját testemet festem, gyakran jelenítem meg a képeimen magamat meztelenül. Drozdik Orsolya feminista képzőművésztől tanultam az egyetemen, aki nagy hatással volt rám. 2009-ben még egyetemistaként jártam Párizsban, itt találtam rá a Nők tükörben című könyvre. Ebben találkoztam azzal a ténnyel, hogy sok olyan nőművész, festőnő működött a képzőművészetben, akikről nem is tanultunk, és arról is szó esett benne, hogy ők hogyan ábrázolják magukat. Bár ekkor én már hallottam néhányukról, de ez az olvasmány szintén komoly hatással volt rám. Elhatároztam, hogy szeretném, ha a szélesebb közvélemény is megismerné őket, és ez a tudás beépülhetne a mindennapjainkba, a hétköznapi gondolkodásunkba.
Doktori értekezésében is ezzel kapcsolatban vizsgálódott.
Igen, azért kezdtem a doktori tanulmányokba, hogy az egyetemen a képzőművészeti tanulmányok körében a festőnők történetét taníthassam. Tavaly februárban védtem meg a dolgozatomat. A könyvek számomra meghatározóak és a mostani tárlat képein is sokszor visszaköszönnek az olvasmányaim. A kiindulási pont is egy könyvből történik, ez föl van festve az egyik képen, a már említett Nők tükörben című kötet. A tudás nagyon fontos, és a festőnők története is. Azáltal, hogy Drozdik Orsolyától tanultam, hatással volt rám az ő kép bank elmélete is, mely szintén érzékelhető a kiállított képeken.
Ez mit jelent közelebbről?
A három triptichonban az egyik képen sok könyv szerepel, ebből az egyik Drozdik Orsolya Individuális mitológia című kötete, amely ki is van nyitva a fejemnél. Ez az elmélet részben arról szól, hogy a képek belénk ivódtak, a tudatunkban élnek már mélyen, és mint egy bankból, ki tudjuk venni őket. És ha valaki bármilyen témát bedob, akkor ezek a képek önkéntelenül is pörögnek az agyunkban. Szeretném, ha a festőnők képei is így ivódnának be a tudatunkba, ezért igyekszem minden képemen valakire reflektálni. Ezt szándékosan kihangsúlyozom akár kompozícióban vagy történetben vagy egy motívumban, esetleg egy kis utalásban. Ismert vagy egyelőre még ismeretlen festőnőkre utalok minden képemen.
Ez hol a legszembetűnőbb a mostani tárlat képei közül?
A zöld-fehér csíkos nadrágos önarcképen, amelynek a címe A kék szoba, mert Suzanne Valadon 1923-ban festette meg az önarcképét zöld-fehér csíkos nadrágban, és ez a festmény címe. Könyvet olvasva cigarettázik a festményen, és én is hasonlóan festettem meg magam. A cigaretta helyett én ecsetet tartok a számban, az ő képén a cigaretta egy szabadságot megtestesítő gesztus, hiszen olyan dolgot csinál, amely a férfiakra jellemző.
A tárlat címe magyarul a dolgok ellentmondásos összhangja. Miért ez lett az elnevezés?
Sok minden indokolja, például az is, hogy sok ellentmondás van, ami mégis egyensúlyban tartja a képeket. Műveimen nem a társadalom által elvárt női testet láthatjuk, hanem egy elhízott, kövér testet, ráadásul meztelenül. Furák lehetnek néha a kompozíciók vagy a testtartások, látunk éppen egy kilépést, ahol a másik lábat nem látjuk, ezért nem tudhatjuk, hogy megtartja-e vajon az az egy láb is a testet. Ezek az ellentmondások találkoznak, és a képek mégis harmóniában vannak. Leginkább ez szülte meg a gondolatokat is, hogy Fajgerné hogyan Fajgerné. Használom ugyanis még ma is ezt a hagyományos asszonynevet, annak ellenére, hogy feminista vagyok. Felmerül a kérdés, hogy hogyan fér meg ez a két ellentmondásos tény? Mégis harmóniában léteznek, és az egész valómra jellemző ez.
Sokat foglalkozik a képeken a női szerepek egymáshoz való viszonyával. A saját életében ezek jól összeegyeztethetőek?
Néha küzdök azért vele. Épp az első teremben van egy kétségbeesett önarcképem, amelyen azt ábrázolom, hogy sokszor olyan nehéz eldönteni, hogy bizonyos szituációkban az ember az eszére vagy a szívére hallgasson-e inkább. Ez egy Frida Kahlo önarcképre reflektál, mennek a vezetékek a képen, és hol összeérnek a szív meg az agy vezetékei, hol pedig nem, az ollók a háttérben pedig vagy elvágják azokat vagy nem. A váratlan élethelyzetekre is reflektál ez, amelyek mindig felmerülnek és megoldást kell rájuk találni.
Az egyik képen Andrea szó szerint kilép egy képkeretből, általánosíthatunk is, hogy kilép a keretekből. Erről a képről faggatnám bővebben.
A nagyteremben, ahol ez a kép is látható, leginkább Orlan művészetére reflektálok, akivel 2023-ban Bécsben egy katalógus bemutatóján személyesen is találkozhattam. A korai művészetét nem ismertem, és megláttam Orlannak azt a képét, ahol kilép egy képkeretből. A 60-as évek végén készítette ezt a fotót, mely a patriarchátus hagyományából, a művészettörténet hagyományos kereteiből való kilépését jelentette. Ez a gondolat fontossá vált számomra, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy én miből szeretnék kitörni? Ezért jött az erős ultramarin kék szín, ami utal Yves Klein-ra, a Háziasszony katalizátora sorozatomra, a kék konyharuhára és a láthatatlan munkára is. Mindemellett nagyon érdekelt a mozdulat, hogy én, hogyan emelem meg a testem és milyen az én kitörésmozdulatom. Majd elsajátítottam Orlan kilépésének mozdulatát és így is megfestettem magam.
Orlan is foglalkozott a könyvek témájával?
Igen, a ’60-as évek végén, a ’70-es évek elején volt rá jellemző. Foglalkozott a könyveknek és az ő testéhez viszonyított méretével, illetve intézmények méreteit is összehasonlította a saját testméretével. Olyan fotói is vannak, amelyen könyvek közé szorítja magát, és a nagy képem ennek hatására született meg. Bár én nem szorulok be a könyvek közé, de ezek mind feminista nőművészeti szakkönyvek. Szerencsére egyre több ilyen témájú szakirodalmunk van, ezeket igyekeztem mind megfesteni. A könyvek engem nem beszorítanak, hanem támogatnak. Összetartanak, segítettek abban, hogy azzá váltam, amivé lettem. Tudásunk nélkülözhetetlen számomra.
A triptichonnak van egy harmadik darabja is.
Igen, Orlannak van egy olyan műve, amelyen egy könyvekből álló műegyüttes kalodájába zárta magát. Én viszont a könyvek közül inkább kitekintek, így reflektálok ugyan rá, de más pozícióból teszem. Szándékosan azokon az oldalakon vannak kinyitva a számomra fontos könyvek, ahol ábrázolom őket, és hangsúlyozom, hogy én jól érzem magam ebben a közegben, a nőművészet, feminizmus témájában.
A képeket nézve végig az járt a fejemben, hogy Ön egy nagyon bátor nő és bátor művész is. Ez a bátorság a kezdetektől fogva jellemzi Önt vagy idővel tudott kibontakozni?
Folyamatosan érkeznek hozzám ilyen pozitív megerősítések, mert sokszor foglalkozom tabutémákkal, már korán ábrázoltam például a mesterséges megtermékenyítést is. Szerencsére ma már egyre több nő jeleníti meg a művészetben is. Évek óta boncolgatom a kövér test kérdéskörét, milyen lehet a testviszonyunk hozzá, a hájhoz való hozzáállásunk. Jelenleg a menstruációs szegénységgel kapcsolatban is látható egy művem a Ludwig Múzeumban. Vetélés, menstruációs fájdalmak, abuzálás mind-mind a témáim közé tartoznak, és ezek szintén kevésbé kanonizáltak még a művészettörténetben.
Nem szokták bírálni ezért a nyíltságért?
Persze, jönnek a negatív visszajelzések is. Meghallgatom ezeket is, és megyek a saját fejem után.
Mi a fő üzenet, amelyet ezzel a tárlattal közvetíteni szeretne?
Az elmúlt négy-öt évben rengeteget olvastam, magamévá tettem a szakirodalmamat, kijelöltem az utamat, sok gondolatom összeért. Úgy érzem, hogy ez most megint egy olyan statement, mint amikor a diplomamunkámat elkészítettem. Ott a festészet allegóriájaként ábrázoltam magam, a népviseletemben, Fajgernéként megérkeztem, hogy a művészettörténet részévé váljak. Ez a mostani nagy festményem a könyvek között, ez is egy statement arról, hogy sokat olvastam, tanultam, sok mindent kipróbáltam, foglalkoztam testtel, hájjal, a testet foglalkoztató kérdésekkel, és azt gondolom, hogy egyfajta irány megfogalmazódott bennem. Továbbra is a nőiség kérdéseivel fogok foglalkozni, és azt gondolom, hogy egy tanult, okos nővé váltam.
Feltűnő a képeken a kék szín gyakori megjelenése. Van ennek a színnek valamilyen kiemelt jelentősége az Ön számára?
Igen, 2022-ben elnyertem a Godot Galéria Katalizátor díját A háziasszony katalizátora című kiállítás illetve projekt kapcsán. Egy videó látható is a honlapomon, amely nagyon jól elmondja, hogy miről is szólt ez az egész. A kék konyharuha középpontban volt, és a láthatatlan házimunka láthatóvá tétele a művészetben volt a kiemelt célom, ennek érdekében történt például egy felmosás gesztus is, ultramarin kék festékkel. Ez a legnemesebb, legdrágább kék szín. Ritkán használták, mert rendkívül drága volt előállítani, ára az aranyéval vetekedett a régi időkben. Én a lenézett munka ábrázolásához használtam, ezzel kívántam magasztosabbá tenni. Yves Klein itt is megjelenik, mert ő többek között női testlenyomatokat készített kékkel. Sokat használom a kéket, és a mostani tárlaton most egy olyan színváltozata is megjelenik, ami sötét, már majdnem fekete. Most egy kicsit más útra térek.
Van-e olyan célja ezekkel a képekkel, hogy a többi nőnek is üzenjen?
Természetesen van. Többször jelen vagyok a galériában is, sok mindenkivel beszélgetek a képekről, amit nagyon élvezek. Mindenki mást olvas ki a festményekből, de az nagyon fontos, hogy egyfajta szabadságot mindig kiéreznek az alkotásaimból. Örülök, ha érzik az üzenet, hogy szeressük a testünket és olvassunk könyveket, tanuljunk.
A festészetben elismerik-e azt, hogy létezik a feminista festészet vagy harcolni kell az elismertetéséért?
Kell érte harcolni, de igazából most már annyira sok a szakirodalom, hogy nehéz lenne megkérdőjelezni a létezését. Itthon fura nézőpontok léteznek, az emberek nem szeretik, azt gondolják, szegregálják magukat és kellemetlennek tartják, ha feministáknak nevezik őket. Viszont ha léteznek ezek a fogalmak, akkor miért ne használnánk őket? Ezért én úgy döntöttem, hogy mindegy milyen hatás ér, én képviselem ezeket a nézőpontokat, mert fontosak számomra és nem karrierista érdekek miatt használom vagy mert divatos.
Mit tanácsol azoknak, akik elmennek megnézni a tárlatot, hogyan nézzék, milyen szemüvegen keresztül?
Azt javaslom, hogy először ne olvassanak róla semmit, arra figyeljenek, hogy mi az első benyomásuk, mit éreznek. És utána javaslom, hogy olvassák el a vezető szöveget, és külön örülök, ha azoknak a cikkeknek a hatására, amelyek megjelennek, utánanéznek azoknak a festőnőknek, akikre én reflektálok.
Már régebbre visszanyúló az együttműködése a Deák Erika Galériával?
2022 óta vagyok a galéria művésze, tavaly volt a Jelenlétem evidens című csoportos nőművészeti kiállítás, amelynek Oltai Kata volt a kurátora, és ez után merült fel Deák Erikában, hogy legyek a galéria művésze. Egy kölcsönös, lelkes együttműködés eredménye ez a mostani tárlat.
A 2024-es évre mik a tervei?
Nemzetközi csoportos kiállításokon veszek majd részt idén, Szlovákiában, Németországban. Egyelőre ennyi biztos, és nyitottan várom az új lehetőségeket is.
