Szendrői Csaba volt Szatmári Róbert vendége a radiocafé Enyhe katarzis c. műsorában, ahol a Budapest Parkban koncertet adó Elefánt zenekar frontembere a költészetről, képzőművészetről, a klasszikus zenéhez fűződő viszonyáról és mindennapi egzisztenciális szorongásainkról is beszélt a műsorvezetővel.
„Mi sosem terveztük azt, hogy a Kispál és a Borz és a Quimby nyomdokaiba lépünk, de nagyon jól esik, ha hozzájuk hasonlítanak minket.” – mondja Szendrői, amikor a műsorvezető az alternatív zenekari besorolásukról kérdezi az énekest.
„Mi egyébként sok műfajt vegyítünk a lemezeinken, van egy kis punk, van egy kis elektronika, sőt ezek néha egy számban is fellelhetőek. Ez régebben nem volt jellemző a zenekarokra, ma már azonban igen, nem azt mondom, hogy ezt mi találtuk ki, de mindenképp úttörőnek számítottunk e tekintetben. És abban is nagy szerencsénk volt, hogy azt csinálhattunk, amit akartunk.”
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:
Ezek után beszélgetnek még Szendrői zenei inspirációról:
„Nagyon nagy hatással volt rám a Portishead és Erik Satie is. Satie minimalista megközelítése a Gnossienes vagy a Gymnopedie darabjaiban zongorán előadva számomra nagyon átütő.”
Szendrői mesél arról, hogy szorongó alkat, de már egyre jobban tudja ezt kezelni és a világ hétköznapi gondjait, problémáit, így a közéletet is viszonylag könnyen le tudja magától választani.
„Nem aggódom olyan dolgok miatt, amelyekre nincs közvetlen ráhatásom, amik a kis burkomon kívül történnek. Ez valahol jó is meg rossz is. De, ha a társadalmi felelősségvállalásról van szó, akkor az embernek néha oda kell tennie magát. Ha belegondolsz, hogy hány olyan dolog van, amitől parázni kéne, akkor ezzel telne az egész napod.”
„Érdekelnek az egzisztenciális kérdések, ez leginkább az utolsó kötetemre igaz.” – válaszol Szendrői, amikor a műsorvezető a költészetéről és az őt foglalkoztató témákról, jelenségekről kérdezi.
„Miért pont a halálnak ne lenne értelme, ha minden másnak van? Bennem találkozik egy mélyen vallásos és egy materialista világkép és ezekből próbálom összegyúrni az élethez való viszonyom. Mindkét válasz tud érdekes lenni: a teológiai és a kifejezettem társadalomtudományos megközelítés is. Már nagyon korán szembe találtam magam a halál gondolatával. Amikor pár éves koromban forró vízbe estem és megégett a testem 90 százaléka, akkor állítólag a mentőautóban azt mondtam a családomnak, hogy nyugodjatok meg, nem fogok meghalni.”
A beszélgetésben még szó esik arról, hogy miért kivételes élőlény az elefánt, és miért Dumbóval azonosítják ma őket, arról, hogy elérhető-e a katarzis az Elefánt zenekar koncertjein és milyen formában valósul ez meg.
