Wes Anderson filmjeiben mindig is fontos volt az utolsó milliméterig pontosan megtervezett látványvilág, de az Asteroid City című új filmben, amelyet kedden mutattak be a cannes-i Filmpalotában, talán minden eddiginél pazarabb és kidolgozottabb vizuális univerzum fogadja a nézőt.
Aki már látott Wes Anderson-filmet, bármikor azonnal felismeri a csak rá jellemző, sajátos világot, amit egyre többen próbálnak utánozni a mesterséges intelligencia segítségével – egyelőre nem túl jól. (A TikTokon számos rövid videó található, olyasmik például, hogy A Gyűrűk Ura Wes Anderson rendezésében, a Mátrix, a Csillagok háborúja, a Harry Potter stb. Wes Anderson rendezésében”.)
Anderson minden egyes képkockát aprólékosan megkomponál, tudatosan figyel a legkisebb részletekre is. Különleges szögekből felvett képei szimmetrikusak, harmonikusak és hangulatosak, gondosan összeállított színpalettái lenyűgözőek és erős miliőt teremtenek. Anderson szívesen kísérletezik merész színkombinációkkal: filmjeiben gyakran jelennek meg erősen szaturált sárgák, zöldek, rózsaszínek, lilák, az összhatás pedig soha nem banális vagy giccses, hanem eredeti, egyedi és nagyon szerethető. Ez a különleges figyelemmel összegyűjtött tárgyakkal, kellékekkel, rejtett meglepetésekkel teli, játékos esztétika egyszerre szürreális, nosztalgikus, és a mágikus realizmus sem idegen tőle.
Anderson új filmje az ötvenes években játszódik az amerikai sivatagban, az atombomba-kísérletek idején. A történet „színház a tévében a filmben”. A filmben bemutatott tévéműsorban tárgyalt színdarab története játszódik a címadó Asteroid Cityben, az USA délnyugati, sivatagos részén található kisvárosban, amely meteoritkráteréről, féltve őrzött meteoritjáról és csillagvizsgálójáról híres. A katonaság és az itt dolgozó csillagászok öt rendkívüli tehetségű gimnazistát látnak vendégül, akiket egy többnapos ünnepség során díjaznak tudományos újításaikért. Szüleik is elkísérik őket: az egyik fiatal tudós édesanyja ünnepelt színésznő, a másiké pedig a nemrég elhunyt feleségét gyászoló haditudósító fotós. Miközben zajlik a találkozó, a távolban robbanások gombafelhői látszanak. Egy nap azonban váratlan, szenzációs dolog történik, amelynek következtében a katonaság karantén alá helyezi a társaságot. Ezek a nagyon különféle – bár többségükben introvertált – emberek az összezártságban kénytelenek kapcsolatot teremteni egymással.
Ahogy mindig, Anderson most is – kis túlzással – minden fontos hollywoodi A-listás sztárt megnyert a filmjéhez. A legkisebb szerepeket is olyan színészek alakítják, mint Margot Robbie, Steve Carell, Maya Hawke, Willem Dafoe, Rupert Friend, Tilda Swinton, Liev Schreiber, Adrien Brody, Edward Norton és még sorolhatnánk, a főbb szerepekben pedig Scarlett Johansson, Jason Schwartzman, Bryan Cranston és Tom Hanks láthatók.
Közülük sokan elkísérték a filmet a cannes-i vörös szőnyegre is. Wes Anderson oldalán állt a legendás Tom Hanks, a Totál szívás / Breaking Bad című sorozattal világhírűvé vált Bryan Cranston, a közelről is lélegzetelállítóan szép és szexi Scarlett Johansson, az Anderson-filmekben mindig kötelezően megjelenő Jason Schwartzman és Adrien Brody, a csodálatos fiatal színésznő, Maya Hawke (Uma Thurman és Ethan Hawke lánya), valamint Steve Park, Rupert Friend és Matt Dillon is.
Az Asteroid City minden pillanatát öröm nézni: csodálatos a látvány, fantasztikus a színészi játék, és a világ, amelynek szűk két órára a részévé válunk, részletgazdag, szépséggel és humorral teli. De hogy a remek ötleteken túl pontosan mire megy ki az egész, nem egészen világos: a film nem fejti ki a bedobott nagy témákat (gyász, árvaság, szerelmi bánat, elidegenedés, veszteség) hanem megmarad a rendkívül szórakoztató gegek, a vizuális összhang és a sztárparádé biztonságos és rövid távon nagyon is kielégítő megoldásainál. Stílus, humor, ötletek: 10–10–10 pont, a mélyebb mondanivalót pedig inkább most ne firtassuk.
