Ma kerül a mozikba Kárpáti György Mór második nagyjátékfilmje: egy szerelmi háromszög története egy gimnazistákból álló közösségben, amelyet két végtelenül hosszú nyár fel-felvillanó, töredékes, impresszionisztikus pillanatai során ismerünk meg. Az első nyári táborban még három fiatal érzéseit, döntéseit, mindennapi kis cselekedeteit követjük közvetlen közelről, a másodikon viszont már csak ketten térnek vissza közülük, de magukkal hozzák a harmadik érthetetlen hiányát. A Jövő nyár erős hangulatú, modern ballada a mentális problémákról, a gyászról és a feldolgozhatatlan veszteségről.
A fiatal magyar rendezőre már 2011-ben felfigyelt a nemzetközi filmes szakma, amikor az Erdő című rövidfilmje bekerült a Berlinale rövidfilmes versenyébe. Következő rövidfilmjét, a Provinciát a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjának Cinéfondation elnevezésű szekciójában vetítették. A Gólyatábort, amely megtörtént esetet dolgoz fel, szintén számos nemzetközi fesztiválra meghívták.
Kárpáti első nagyjátékfilmje, a Guerilla című történelmi dráma az 1848–49-es szabadságharc idején játszódik. Mind a négy film egy, a mások társaságában is magányosnak tűnő félig még gyerek, félig már felnőtt fiatalra fókuszál, aki másmilyen és másként is viselkedik, mint az őt körülvevő, összeszokott, számára azonban idegen és érthetetlen közösség. Kárpáti most, a Jövő nyár esetében is hasonló kiindulópontot választott.
Egy nyári táborban megismerjük a végzős gimnazistákat, Milánt, Danit, Annát és a többieket. Itt szinte mindenki átlagos tinédzser: kicsit bizonytalanok, még nem igazán tudják, mit akarnak az élettől, de élvezik a nyarat, a tábort, egymás társaságát, vidámak, természetesek és legfőképpen: fiatalok.
És ott van Milán, akit egész más dolgok érdekelnek, mint a többieket. Már arckifejezésével, az őt körüllengő furcsa energiával kilóg a csapatból. Hallgatag, de izzik benne valami feszültség. A halállal és a sötétséggel foglalkozik, nyughatatlanul lázad minden és mindenki ellen, és mindig csendesen forr benne valami megmagyarázhatatlan indulat. Néha olyan, mintha tapasztalt öreg bölcs lenne a gyerekek között. Szuggesztív és karizmatikus jelenség, és Anna és Dani is egyre nehezebben vonja ki magát a hatása alól. Milánt – bár nem is pontosan értik, miért – vakon követve megszegik a tábor szabályait, és saját útjukat kezdik járni.
A kamaszkor talán legszebb nyarának azonban hirtelen vége szakad, és szinte átmenet nélkül eljön a jövő nyár, ami már nem a felhőtlen, gondtalan gyerekkoré és az ártatlanságé, hanem a mardosó lelkiismeret-furdalásé, a megválaszolhatatlan kérdéseké és a félelmetes felnőtté válásé.
„A gyerekkor és a felnőttkor közötti dinamikus lét a változás korszaka. Érdekelnek ezek az elemibb élethelyzetek, a fiatal közösségek. Néha jobban, mint a felnőttek problémái”
– mondta el Kárpáti, akinek minden filmjében, így a Jövő nyárban is fontos szerepet kapnak a fiatal arcok a maguk természetességében, karakterességében. Egészen közelről mutatja őket, nem szépítve, nem idealizálva, hanem az összes apró hibájukkal együtt, őszintén és magától értetődő módon. Hol gyönyörűen megkomponált felvételeken, hol pedig mobiltelefonnal felvett videókban. Bukovszky Orsi (Anna), Brezovszky Dániel (Dani) és Liber Ágoston (Milán) mélyen átélt, kiforrott alakítást nyújtanak, és ahogy a rendező korábbi filmjeinek főszereplői (Nagy Katica a Gólyatáborban, Váradi Gergely a Guerillában, és Orosz Ákos a Provinciában), nagyon kevés szóval is rengeteg érzelmet képesek közvetíteni.
Az emberek mellett pedig mindig fontos szereplők a fák, az erdő is – Kárpáti, úgy látszik, mindig visszanyúl első rövidfilmjének címszereplőjéhez. A fák hol megnyugtató, hol fenyegető módon veszik körül az embereket, és a film egyik legerősebb pillanatában épp egy óriási, magányos fa válik fontos szimbólummá.
A Jövő nyár kifejezetten rövid játékidejű alkotás: mindössze 74 perc alatt éri el, hogy a néző szinte ott érezze magát a gyerekek között, és szembesüljön egy gyakran elhallgatott, de nagyon fontos témával, valamint azzal a rengeteg kérdéssel, amelyek egy elkeseredett fiatal tragikus döntése nyomán az egész közösséget gyötörni kezdik. Gimnáziumi órákon is érdemes lenne vetíteni, és pszichológusi segítséggel megbeszélni, hogy mit lehet tenni a való életben azért, hogy Milán, Anna és Dani szerelmi háromszögének története a megmásíthatatlan tragédia helyett legfeljebb egy-két gyorsan gyógyuló összetört szívvel fejeződjön be.
