Nem tudom, mikor kínzott meg film így utoljára. Volt, hogy közben eltakartam a szemem, később némán drukkoltam, hogy legyen vége egy-egy jelenetnek, a vége felé pedig már szabályosan remegtem és szédültem, pedig rutinos filmnézőként általában jól bírom a felkavaró jeleneteket, ráadásul ebben a filmben szinte semmit sem mutatnak explicit módon. Ezzel együtt az év talán legfontosabb mozifilmjének tartom az Eseményt, amelynek témája néhány békésebb évtized után ismét ordítóan aktuális, és amely műalkotásként is kiemelkedő.
A film hivatalos leírása elárulja, hogy egy tiltott abortuszról lesz benne szó, és ilyenkor, ha az első képkockán egy nagy, nyitott biztosítótűt látunk egész közelről, már sejthetjük, hogy nem puha, körülíró takarásban mutatják majd meg nekünk, mi is történik. Pár perccel később egy egyetemi előadásban egy Aragon-vers hangzik el. Visszatérő részlete egy nőről szól, aki „kínozza magát”. Ennél a jelenetnél ugrott össze először a gyomrom, pedig itt még a látszólag gondtalan egyetemi élet, a vidámság és szabadság pillanatait láthattuk.
Az Annie Ernaux önéletrajzi regénye nyomán keletkezett Eseményben egy francia egyetemista, Anne életének néhány hetét élhetjük végig. A rendező, Audrey Diwan a francia filmművészetben nagy hagyományokkal rendelkező szikár realizmussal és egyszerű természetességgel meséli el a szexuális forradalom előtti utolsó évek egyikében, 1963-ban játszódó történetet. Egy olyan történetet, ami nők százaival, ezreivel eshetett meg pont így.
A film a kezdeti baljós jelek ellenére eleinte derűs közeget mutat meg. Anne briliáns intellektusú irodalomszakos hallgató, aki pontosan tudja, mit akar az élettől: tudást, karriert, szabadságot. Megismerjük a barátnőivel közös kollégiumi életét, az egyetemet, a szórakozóhelyek esti hangulatát. A lányok közt szó van a szexről is, ami persze tiltott gyümölcs, hiszen beláthatatlan következményekkel jár, bár kizárólag a nők számára. Az abortusz bűncselekmény, amiért börtönbe kerül a terhes nő és a műtétet végző segítője is. Ebben a közegben rossz szemmel nézik azokat a nőket, akik már nem szüzek, és mindennapos a szabadelvű lányok megszégyenítése. Ugyanakkor a női öröm már nem teljesen tabu: Anne egyik szobatársa nagyon is egyértelműen beszél arról, hogy hogyan szerzi az (elméleti) tapasztalatait, és még önkielégítési technikáját is bemutatja ámuló-nevetgélő barátnőinek.
Anne bátor, okos és szókimondó lány, aki pontosan ismeri a saját értékét, és akit nem lehet megfélemlíteni. A mosolya azonban egyre feszültebb, különleges szépségű szemét egyre jobban eltölti a csendes rettegés. Ugyanis nem csak azt tudja egészen pontosan, hogy mit akar, hanem azt is, hogy mit nem: háziasszonnyá válni. Nem kívánt terhessége azonban épp ezt jelentené, ezért mindenáron megoldást kell találnia. Egyre elszántabban megy az e felé vezető úton, és mi, nézők eközben szinte akcióhősként látjuk, a videójátékokra jellemző nézőpontból. Az operatőr, Laurent Tangy kamerája rátapad a tarkójára, és mi együtt haladunk vele a tényleges és belsejében zajló útjain is. Ez a nézőpont olyan erős pszichés bevonódást eredményez, hogy szinte első személyben éljük át a lány küzdelmét, saját bőrünkön véljük érezni rettegését és testi szenvedését is. Az Anne-t alakító színésznő, Anamaria Vartolomei hatalmas felfedezés: arcának rezdülései, pillantása, finom gesztusai, de még hátának tartása is szavak nélkül mesél el komplex érzelmeket.
Telnek a terhesség hetei, és fogy az idő. Az Anne-t körülvevő vidám hangulat egyre inkább eltűnik az életéből, és a külvilág is egyre nyomasztóbbá válik, ahogy fogynak az opciók. Az orvosok, akiktől segítséget kér, visszautasítják. Egyikük kegyetlenül, másikuk empátiát és részvétet mutatva, de tehetetlenül. Egy elmondhatatlanul erős jelenetben előkerül a kötőtű, de ez a rettenetes próbálkozás is sikertelenül végződik.
A lány egyre jobban elszigetelődik. A bizalmába avatott barátok cserben hagyják, a szüleihez, úgy érzi, nem fordulhat, az embrió apja – egy gondtalan életet élő egyetemista – pedig semmiféle felelősséget nem vállal. Végül Anne mindenét – még legfontosabb kincseit, a könyveit is – pénzzé teszi, hogy megfizethessen egy „angyalcsinálót”. A nő lakására, ahol a műtéteket végzi, egy rideg zsákutcában kell egy szürke lépcsőn leereszkedni, és mi megint a hátborzongató videójátékban érezzük magunkat, ahogy lemegyünk ebbe a pokolba Anne-nal, hogy egy vágás nélküli, hosszú jelenetben vele együtt éljük át döntésének következményeit.
Mivel önéletrajzi regényen alapuló filmről van szó, kikövetkeztethető a végkifejlet, ugyanakkor a feszültség végig bizonytalanságban tart, és ezt a hétköznapi, nagyon emberi történetet izgalmas akció-thrillerként keretezi át, amelyet lélegzetvisszafojtva nézünk.
Azt mondják, egy nő két dologért képes bármire: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen gyereke. Én nőként jeges rettegéssel néztem végig az Eseményt, de rögtön tudtam: egyszer meg fogom mutatni a tizenéves lányaimnak is, hogy ők is megértsék, miről van szó, amikor a választás, az önrendelkezés szabadságáról beszélünk. De ami miatt a következő napokban mindennap rá fogok keresni a filmről megjelent írásokra: nagyon fontosnak tartom megtudni, hogyan hatott a velem egy országban élő férfiakra. A velencei filmfesztivál négy nőből és három férfiból álló zsűrije, amelynek a Paraziták Oscar-díjas rendezője, Pong Dzsunho (Bong Jun-ho) volt az elnöke – mindenesetre Arany Oroszlánt adott neki.
- A Paralel Alkotócsoport a premier hétvégéjén, szeptember 29. és október 2. között a a látottak közös továbbgondolására invitálja a nézőket a Művész moziba.
- A Mozinet forgalmazásában megjelent filmet ezekben a mozikban láthatod
