Az újabb generáció életben tartja az alternatív zenét
Nagyon sikeres nyári koncertszezont zár a megalakulásának tizedik évfordulóját ünneplő Blahalouisiana zenekar. Az év junior könnyűzenei alkotója Artisjus díjjal 2019-ben kitüntetett együttes énekesével, Schoblocher Barbarával a fesztiválszezonról, az új lemezről, a terveiről és a zeneipar előtt álló kihívásokról beszélgettünk. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Schoblocher Barbara énekesnővel, a Blahalouisiana együttes énekesnőjével.
A zenekar idén nyáron sikert sikerre halmozott, nagyon megy a szekér. Az együtt töltött tíz év azért mérföldkő egy kapcsolatban. Mit hoz a következő évtized, folytatjátok-e együtt?
Persze, hogy folytatjuk. Budapesten a Kobuci Kertben szeptember 29-én lépünk fel, ez az első fővárosi szereplésünk az augusztusi születésnapi koncert után. Én úgy érzem, hogy ez az előadás – legalábbis lélekben – már a következő időszak nyitánya lesz számunkra. Visszük magunkkal azokat az energiákat, amelyekkel a nyáron feltöltődtünk. Az ötödik lemez előkészítésén dolgozunk, és lehet, hogy eljátszunk egy új dalt is.
Hogy mit hoz a jövő? Nagyon erős kötelék van köztünk, az elmúlt évtizedben mindent meg tudtunk beszélni egymással, együtt tudtunk kijönni a hullámvölgyekből, így azt gondolom, hogy nem kérdés, hogy együtt képzeljük el a jövőnket. Zeneileg azonban egy évtized nagyon hosszú idő, nem tudom elképzelni, hogy örökké azt a zenét játsszuk, amit most, biztosan változni fog valamennyire, ahogyan mi is.
Mit lehet tudni az ötödik lemezről?
A nemrég megjelent „Éllek túl” című dalunk már a következő lemez első single-je. A többi számról egyelőre csak azt tudom elmondani, hogy az idén megjelent „Hozzánk idomult éjjel az ég” című negyedik albumunk azon dalainak a hangulatát szeretnénk tovább vinni, amit a közönség is visszaigazolt és mi is kiemelkedőnek éreztük őket játszani. Olyan dalokét például, mint amilyen a „Sokat bír”. Tehát kicsit keményebb, karcosabb hangzást szeretnénk körüljárni ezzel a lemezzel.
Hol tart a nemzetközi karrier?
Játszottunk sokat az országhatárokon kívül, például Hollandiában, Csehországban vagy Ausztriában, és volt egy turnénk Oroszországban. Prága mellett a Sono Records-ban vettük fel a 3. stúdiólemezünket. Sajnos a Covid miatt ezek a nemzetközi szálak kicsit elhaltak, amiket most újra fel fogunk eleveníteni. Ha nem is a világsztárság felé vezető út miatt, de élmény szinten fontosak nekünk ezek az utazások. Talán megint belevágunk egy nagy kalandba és a következő lemezünket egy környező országban vesszük fel egy olyan stúdióban, ahol az általunk megálmodott hangzáshoz megvannak a feltételek.
Úgy érzed, hogy az újraindulás felpörgetett időszakából ki tudtatok hozni mindent és az építkezés csak most kezdődik?
Nagyon örültünk annak, hogy végre elindult itthon a szezon és annak is, hogy sikerült lépni egyet előre a pandémia után. A zeneipar minden nehézsége, a rajtunk kívül álló fejlemények és a kiélezett verseny miatt nagyon figyelni kell arra, hogy nehogy bennragadjuk a startnál és behozhatatlan lemaradás legyen a vége.
Milyen a zeneipari hangulat a Covid után?
Kétségbeejtő volt a járványidőszak, a korlátozások, amiről nem tudhattuk, hogy meddig tartanak, meddig fogják megvonni tőlünk azt az adrenalint, amit a színpadon érzünk, amitől függővé váltunk. Most ehhez képest nagyon jó a hangulat, bár egy kicsit normálisabb, egészségesebb ritmusra kellene átállni. Úgy tapasztalom, hogy mindenki végtelenül el van fáradva, nagyon élvezi azt, amit csinál, mert végre lehet, de azt a tempót, amit az idei nyár fesztiválidőszaka diktált, nem lehet hosszútávon fenntartani.
Mennyire kiélezett a verseny?
Új előadók jelentkeztek a járvány idején bevezetett korlátozások alatt is, akik izgalmas színt hoztak a magyar könnyűzenei palettára. Azóta is folyamatosan jönnek a jobbnál jobb fiatal zenekarok. Számukra könnyebben elérhetők a zenéjükhöz szükséges eszközök, beleértve a technikai-elektronikai újdonságokat, mint annak idején számunkra. Ennek köszönhetően nagyon sokan zenélnek, amit én csodálatos dolognak tartok.
A mi hazánk kis ország, pici zenei piaccal. Ha itt valaki nincs folyamatosan jelen, ebben a folyamatosan gyorsuló világban, könnyen elfelejtik. Nekünk fantasztikus közönségünk van, de ha nem csináltuk volna meg a lemezt a pandémia alatt, akkor most nem lennénk ennyire jó helyzetben.
Mennyire vannak jelen az „alterosok”?
Újra lendületre kapott az alternatív magyar zene, aminek én nagyon örülök. Ennek tökéletes példája a Carson Coma. Jó, hogy ennyire gyorsan fejlődik egy ilyen fiatal zenekar, ami modern köntösben azt az irányt képviseli, amit számunkra annak idején a 30y, vagy a Kispál és a Borz jelentett. Ha vannak ilyen fiatal zenekarok, akkor az azt jelenti, hogy erre még mindig van kereslet és felnő egy olyan újabb generáció, akik életben tartják ezt a zeneiséget.
Emellett újra előtérbe került az old school hip-hop és a rap. Kamasz koromban nagyon sok ilyen előadót hallgattam, úgyhogy nekem ez nagyon a kedvemre való. Izgalmasnak találom, hogy ezek a műfajok sokkal nagyobb játszóteret adnak a magyar nyelv adta lehetőségeknek, mint a mainstream pop. Elmosódik a határ a dalszövegírás és a költészet között, már, ha létezik ilyen határ egyáltalán.
Hogyan éled meg a zeneipar átalakulását?
Úgy érzem, hogy nekem is aktívabban részt kellene vennem azokban a beszélgetésekben, amelyek most folynak a magyar zeneiparban és tudatosabban hozzáállni a dolgokhoz. Sok nehézséggel kell ma szembenézni a kreatív iparban dolgozóknak. A szórakoztatóipar súlyosan meg tud sérülni egy gazdaságilag válságos időszakban, és ezt az új adózási rendszer egyáltalán nem könnyíti meg. Őszintén, nem tudom, mire számítsunk a következő évben, de igyekszem optimista maradni.
Például azzal is érdemes lenne végre komolyabban és egységesebben foglalkoznunk, hogy miért van még mindig létjogosultsága olyan produkcióknak, amik abból állnak, hogy egy énekes CD-ről lejátszott, internetről letöltött alapokra énekel vagy még rosszabb: tátog. Sokszor még jelenleg is aktív zenekarok dalait adják elő, szemben azzal, hogy képzett zseniális zenészek más foglalkozást kell, hogy keressenek, mert nem tudnak megélni a szakmájukból. Ezzel nem akarom senki képességét degradálni, inkább csak azt érzem, hogy aránytalan az eloszlás és nem azok a zenészek részesülnek előnyben, akik sok-sok időt és energiát áldoztak arra, hogy képezzék magukat és az igényes élő zenét képviseljék. Még évekkel ezelőtt, Póka Egon nevéhez fűződően indult felhívás, kifejezetten a playback produkciók visszaszorítása érdekében, amihez sok önkormányzat csatlakozott, de még mindig nagyon aktívan velünk van ez a jelenség.
Na és mi lesz a vidéki klubokkal?
Már a covid előtt is tízszer annyian álltak sorba a 11 utáni diszkóra várva, mint a koncertekre. Talán, ha az igényes zene iránti érdeklődést a zenei oktatásba szőve hamarabb elkezdenénk átadni, akkor ez megváltozna? Ezek sok tényezős, bonyolult dolgok, amiken szerintem rendszer szinten kellene javítani. Nincs mese, fontos azzal törődnünk, hogy milyen állapotban van most ez a piac, hiszen ez határozza meg a jövőnket.
Schoblocher Barbara 12 éves korától tudatosan készült arra, hogy az énekes pályát választja. A székesfehérvári jazz tanszakra járt, itt találkozott az egykori Jacked zenekar tagjaival, akikkel 2012 nyarától Blahalouisiana néven együtt zenélnek. A zenekar nevében az áthallás nem véletlen, alapja a déli államokbeli zenék iránti rajongás, saját dalaikban is felfedezhetők bluesos, soulos, countrys elemek. A kezdetben angol nyelven zenélő banda a “The Wanderer” című dallal debütált az akkori Petőfi rádió slágerlistáján. Felléptek az MR2 Akusztik című műsorában és olyan zenekarokkal járták az országot mint a Quimby, a 30y vagy a Magashegyi Underground. A 2014-ben megjelent első magyar nyelvű daluk az “Első Reggelen” majd pár évvel később az “Ahol összeér” és “Túl távol elég közel” című dalok tették őket még nagyobb körben ismertté. A zenekar idén augusztusban tartotta 10. születésnapi koncertjét a Budapest Parkban, negyedik “Hozzánk idomult éjjel az ég” című nagylemezükkel Fonogram díjat nyertek, a hazai fesztiválok állandó fellépői.
