Alva Bernadine kedvenc játékszerei a vaginák, az ülepek és az emberi torzók. Alanyai testét úgy csűri-csavarja, mint a lufit hajtogató cirkuszi bohóc: tomporok a nemi szervek helyén, egymásból kinövő felsőtestek, vénuszdomb körül keringő, megkettőzött emlők, vaginából leskelődő szempár, és egy sor, frissen elfenekelt mosolygós valag. Műveiben hemzsegnek a szeméremajkak, a különböző szituációkba került falloszok, de csupasz ülepekből és muffbokrétákból sincs hiány.
Az angol fotóművész fantáziadús szerzeményeinek kötőszövetei a szürrealizmus, a pornográfia, a rikító színek és az abszurd humor. Alkotásaiból sugárzik az elbeszélés, de ugyanakkor furcsa feszültség hatja őket át. Bizarr portréit azzal indokolja, hogy nem hisz az emberek meghatározásában, lehetetlen determinálni bárkit is.
Munkásságát saját szavaival így illusztrálja:
Amit csinálok,nem szokványos: néha szürreális, néha merész és mindig nagyon egyedi stílusú. A klasszikus perspektívák és a kísérletezés skáláján mozgok torz, általában meztelen formákat alkalmazva. A képeim mindig egy eseményt mutatnak be, ahol állandóan valami furcsa, valami szürreális történik. Az inspirációt mindig más forrásból nyerem; néha már meglévő alkotások karakteres elemeit keverem össze, hogy ezáltal egy új dolog születhessen. Ez lehet akár egy festmény, egy illusztráció, egy tévéből vagy utcáról megragadott esemény, de leginkább az ágyamban fekszem, ahol mindig rengeteg ötlet kavarog a fejemben.
A művész azt állítja, minden portré, amit valaha készített – függetlenül attól, hogy mit ábrázol -, önmaga másolata, saját személyisége fotográfiai lenyomata. „Ezek mind Alva Bernadine klónok. Én vagyok maga a Bernadinizmus, a megalománia megtestesült művésze.”