Azt, amit csinálok, nagyon komolyan veszem. Azonban magamat játék, játszás közben – legyen az színház, film, vagy éppen koncert – nem feltétlenül, mert az kiölné a spontaneitást, a rácsodálkozást és a pillanat megélésének képességét. Ezek pedig úgy hiszem, nélkülözhetetlenek, nemcsak a színpadon, de a mindennapi életben is. A kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes énekesnőjével, színművésznővel újonnan írt darabja, a Varázsnagymama kapcsán beszélgettünk. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja
– A közönség imádja a Varázsnagymamát! Az általad írt zenés gyerekelőadás, amelyet a Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar ismert és új zenéi is átszőnek a közelmúltban debütált az Átrium színpadán. Számítottatok ekkora sikerre?
– A próbafolyamat és maga a premier is várakozáson felüli volt. Talán azért is, mert előre nem sejthettük, hogyan fogadják a szülők és a gyerekek ezt az új kezdeményezést tőlünk. A célunk az volt, hogy a Tintanyulas hagyományokra építve, mégis új megvilágításban, színpadi darab formájában foglalkozzunk a gyermekek nyelvén az élet legalapvetőbb dolgaival, félelmeivel, akadályaival, valamint hittel és varázslattal, amelyekkel a nehézségek átvészelhetők.
– Több nyilatkozatodban is kiemelted a Varázsnagymama karkaterét életre keltő Bánsági Ildikó színművésznő szerepét a darab különleges hangulatának megidézésében, a bensőséges, mégis egyetemes érzelmek, érzetek áramoltatásában.
– Ildikó – bár ő maga úgy vallotta, hogy számára ez idegen terep – kiváló érzékkel fordul a gyerekekhez. Öröm látni a játékát: nyílt, élettel teli tekintet, vitalitás, játékosság, pajkosság, és valami megmagyarázhatatlan, különleges kisugárzás, amely magával sodorja a közönséget. A színpad oldaláról pedig nagyon jó vele együtt játszani, biztonságban érzem magam mellette.
– A Varázsnagymama a csodákról szól; ha Te kérhetnéd, hogy egy csoda valóra váljon, mi lenne az?
– Úgy vélem, a világon és a mindennapokban a legfontosabb csodákat a szeretet hívja életre, ha többször érvényre jutna, az nagyobb erővel bírna, mint bármi más: kevesebb nehéz sors, bántalmazás, háború. Igen, úgy hiszem, ez jó nagy csoda lenne!
– A Varázsnagymama volt ugyan az első színdarab amit írtál, de az írás közel áll hozzád, zeneszövegek, könyvek, mesék, mégis korábban úgy nyilatkoztál, hogy számodra ez feszítő érzés. Mi ennek az oka?
– Gyakran úgy érzem, nincs türelmem kivárni a mondatokat, amelyeket közölni szeretnék. Férjem a magyar kortárs irodalom és könyvkiadás egyik legtehetségesebb embere, így közvetlen közelről láthatom, hogy milyen a jó szöveg, a jó irodalom, ugyanakkor frusztráló számomra, hogy én magam bár írok, de nem vagyok író.
– Ez jellemző Rád, nem? Csupa olyan dolgot csinálsz, ami egyébként nem hivatásod. És mégis micsoda produkciók, alkotások születnek így.
– Igaz, de mint ugyanarról a tőről fakad, az önkifejezés igénye. Itt köszön vissza a drámapedagógiai hivatásom, ami összefonja ezeket a szálakat.
– És a küldetéstudat is egy irányba mutat: az irodalom, a zene, a színház csatornáin keresztül utat találni a gyermekekhez.
– A ma gyermekei a holnap értő, érző felnőtt gondolkodói, alkotói, formálói. Hiszem, hogy van jelentősége annak, hogy miből építkeznek, fejlődnek. Ehhez szeretnénk segítséget adni. Ugyanakkor az is fontos számunkra, hogy a gyerekeken túl az egész család számára nyújtsunk kikapcsolódást, feltöltődést, közös élményt és együtt töltött minőségi időt.
– Igaz a hír, hogy új album készül a kulisszák mögött?
– Igen, Társasjáték címmel állunk egy újabb lemezzel a közönség elé. Nyakig benne vagyunk az alkotói folyamatban. Már elkezdtük feljátszani a lemezt, a dobfelvételek már lezajlottak, én pedig a számomra legnehezebb és egyik legszebb fázisban tartok: írom a meséket. Nehezen születnek meg, mert nyomásként nehezedik rám az elvárás, hogy legalább olyan jót csináljak, mint korábban.
– Társasjáték: kifejező a címválasztás.
– Ha úgy vesszük, az egész életünk egy tásasjáték, vannak szabályok, játékosok, együttműködünk, egymásnak feszülünk. Vannak, akik veszítenek, vannak, akik győznek, de mindig lehet ráhatásunk a folyamatokra. Messzemenő gondolatok ezek, sok téma, gondolat van benne. Külön érdekessége, hogy a dalok és mesék mellett készül hozzá egy valódi, kártya alapú társasjáték is Pierrot tervei alapján, a grafika pedig a Tintanyúl dizájnelemeire épül. A játékot már teszteltük a csapattal, és nagyon élveztük, így annyit már előre elárulhatok, nagyon jónak ígérkezik. Reményeink szerint igazi kikapcsolódás lesz az egész családnak.
– Kis múltidézés: 2006-ban valósítottátok meg az álmotokat és indítottátok el a Tintanyúl zenekart azzal a céllal, hogy zenei köntösben népszerűsítsétek és emeljétek jobban a közönség látóterébe a kortárs gyerekvers-irodalmat. Hogyan tekintesz vissza a már eddig megtett útra?
– Tele van a szívem hálával és örömmel: rendkívül jó érzés, hogy a kezdeti próbálkozások és bukdácsolások után sikerült létrehozni valamit, amire nagyon büszkék lehetünk. Mára pedig már létezik egy stabil közösség, aki érti, érzi és igényli, amit mi nyújtani tudunk.
– A küldetésetekhez pedig mindig találtok művésztársakat, így volt ez a pandémia alatt is, amikor sikeresen életre hívtál egy online gyermek mese- és zeneirodalom koncertet.
– Fantasztikus érzés volt, hogy sok művész – köztük Halász Judit, Huzella Péter, az Alma együttes, Palya Bea, Levente Péter – szinte azonnal csatlakoztak a kezdeményezéshez. Nagy volt az érdeklődés a közönség részéről, örömmel tapasztaltuk ez alkalommal is, hogy van fogadókészség az iránt, amit mi szívből csinálunk.
– A koncertjeitek, előadásaitok hangulatában nélkülözhetetlen szerepe van annak, hogy élőzenésztek. Ebből nem engedtek sosem?
– Nem, mert fontos, hogy „ott” legyen a lélek, és ehhez kell az élő hangszer varázsa is. Hisszük, hogy így lehet igazán értéket teremteni, átadni, a gyerekek pedig nagyon értékelik azt, ami őszinte, ami valódi.
– Fontos a szakma visszaigazolása? És most nem feltétlenül a kétszeres Fonogram-díjra gondolok, hanem amikor más művészek azonnal nyitottak az együttműködésre. Kell az ilyen megerősítés?
– Feltétlenül. A közelmúltban például elindítottunk egy duettsorozatot, amelynek keretében régi dalainkat átdolgozva adjuk elő más, nagy művészekkel közösen. Kifejezetten megható volt, hogy felkérésünkre azonnal jöttek a pozitív reakciók, többek között Mező Misitől vagy például Puskás Petitől: „Tintanyúl? Ott a helyünk!” A szakma ilyen mértékű támogatása, elismerése az egyik legfontosabb fokmérő számunkra.
– A színpadi szerepeidre térve az a benyomásom, hogy szeretsz és tudsz is védőháló nélkül ugrani. Gondolok itt például A vörös bestia című darabra annak idején, amelybe teljesen váratlanul, minden előzmény, felkészülés nélkül kellett beugranod egy aznapi előadásba.
– Azóta történt cifrább is: A kegyelmesasszony portréja főszerepébe kellett beugranom. A darabról tudni kell, hogy Csiszár-rendezés, tűpontos, ugyanakkor nagyon pörgős produkció. Visszatekintve, nem tudom honnan merítettem bátorságot ahhoz, hogy elvállaljam, de amikor ilyen kihívást sodor elém az élet, mint egy dömper megyek előre és csinálom, és jó érzés, hogy meg tudom csinálni! Talán mert ez egy visszaigazolás is saját magamnak, hogy hiába a kétely, képes vagyok rá. Ettől függetlenül azért jobban szeretek nyugalomban készülni, és egy komplett próbafolyamat után színpadra állni.
– Folynak a Keresztanyu negyedik évadának forgatásai, amelyben a korábbi, főként naiva szerepeidtől – például az egyik legismertebb a Barátok közt sorozatból Kertész Mónika – igen eltérő karaktert, Mirát (Mira Sukorov) alakítod. Hogyan élted meg ezt az éles váltást?
– Nagyon jó érzés számomra, hogy végre mást játszhatok. Mondom ezt úgy, hogy nagyon szerettem Mónika szerepét, de kifejezetten üdítő más karaktert játszani. Félelmem volt egyébként, hogy fogadja majd a közönség, hiszen megszoktak és talán meg is szerettek a korábbi szerepemben. Egyelőre úgy tűnik, ebben is elfogadtak már.
– Miként zajlanak a forgatások? Hogyan alakítják ezek a napodat?
– A Keresztanyuban évadokat forgatunk le. Ez mindig mozgalmas időszak. Előfordult például az is, hogy egy napon volt Keresztanyu és Aranybulla forgatás is: háromkor keltem, négykor indultam, lejátszottam az egyiket, majd rohantam át a másikhoz.
– Azért ez az időmenedzsmentnek egy igen magas foka. És akkor mindehhez társul még a zenekar, a próbák, a koncertek, írás és a családi élet.
– Régebben feszített az ilyen tempó, mert tartottam attól, hogy nem tudok megfelelni, odaérni, teljesíteni. Mára megtanultam, arra kell fókuszálnom, amit épp csinálok. Ehhez persze kell a támogatás, nem vagyok egyedül: a zenében ott van mellettem az együttes, a magánéletben pedig a férjem, aki igazi társam mindenben. Kiegészítjük, kisegítjük egymást, ha neki van több munkája, én vállalok többet otthon, és ez fordítva is igaz.
– A mai napi őrződ Ruttkai Éva egyik kellékgyűrűjét. Nosztalgiából? Értékmentésből? Tiszteletből?
– Mindhárom talán. Emlékszem, már egészen fiatalon rajongva olvastam Ruttkai és Latinovits szerelmi levelezését, amellett persze, hogy lenyűgözött a művészi zsenialitásuk. Nagyon nagy hatással voltak rám, és úgy érzem, formáltak, alakítottak, csupán a létezésükkel, megnyilvánulásukkal. Egyébként visszatekintve az eddigi pályafutásomra, hálás lehetek, hogy már a kezdetek óta – és ez így van a mai napig is – álltak nagy művészek, igazi emberek mellettem, akik észrevettek, felfigyeltek rám és a szárnyaik alá vettek.. átsegítettek a félelmeken, kételyeken. Az ő támogatásuk a mai napig sokat jelent számomra, és igyekszem én magam is minél többet továbbadni a következő generációnak.
– Melyek a legfontosabb útravalóid?
– Vannak sorsfordító helyzetek, de már tudom, hogy olykor lehet hibázni is, és ilyenkor sem dől össze a világ. Mert még a legnehezebb körülmények között is van, ami továbbviszi az embert. És talán a legfontosabb – visszatérve a Varázsnagymamára – csodákra akkor is szükség van, ha nem hiszünk bennük.
Farkasházi Réka Cegléden született, színésznő, színház- és drámapedagógus. Az érettségit követően a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult tovább. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művelődésszervező szakon, majd a Veszprémi Pannon Egyetemen színház- és drámapedagógusként szerzett diplomát. 1998-ban kezdett el játszani a Barátok közt című sorozatban, amelyben az általa megszemélyesített Kertész Mónika az egyik legkedveltebb karakter volt. 2006-ban indította útjára a Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttest, amely a gyermekek, szülők és nagyszülők körében egyaránt nagy népszerűségnek örvend.
