A fenti képet, Repin festményét Ukrajnában és Oroszországban mindenki ismeri, azt is megkockáztatom, sajátjának érzi mindkét nép. Sőt, sajátjának tudja. A „Zaporozsci”, vagyis A zaporozsjei kozákok levelet írnak a török szultánnak című méretes olajfestmény egyik változatát ugyanis Szentpétervárott, az Orosz Állami Múzeumban őrzik, a másik pedig Harkovban van, az ottani képtár gyűjteményében, noha jelenleg remélhetően nem a kiállítóteremben, hanem a pincében, vastag homokzsákok alatt. E nem túl szokványos elhelyezés kapcsán jutott most eszembe a kép, és amiért előhozakodom a hozzá tartozó történettel is.
A világbirodalmak többnyire természetesnek veszik, hogy az apró népek vazallusként tagozódjanak be az impériumba. Ha maguktól nem tennék, hamarosan megérkezik a felszólítás. Ha azt hinnék, aktuálpolitikai fejtegetésbe akarok fogni, tévednek. 1675-ig srófolom vissza az időt. Az akkori török szultán, IV. Mohamed, ahogy egy tisztességes despotához illik, levélben utasította meghódolásra a kozákokat. A barokkosan burjánzó episztolára (,,Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Mohamed gyermeke, a Nap és a Hold fivére, Allah unokája és földi helytartója, király a királyok felett, uralkodó az uralkodók felett, felülmúlhatatlan lovag…” stb.) érkező gyors válasz azonban alighanem annyira meglepte, hogy inkább már nem is forszírozta a dolgot.
A válaszlevél eredeti szövegét Iván Szirkó atamán diktálta, de valószínűbb, hogy a katonák kollektív alkotása volt, erre utal a levél „eklektikus gazdagsága” – hogy finoman fogalmazzunk –, és mintha Repin festménye is így mutatná.
„Ти, султан, чорт турецкий, і проклятого чорта брат і товарищ, самого Люцефера секретар”
– így kezdődik az orosz levél. Apollinaire A rosszul szeretett férfi énekében (La Chanson du Mal Aimé) megkísérelte versbe szedni a kozák levél egy részét, amelyet aztán Vass István magyarra is lefordított. Az ukrán eredetiből kiindulva megpróbáltam magam is készíteni egy fordítást, teljesebbet és szöveghűbbet, arról azonban, hogy az én kísérletem is vers legyen, nem tudtam lemondani. Íme, a magyarított levél Szirkó atamánnak és katonáinak kissé tán érdes nyelvezetén.
Te sátánfatty, te véres ördög,
Lucifer seggében továris,
ugyan miféle hős lehetsz te,
pucér üleppel sünre lesve,
hogy fölpattanj hátára máris!
Behabzsolt és kiszart sereg
kakabűzös ármádia,
jöhetsz te földön és vízen,
keresztény nem félhet, hiszen
csak orrát kell befognia.
Bábel szakácsa, macedón
sintérfi, lófatos bakó,
sörlögybölő, te Jeruzsálem
csúfsága, nincs, ki berosáljon,
tetőled, vitéz bakbaszó.
Birodalmak kondása, te
ártány minden égtájakon,
ukrán, tatár, örmény, magyar
huszár faszán lehetsz kanyar,
te kígyógörcs, bohóc-rokon.
Disznópofa és kancasegg,
hentes kutyája, árva tök,
anyádnak ótvaros picsája,
húgy fröccsen rája, sárga csája,
mert meg se kúrjuk, kisköcsög.
Hát véssed mindezt jól eszedbe,
és memorizáld, főtakony!
Zaporozsje kozákjai
írták, a dátum épp mai.
Ennyi fért el egy oldalon.
De lássuk Appolinaire központozás nélküli költeményét, amely csak nagyjából követi az eredeti ukrán prózát, ekképp tehát Vass István fordítása is.
Te Barabásnál iszonyúbb
Mint ördögöknek szarv az éked
Ki vagy miféle Belzebub
Utálatosság sár az étked
Ki hozzád megy pokolra jut
Szörnyű álmoknak hosszu lánca
Te török hal rohadt feje
Szemeket tépett ki a lándzsa
Anyádnak ronda szellete
Világra hozott kólikája
Podólia hóhéra tar
Kedvese a dögvésznek gennynek
Te disznópofa kancafar
A gazdagságod magad edd meg
Költsd patikára de hamar
És végül a francia költőt megihlető eredeti, ukrán nyelvű levél a maga teljességében:
„Ти, султан, чорт турецкий, і проклятого чорта брат і товарищ, самого Люцефера секретар” Який ти в чорта лицарь, коли голою сракою їжака не вб’єш. Чорт висирає, а твоє війско пожирає. Не будеш, сукін ти сину, синів христіянських під собою мати, твойого війска ми не боїмось, землею і водою будем биться з тобою, распройоб твою мать.Вавилоньский ти кухарь, Макидоньский колесник, Ієрусалимський бравирник, Александрійський козолуп, Великого и Малого Єгипта свинарь, Армянська злодиюка, Татарський сагайдак, Каменецкий кат, у всего світу і підсвіту блазень, самого гаспида внук и нашого хуя крюк. Свиняча ти морда, кобиляча срака, різницька собака, нехрещений лоб, мать твою вйоб.От так тобі запорожці висказали, плюгавче. Не будешь ти і свиней христіанских пасти. Теперь кончаймо, бо числа не знаємо і календаря не маємо, місяць у небі, рік у книзі, а день такий у нас, який і у Вас, за це поцілуй в сраку нас!”
Orosz István
