Vadlovak – Hortobágyi mese (2021). Rendezte: Török Zoltán. Forgalmazza a Mozinet.
Török Zoltán az 1990-es években készítette első természetfilmjeit, legtöbben a 10 évvel ezelőtt bemutatott és rengeteg díjjal jutalmazott Vad Magyarország – A vizek birodalma című filmjét ismerhetik itthon. A rendező már jó ideje Svédországban él és alkot, Brazíliától kezdve Izlandon át Szibériáig a világ számos helyén filmezett már, a National Geographicnak is készített filmet, az utóbbi években pedig ismét Magyarországon forgatott, ennek eredménye a Vadlovak – Hortobágyi mese.
A film helyszíne Pentezug, a Hortobágyi Nemzeti Park egyik elkülönített, nem látogatható területe, ami a kilencvenes évek végén a Przewalski-lovak rezervátuma lett. Ez az eredetileg Mongóliában őshonos vadlófajta az 1960-as évek végére szinte teljesen kihalt, de az elmúlt évtizedekben az állatkerti példányok segítségével sikerült ismét vadon élő méneseket telepíteni – így például a Hortobágyon már több mint 300 él belőlük.
Két dolog joggal aggaszthatja a nézőt: az egyik a 90 perces játékidő, a másik pedig az, hogy nem válik-e egy idő után a film kétségkívül aranyos, de unalmas lovas giccsé. A film első harmadában azonban egyértelművé válik, hogy egyik hibába se estek bele az alkotók. A Vadlovak főszereplője egy Cseppke nevű kiscsikó, az ő felnövését kíséri végig a film, de emellett bemutatja a vadlovak életmódját és élőhelyét, valamint a pusztát benépesítő többi állatfajt is. Cseppke története tartja egyben a narratívát (a film mesélője Pokorny Lia), de segítik a film tempóját a madarakra, pókokra és más állatokra koncentráló epizódok.
A film nem tolja túl a lovas romantikát sem: a rendező elmondása szerint eleve szerette volna kerülni a Hortobágyhoz kapcsolódó sztereotípiákat, emellett a lovak szociális viszonyai nem feltétlenül a tündérmesék világát idézik. A vadlovak „családjai” a háremek, ahol a közösséget vezető csődör mellé több kanca társul, és itt nevelkednek a kiscsikók is. A különböző háremek alapvetően elkülönülnek egymástól, emellett vannak, a leginkább zaklató tinédzserekhez hasonlítható agglegények, azok az egyedül maradt mének, amelyek időnként megpróbálják egy-egy hárem vezetését átvenni, sőt a kiscsikókra is veszélyesek – és ez a film közben többször is valódi feszültséget teremt a néző számára.
A film nem hallgatja el a természet kegyetlenségét: nemcsak az agglegény lovak agresszivitása jelenik meg többször, hanem az állatvilág más, az ember számára idegennek tűnő törvényei is. Így például látunk magára hagyott kiscsikót, agonizáló csődört és döghúsevést is. Persze nem ez az elsődleges élményünk a Vadlovak nézése közben, sokkal inkább dominál az állatok szépsége és sokszínűsége, valódibbnak érezzük a filmet így, hogy ez az aspektus is megjelenik. A Vadlovak persze egyáltalán nem félelmetes film, és egyáltalán nem kell a gyerekek lelki világát sem féltenünk közben.
A Vadlovak premierje többször csúszott már, mivel a rendező mindenképpen mozivásznon szerette volna bemutatni filmjét, így a pandémia alatti alternatív lehetőségek nem jöhettek szóba. Ezzel a döntéssel nehéz is vitatkozni: a Jan Henriksson által fényképezett film gyönyörűen néz ki, valóban igényli a nagy vászont, és így a néző figyelme is sokkal koncentráltabb lehet. A Vadlovak emlékeztet minket arra, hogy nem kell feltétlenül több ezer kilométert utaznunk ahhoz, hogy csodálatos tájakat láthassunk – még akkor sem, ha éppen Pentezug nem tartozik a szabadon látogatható területek közé: Török Zoltán filmjével viszont betekintést nyerhetünk ebbe az érintetlen világba.
