Shelagh Delaney Egy csepp méz c. darabjáról, Valló Péter rendezésében
Izgatottan vártam Valló Péter új darabjának, az Egy csepp méznek a premierjét. Jól ismert jazz-slágerek szólnak, a kivetítőn a zenekar hologramja. Egyszerre éreztem magam egy régi, füstös kávéházban, és egy 21. századi koncerten.
Anglia, ötvenes évek, nagyvárosi nyomor. Szinte tapintható penész-szag. Egy anyuka, aki valaha énekesnő akart lenni. Most mikrofon helyett a whisky-s üvegbe énekel. Tizennyolc éves lánya szépen rajzol, pedig sosem járt tanárnál. Jo a keresztnevén, Helennek szólítja anyját. Helen az a típusú nő, aki valaha szép lehetett. Elfuserált díva, aki nem hajlandó megöregedni. Néha elgondolkozom, vajon melyik sors szomorúbb: sikeres élet után tönkremenni, vagy soha el nem érni a sikert. Ez utóbbi esetben mindig ott marad a „lehettem volna” ábrándja. Életmű nélkül az ilyen élet nincs lezárva, hisz nincs mit leltárba venni, nincs miért nosztalgiázni.
Anya és lánya egyik penészes lyukból a másikba költöznek, mert nem tudják fizetni az albérletet. „Miért whiskyt vettél, mikor a lakbért sem tudod fizetni?” „Mert az olcsóbb”, feleli az anya.
Helen és Jo jobb híján egy ágyban alszanak, és folyton veszekednek. Kettejük kontrasztját mutatja ruházatuk is: Helen rövid, virágmintás, harsány ruhákat hord, míg Jo bő, hosszú nadrágot, szürke, kapucnis felsőt. Az anyja által elnyomott lány iskolapéldája. Az anya minden szavával alázza lányát, hálát vár tőle, de nem látja valódi értékeit, tehetségét. A darab szereplőiről készült portrék fokozatosan, színre lépésükkel párhuzamosan kerülnek ki a szoba falára, egy szárítózsinórra.
Helen újra összejön Peterrel, a félszemű, részeges bűnözővel, aki Jo-t is próbálja molesztálni. Peter rendszerint szóvá teszi barátnője életkorát. Jo még hisz a szerelemben, beleszeret egy roma fiúba, akit indiai hercegnek hív. A srác énekel, táncol neki, megnevetteti. Karácsonykor, Helen ígérete ellenére, miszerint együtt töltik az ünnepet, elviharzik Peterrel. Kint hullik a hó, Jo egyedül marad. Egyszer csak bemászik az ablakon, a Télapó-jelmezes szerelme. A folytatás magától értetődő. A fiú eltűnik, a lány hasa megnő.
A lányhoz beköltözik egy barátja, Geof, aki homoszexuális. A darabban tapintható a hátrányos megkülönböztetés, cigányozás, zsidózás, buzizás légköre. Döbbenten látjuk, hogy maguk a kirekesztettek is kirekesztőek.
Geof gondoskodik Jo-ról, pitét süt, kicsinosítja a lakást. Az egyik felvonásban még bevetetlen ágy színes huzatot kap, sőt, még faliszőnyeg is kerül mögé. Ez már igazi otthon. Geof babaruhát kötöget, Jo csecsemőgondozási útmutatót olvas. Egy ingerlékenyebb, nem akarja a gyereket. Geof az első és egyetlen személy az életében, aki valóban szereti, és aki szívesen pótapukája lenne a babának is. Jo azonban nem ismeri ezt a fajta szeretetet. Hiányzik neki az anyja.
Közeledik a szülés ideje. Geof egy mózeskosárral és egy játékbabával lepi meg Jo-t, aki leszakítja a baba fejét, ami messzire, majdnem a nézők közé gurul.
Geof férfi létére az anya szerepét tölti be. Néha viccesen figyelmezteti Jo-t, hogy nagyon is hasonlít Helenre. Már éppen egy családdá kovácsolódnának, mikor tíz centis tűsarkain bevágódik Helen. Nem várat sokáig magára a kalózábrázatú Peter sem. Porig alázzák Geof-ot. Míg Jo fürdik, elzavarja Geof-ot, aki egy papíron ennyit üzen Jo-nak: „Sok szerencsét.” Az üzenet alá szívecskét rajzol. Szeretett Jo-ját, nagy hasát sem kímélve agyonölelgeti Peter. Jo közli anyjával, lehet, hogy barna lesz a gyerek. Helen azt mondja, adják örökbe. Érezzük, hogy ez már a vég, ennél már nincs lejjebb. Mégis, várjuk a gyermek születését. De ezt már nem látjuk. Az utolsó kép, hogy Jo meghúzza a whisky-s üveget.
Shelagh Delaney, 19 éves angol lány, a múlt század közepén, és mi, itt most, a Radnótiban ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkozunk. „Mennyire vagyunk szabadok? Mennyire változtathat az ember a sorsán?” (Valló Péter)
Az Egy csepp méz hősei megpróbálták. Helen ötvenéves fejjel férjhez ment. Jo előítélet-mentesen követte szíve szavát. Geof végtelen türelmével, szeretetével lehetőséget adott egy szebb életre. Vesztettek. Nem meglepő. Ám mi mégis, a végéig reménykedtünk. Könnyű lenne mindent az társadalmi helyzetükre, a mélyszegénységre fogni. Nem lehet azonban mindent másokra, a körülményekre fogni. Az embereknek különleges tehetségük van saját és mások sorsának elrontásában.
Többször is felcsendül a Fly me to the Moon. Vágyunk, elvágyunk. De vajon meddig repülhetünk, ha lábunk beleragad a sárba?
Gulisio Tímea
Szereposztás:
Jo – Mészáros Blanka
Helen – Kováts Adél
Peter – Rusznák András
Fiú – Baki Dániel
Geof – Porogi Ádám
Zenészek:
Badics Márk/Boegán Péter – dob
Csizmás András/Miskolczi Márk – nagybőgő
Wágner-Puskás Péter/Benkő Dávid – zongora
Dramaturg – Hárs Anna
Zenei vezető – Wágner-Puskás Péter
Zenei munkatárs – Badics András, Farkas Zsolt, Termes Rita
Díszlettervező – Horváth Jenny
Jelmeztervező – Benedek Mari
Ügyelő – Kónya József
Súgó – Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa – Hatvani Mónika, Lévai Ágnes
Rendező – VALLÓ PÉTER
Bemutató: 2021. szeptember 26.
