Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
INTERJÚ
„Mindent meg akart érteni”
Nádas Péterrel Mészöly Miklósról beszélget Károlyi Csaba.
„Száz éve született Mészöly Miklós. A magyar írók közül Nádas Péter volt a legközelebb hozzá, emberként és íróként is. A Városmajor 48 Alapítvány video-sorozatában beszélgettünk róla. Az alapítványnak abban a budai épületben van a székhelye, ahol Mészöly Miklós és Polcz Alaine lakott ötven éven keresztül.”
FEUILLETON
Demény Péter A világ nagy enciklopédiája címmel írt esszét.
„Meghallgattam Bán Zoltán András és Radnóti Sándor kánon-beszélgetését a Litera rádión, és az utóbbi tette meg ezt a különbséget: elismeri Rilke zsenialitását, de nem szólnak hozzá a versei, nem érintik meg mélyen. Nálam viszont kicsit másról van szó: én nemcsak elismerem Ottlik vagy Duras nagyszerűségét, hanem egy-egy könyvük a legfontosabb műveim közé tartozik. De csak az az egy mindegyik esetében. Elismerem, hogy az Opus nigrum vagy a Novecento szép könyv, a Hadrianus…-nak vagy a Selyemnek ellenben a nyomába sem léphetnek. A kánonom tágas, de nem elég rugalmas.
Miért? Valamiféle „a homlokodtól fölfelé”-komplexusom lenne? Magyarán, ha már az élet minden területén ficánkolok, legalább az irodalomban legyen egy kedvencem, s attól az egytől ne mozduljak el? Talán így van, de akkor nem olvasnék megszállottan.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Kész Orsolya Szabadulási kísérletek című recenziója Sofi Oksanen A kutyafuttató című regényéről szól.
„A női test, a szexuális erőszak és a hatalom viszonya az előző Oksanen-regényeknek is központi témája. Tetralógiájának eddig megjelent darabjai (Sztálin tehenei, Tisztogatás, Mikor eltűntek a galambok) olyan transzgenerációs női történetek, amelyek a trauma, a szégyen, a félelem továbbörökítésének tapasztalatait viszik színre, a kollektív sérülések elmesélhetetlen történeteit teszik közös tudásunk részévé.
A kutyafuttató az előző regényekből ismerős narratív megoldásokkal dolgozik: időkezelése, elbeszélésmódja töredezett, mozaikszerű. Két helyszínen és idősíkon fut a cselekmény, az egyik közvetlenül a narancsos forradalom utáni Ukrajnában bontakozik ki (2006), a másik pedig nem sokkal a Krím elfoglalása, az Ukrajna elleni orosz fegyveres beavatkozások nyomán kirobbanó ukrán-orosz konfliktusokat követően játszódik (2016), de ezek az események már csak Helsinkiben szivárognak be narrátorunk életébe.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Annie Ernaux Lánytörténet című regényéről két kritika szól.
Radvánszky Anikó: Az eltűnt lány nyomában:
„Ernaux első, az 1974-es Les armoires vide (Üres szekrények) című regénye óta különböző elbeszélői technikákkal kísérletezve szinte kizárólag ugyanazt a témát variálja. Az egyszerű közegéből kitörni vágyó, majd társadalmilag beérkezett személlyé, ünnepelt íróvá váló hősnő életútja az adott társadalmi környezet magatartás- és szokásrendjének elemzésével együtt tárul fel. Legutóbbi, 2016-os Lánytörténet című regénye is beleillik ebbe az általa „autoszociobiográfiainak” is nevezett irodalmi vállalkozásba. Új könyve lapjain az eddig már sokféle perspektívából és időtávlatban megírt élettörténet egyik hiányzó, mert sokáig szégyellt és elfelejteni kívánt, mostanáig megírhatatlannak tűnő epizódját tárja elénk.”
Gyürky Katalin: Az énregény csapdái:
„Az első nehézségben „Proust is benne van” (71.) ― ismeri be a szerző, hiszen az mindenekelőtt az emlékezés sajátosságaiból fakad. Abból, hogy az „eltűnt idő”, azaz itt egy fél évszázados időintervallum alatt az emlékezet nem csak megkopik, de rakódnak is rá olyan, sok-sok év alatt felgyülemlett tapasztalatok és érzések, amelyekkel a felidézni kívánt tizennyolc éves én még nem rendelkezett. Például azzal a szégyenérzettel, aminek az eredője a lány egy nyári táborbéli viselkedése, ahol, miután a tábor vezetőjével, H.-val eltöltött két éjszakát, teljesen kifordul önmagából. Ám az emiatt érzett szégyene nem közvetlenül az események után, hanem csak később válik a további személyiségfejlődése szempontjából fontos tényezővé.”
VERS
A szám versrovatában Győrffy Ákos és Jászberényi Sándor versei olvashatjuk. Ezen a helyen Győrffy Ákos egyik versét mutatjuk meg:
(Végre meghalni)
Láttam egy embert
a hajléktalanszálló egészségügyi részlegében.
Nemrég mindkét lábát amputálták,
a sebek azonban valamilyen járulékos betegség miatt
nem gyógyultak be rendesen.
Genny és vér szivárgott a csonkokból.
A férfi most agyvérzést kapott, ott feküdt az ágyon,
egész maradék testében remegett.
Beszékelve rángatózott,
miközben az ápolók próbálták tisztába tenni.
Amikor néhány hete először hozták be az utcáról,
folyamatosan azt üvöltötte,
hogy miért nem tud már végre meghalni.
PRÓZA
Fercsik Marianna, Gerőcs Péter és Szil Ágnes prózája.
Tárcatár: Selyem Zsuzsa.
Részlet Szil Ágnes Mosoly című írásából:
„Amikor a kisvonat kikanyarodik az állomásról, Dihende nyúlszőr kalapját maga is a fogasra akasztja, gondosan, nehogy hozzáérjen valami hitvány és tisztátalan felülethez. Feláll, hátrébb húzza a bőröndjét, amely teljességgel elfoglalja az ülések közti helyet. Ott áll, útitársai fölé tornyosulva, már csak pár centiméter kellene, hogy a táska végül felfeküdjön az enyhén befelé lejtő rácsozatra. A fejkendős asszony, a kacsa tulajdonosa magába feledkezve bámulja a kabátból előtűnő ingnyakat, a lazára kötött nyakkendőt, amilyet errefelé egyáltalán nem hord senki a doktoron meg az intézőn kívül, a kabátszárnyak között a kötött szvettert, az abból előtüremkedő hasat, s az alatt a derékszíj fémcsatját, az arcától tíz centire, s aztán elszégyelli magát, és lesüti a szemét.”
ZENE
Fáy Miklós Kurtág Györgyöt köszönti.
„Kurtág irodalmi komponista, ismeri a szavak szépségét és erejét. Adja magát a következtetés, hogy a zenéje ott kezdődik, ahol a szavak értelme véget ér, de még ez sincs egészen így. Kurtág értelmezi a mondatokat, ha benne van a jaj, akkor feljajdítja őket. Bizonyos esetekben egyszerűen interpretációs javaslatot tesz. Sokféleképpen el lehet mondani azt, hogy „virág az ember”, egyszer úgy, hogy az ember szépséges volta legyen benne, egyszer úgy, hogy a törékenysége, egyszer úgy, hogy a magánya, a haszontalansága, a világmindenség tévedése. De hogy mindez egyszerre legyen benne, ahhoz el kell ezt énekelni. Kurtág zenéjére.”
FILM
Báron György Martin Scorsese Rolling Thunder Revue című filmjét elemzi.
„Nagy film sejlik fel e kép mögött. Egy nemzedék története, vele a modern Amerika történelme. Martin Scorsese két éve megcsinálta ezt a filmet. Nem kellett hozzá sokkal több, mint hogy levegye a polcról Dylan 1975–76-os Rolling Thunder Revue-turnéjának tekercseit – amelyekből 1978-ban az énekes már rendezett egy négyórás kísérleti mozit (Renaldo and Clara) –, s az anyagból összevágja, részben újraforgassa lenyűgöző ál-, fél és egész dokumentumfilmjét.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
