A ’zember, ebbe-abba belegondol.
Hogy mit jelent például – nem is az ötven év, hanem ezek az időtávok. Terek. Amikben egymástól ilyen-olyan távolságban „elhelyezkedünk”.
Szünet. (lélegzésnyi)
Most kicsit csapongani fogok. Ez lesz ennek az írásnak, ha nem is – kis nagyzolással – a műfaja, de mindenesetre: a stílusa.
(szünet)
Annak a koncertnek kapcsán gondolkodom itt, ami ennek az évfordulónak szól, Kondor Ádám, ma Thaiföldön élő zeneszerző kerek életkorának, illetve ettől függetlenül is neki, és persze mindenkinek.
Ma, amikor kulturális gondolatink többet járnak a múltban, mint a jelenben – ne adj Isten a jövőben – , nehezen tudjuk ugyanezt a múltat életszerűnek elgondolni. Zenéről, zeneszerzőkről gondolkozván is, nem látszik könnyűnek különböző életeket, műveket egy időben, egy térben elképzelni. A történelmi tudat valahogy szem- ill. képzelet-ellenzős. Azért mondom ezt is a múltról szólván, mert élő zeneszerzőről nem gondolkozunk. Minek ugye, mikor él? Fogadjuk el ezt természetesnek.(?)
Nem fejtem most hosszan ki, milyen gondolattömeg indult meg bennem és nemcsak bennem, a szintén 50 éves Borbély Szilárd halála után, személye, műve körül, ahhoz képest, amikor még élt…
Szóval például: sok olyan kapcsolat van az életünkben, amelyben jelentősebb, 20-30-40 év korkülönbséggel is adódhat azonosság-, hasonulás-érzet, gondoljunk csak a gyerek nagyszülő viszonylat zavartalan egymás-értésére. Mégis, a múltban valahogy nehezen hozzuk össze ezeket a kapcsolódásokat. Brahms és Janacek között csak húsz év volt a korkülönbség, földrajzilag is, akkori léptékkel nézve is csak egy köpésre éltek egymástól: de kinek a képzetében merül föl „egybe”gondolni őket? Egy világ választ el egymástól, szoktuk mondani. Pár évtized kell ehhez? Vagy pár kilométer? Mi a mércéje a valódi távolságnak? És mi az, ami összeköt?
Szünet.
Különösen alakult ez a május 5-i műsor. Összefüggéseket keresve sok további összefüggésre talál az ember, tudjuk már csak az irodalom óráról is, a ’vajon mire gondolt a költő’ című probléma kapcsán. Egy koncertműsornak is, sok vonatkozása van, amik újakat hoznak, hordoznak, szülnek. Ilyen, csak félig tudatos véletlen szüleménye az is, hogy a műsor három sarokpontját, keletkezési évüket tekintve 50-50 év „távolság” választja el.
Alban Berg: Sonata – 1908, André Tchaikowski: Sonata – 1959, Kondor Ádám: Variations of a Double 2004-2014. Aztán ezek egybefolynak, másfél órában. Érdekes alakulása megint csak a darab-összeállításnak, hogy a félig-kakukktojás negyedik darab, a Stockhausen mű címe: In Freundschaft. Van tehát barátsaág, erről fognak itt mesélni ezek a hangok. Mégsem fogjuk például a Berg és Tchaikowski op. 1-et a sorrendben egymás mellett hagyni, annyira egymásba folynak a gondolataik, 50 év ide vagy oda. Aztán a második félidőben Kondor – még szerencse, hogy lesz:
szünet.
Bár az este a klarinét-zongora viszonylat újrafogalmazásáról szól, a program mégis úgy fest, mintha egy klarinét-zongora estről lenne szó: remélem, mindenki csalódni fog. Csalódása kellemes lesz, és itt most csak a szokás kedvéért használom ezt a „kellemes” szót, amit egyébként nem kedvelek, de nem mondhatom, hogy izgalmas, érdekes csalódás, vagy mégis?
Ha megpróbálom Kondor monumentális művét elhelyezni az irodalomban, rögtön minimum 250 évet kell átgondolnom. És ha konstatálom, hogy hasonló nagyságrendű mű alig egy pár akad, rögtön nem is olyan hosszú ez a két és fél század.
Ilyen könnyű(?) az időben-lépés.
Hogy bátran lépjünk, erről mesél majd ez a pár-koncert: április 27., május 5.
