Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
100 ÉVE SZÜLETETT MÉSZÖLY MIKLÓS
Bazsányi Sándor A Mészöly-értés változásai – in nuce:
„A Mészöly-próza befogadás-, hatás- és kultusztörténeti beágyazódását – a művek kivételes poétikai minőségén túl – elsősorban annak köszönhetjük, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján fellépő, a hivatalos irodalompolitika ellenében óhatatlanul és mesterségesen egységesülő, nagyjából azonos értékfelfogásúnak tűnő, ugyanakkor nagyon különböző irányokból összeálló, következésképpen laza szerkezetű értelmezői közösség tagjai (a tizenkilencedik századi irodalomtörténettel foglalkozó Alexa Károlytól a russzista Könczöl Csabán át az elbeszéléspoétikai szempontoknak elkötelezett Thomka Beátáig) az úgynevezett „prózafordulat” egyik (ha nem a) legfontosabb szereplőjének tekintették az immár megkérdőjelezhetetlen súlyú, ámde továbbra is izgalmasan továbbformálódó életmű gazdáját – olyannyira, hogy Balassa egyenesen Mészöly pályaképén keresztül ábrázolta a „megújuló próza” kibontakozás-történetének általa költött és tagolt elbeszélését, mégpedig az 1976-os Filmmel és az 1983-as Megbocsátással jelölt pályaszakaszok tükrében. És nézzük, milyen természetű változások, miféle hullámzások, sőt apályos és dagályos időszakok mutatkoztak a nyolcvanas évektől vitán felül kanonikusnak számító Mészöly-epika értelmezéstörténetében.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Zelei Dávid A fenséges kupleráj címmel Soltész Béla Eldorádótól az Antillákig című kötetéről írt.
„Az idén negyvenesztendős Soltész Béla társadalomtudós, latinamerikanista, író és utazó – ez a négy identitása pedig remekül egészíti ki egymást. Társadalomtudósként elsősorban a migráció és a fejlődés érdekli (például az, mi lesz az USA-ban boldogulni próbáló latin-amerikai vendégmunkások hazaküldött pénzéből), latin-amerikanistaként az, hogy alakul a térség gazdasági-politikai pályája a XXI. században, íróként pedig az, mihez kezd nemzedéke, a Kacsamesék-generáció a jelen valóságával.
Publikációi ennek megfelelően több síkon futnak: különböző nyelveken írt szaktanulmányai (merthogy szerzőnk ijesztően poliglott: spanyolul, angolul és portugálul is demoralizálóan rétegzetten, folyékonyan ír és beszél) jól megférnek regényével (Rabszolgasors) és novelláskötetével (Inbox), emellé pedig szűk évtized alatt (2012-2020) megfestette a maga latin-amerikai triptichonját is – a Clandestino és a Hátizsákkal Brazíliában után immár az Eldorádótól az Antillákig is olvasható.”
KÜLFÖLDI FOGADTATÁS
Az irodalom öntörvényűsége
Válogatás Bán Zsófia Lehet lélegezni! című kötetének német nyelvű recenzióiból:
„Éppen az ilyen, hirtelen átcsapni képes pillanatok iránti érdeklődés van beleírva a gyűjtemény szövegeibe, a hagyományosan elbeszéltekbe éppúgy, mint a kísérletező jellegűekbe. Mert amíg sok más elbeszéléskötet nagyon hasonló szövegeket sorjáz egymás után, a Lehet lélegezni! minden egyes alkalommal másképpen fog hozzá: kezdi a sötét Bőrlégzéssel és annak a bezsírozással eltömített békabőr és az ember éppúgy az elhalásig gátolt történelmi tudata közötti analógiájával, folytatja a játékos és hirtelen nagyon komolyra forduló irodalmi fúgával Esterházy Péter nyomán, és lezárja egy magyar filológusnő menekülési vágyának tükröztetésével az általa kutatott Arthur Rimbaud életrajzában. […] Az ember belefeledkezik a történetek olvasásába, a szerző úgy nyújtja ki a kezét az olvasó felé, hogy magabiztosan mindjárt vissza is húzza, nos, ebben rejlik ennek a gyűjteménynek a kiválósága. Miért is pont az olvasó ne billeghessen?” (Tilman Spreckelsen: Akinek van szappanja, az nem hullik ki az időből. Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2020. november 7.)
VERS
A versrovatban ezen a héten Nádasdy Ádám és Nyerges Gábor Ádám versei olvashatók. Kedvcsinálóul Nádasdy Ádám három verse közül mutatjuk az egyiket:
Ott úszhatnék
A folyót figyelem, ahogy a bajt,
a keményéget elválasztja tőlem.
A túlsó partot nézem, szép világos,
velem szalad, ahogy itt szaladok.
Így kéne, hogy az életemen át,
középen folyjon végig egy folyó.
De hosszában, hogy végig ott legyen
a túlsó part, amitől félhetek.
Mert félelem nélkül mit ér az élet?
Ha minden bajt tudunk előre, olcsó.
A túlsó parton tiszta, mély a víz,
ott úszhatnék tisztán, férfiasan.
De onnan vajon néznék-e ide,
látnám-e szorongó kis énemet?
Vagy elnéznék saját fejem fölött,
nem is látnám, hogy bámulom magam?
PRÓZA
Abafáy-Deák Csillag, Kiss László, Ódor János Gábor és Magyar Csaba prózája.
Tárcatár: Benedek Szabolcs.
Részlet Benedek Szabolcs Aranykor után című írásából:
„Valaki mondta, de az is lehet, hogy olvastam valahol, hogy a halálunkról sosem álmodunk. Álmunkban is tabusítva van, avagy pont, hogy jótékony módon elrejti előlünk a Teremtő, ne feszengjünk jó előre azon, hogy milyen lesz, nem is maga a pillanat, hanem azután. Az emberi tudat három dimenzióra van kalibrálva, beleborzongunk a sokszor használt szavak valódi jelentésébe: végtelen, semmi, örökké. Számtalanszor álmodtam arról, hogy meg fogok halni, ám az álombeli halálom pillanata előtt rendre fölriadtam. Persze miért is álmodnánk meg azt, amit a tudattalanunk se ismer? Vagy talán az álom is egyfajta utazás az ismeretlen, távoli vidékek felé, csak éppen egy adott helyről, adott szóra visszafordulunk?
A legtöbbször zuhanásos halál közeledtét álmodtam. A valóságban soha nem jártam még igazi felhőkarcolón, álmomban már igen. És az álom végén mindig lezuhantam, ám abban a minutumban, hogy leszédültem, elrugaszkodtam, egyre megy, fölriadtam, és se a zuhanás érzését, se a becsapódást nem álmodtam meg. Mondják, utóbbit amúgy se éli át az ember, az érzékszervek és az idegrendszer kikapcsolnak, mielőtt bekövetkezne a borzalom. Olyat is álmodtam, hogy repülőgéppel zuhanok. Nem csoda, a repülés eleve az egyik legnagyobb parám. Volt idő, amikor azért mondtam le utazásokról, hogy ne kelljen beleülnöm abba a csillogó fémhengerbe, amely úgy röpít a fellegek fölé, hogy se szavam, se akaratom nem lehet odafönt ellene. Pedig technikai értelemben semmilyen rossz élményem nem volt a repüléssel, leszámítva néhány erősebb turbulenciát, vagy amikor jobban megdobták a járgányt a szelek. Nem törölték járatomat, poggyászom se veszett el, késés se volt számottevő.”
ZENE
Végső Zoltán a 25 éves Fonó új kiadványairól írt összefoglalóan.
„Contemporary Folk Acapella – áll a Dalinda Átjárók című albumának borítóján. Hallgatóként szerencsére nem fogjuk ennyire tudományosan méregetni, mit is hallunk; a lényeg, hogy a magyar zenében a három énekes, Nádasdy Fanni, Paár Julianna, Tímár Sára által képviselt, pontosabban kitalált stílusnak aligha van előzménye. Mondhatnánk, hogy valamelyest a finn vagy éppen a balkáni acapellában, a játékos többszólamú éneklésben gyökerezik a produkció, de nem mondjuk, mert annyira magyar, ötletesen játékos a nyelv kezelése, a dallamok, a ritmusok bontása egymásba és egymással szembe fordítása, hogy az újdonság ereje tényleg nagyon nagy.”
FILM
Báron György Mundruczó Kornél Netflixen bemutatott új filmjét, a Pieces of a Womant elemezte.
„Nem vitás, Mundruczó Kornél és Wéber Kata profi stábbal kisujjból is kiráz egy nézhető, épkézláb hollywoodi sikerfilmet (ez sem kis dolog), ám az első másfél órával magasra, sokkal magasabbra tették a mércét.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
