„Velencét elárasztotta a víz, Amazóniában lángokban állnak az erdők, új világjárvány van kibontakozóban. Mindeközben egy szűkkörű társaság nagyestélyiben pezsgőt kortyolgatva próbál önfeledten szórakozni. Minden adott egy nagyszerű estéhez, csak épp az énekléshez szükséges levegő fogy vészesen. De a koncert nem áll le. Akkor sem, ha a pezsgőkészletek lassan kimerülnek, és a hosszú vacsoraasztal körül sorra ürülnek a helyek.”
Februárban mutatták be a K2 színház disztópikus hangvételű előadását, a Búcsúkoncertet, melyben végig csak énekszó hallható. A darab november 8-án látható a MU Színházban, ennek apropóján beszélgettünk Tarnóczi Jakab rendezővel.
– Azt mondtad egy interjúban, hogy a Búcsúkoncerttel kihívás elé szeretted volna állítani a társulatot. Rendezőként mindig fontosnak tartod, hogy kimozdítsd a komfortzónájából a színészeket, akikkel dolgozol?
Igen, ez nálam fontos szempont. Minden előadásom tartogat valami kihívást a színészek számára, amit meg is fogalmazunk a próbák kezdetekor.
– Mi adta az ötletet az előadáshoz?
Először az imént említett kihívás, hogy nem kifejezetten zenés színészeknek adtam olyan szerepet, amiben nincs prózai szerepük, csak énekelniük kell. Később jött az ötlet, hogy ne klasszikus értelemben vett zenés előadás legyen. Ehhez kerestem olyan anyagokat, amiket kellően drámainak, szélsőségesnek találtam. Ezzel párhuzamosan fogalmazódott meg bennem az előadás témája, a disztópia, ahol már nincs miről beszélni, és a szereplők közt nincs párbeszéd, csak énekelnek.
– Hogyan viszonyulsz a világvégéhez?
Az elmúlt években a szűkebb környezetemben is éreztem azt a fajta szorongást, ami a globális társadalmi és természeti katasztrófák hatására kialakul az emberekben, így adta magát a téma. Ugyanakkor semmiképp sem edukációs szándékú előadást szerettem volna rendezni arról, hogy hogyan ne pusztítsuk el a bolygót. Inkább a jelenség emberi vonatkozása érdekelt, az is abszurd szemszögből. Azok a művészeti alkotások fognak meg leginkább a témával kapcsolatban, amik valamiféle disztópikus állapotot idéznek meg az abszurdon keresztül. Érdekel, hogy egy ilyen szituáció mit tud kiváltani emberi közösségekből.
– Miért pont az elit szemszögéből mutattad be a világvégét?
A Búcsúkoncert szereplőit vagyonuknál fogva bizonyos társadalmi problémákat nem érintik, de olyan szituációba kerülnek, ahol a pénz és a hatalom sem jelent megoldást számukra.
– Az előadást Mozart Requiemje kíséri. Miért?
Gyerekkorom óta magával ragad a zenéje. Mozart művei, és főleg operái szélsőségesek, teátrális feszültséggel és humorral töltöttek. A nem színpadi művei is drámaiak és játékosak, így jól alkalmazhatóak színházi helyzetekben is. Különösen igaz ez a Requiemre, ami olyan gazdag és olyan sok benne a kontraszt, hogy kifejezetten inspiráló egy színpadi szituációhoz.
– Melyik korosztály érdeklődik leginkább az előadás iránt? Leszűrhető ebből valamit?
A darabot február végén, a magyarországi járványhelyzet előtt mutattuk be. Tavasz óta úgy vettem észre, hogy sokkal inkább a fiatal korosztály jár színházba, és most nem csak a MU Színházra gondolok.
– Mennyire figyelted a nézői visszajelzéseket és a kritikákat?
Kritika nem jelent meg az előadásról, összesen egy blog írt a darabról, ami kicsit meglepett. A szakmabeli ismerősök véleményére természetesen adok, ennek hatására változott is az előadás. A Búcsúkoncert laza, érzékeny szövetű darab, estéről estére változik a ritmusa attól függően, hogy milyen finomságokat tesznek bele a színészek. Nem egy szájbarágós mű, ezért valószínűleg mindenkire másképp hat.
– Milyen előadáson dolgozol éppen?
Harmadik hete próbáljuk az Isten, haza, család című előadást, ami december 19-től látható majd a Kamrában. A három felvonásos darab nagy görög tragédiák alapján készül, amiből a színészekkel egy magyar családtörténetet írunk.
- A Búcsúkoncert szereplői: Piti Emőke, Gyöngy Zsuzsa, Borsányi Dániel, Király Dániel, Nagyhegyesi Zoltán mv. Rendező: Tarnóczi Jakab Dramaturg: Varga Zsófia Látvány: Giliga Ilka Zenei vezető, zongorán kísér: Szép András Énekmester: Vámossy Éva
