A Bogányi-zongora konstrukció szempontjából olyan mint egy Tesla
Gilbert Varga, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy egy koncert során a hallgatóság minden egyes tagja éppen azt szűri le magának egy adott zeneműből, ami ott és akkor az ő számára fontos. A saját élmények megtapasztalására igazán széles palettát kínál a Könnyek és csínyek elnevezésű koncert, ahol többek között Brahms II. B-dúr zongoraversenye is felhangzik, Bogányi Gergely zongoraművész előadásában. A közönség az egészen különleges Bogányi-zongorán hallgathatja meg ezt a rendkívül érzelemgazdag zeneművet, mely nem mindennapos felkészültséget és virtuozitást vár el előadójától, cserébe viszont egyedülálló élményt nyújt hallgatójának. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművésszel a darab extrémitásairól és ezzel kapcsolatos saját tapasztalatairól beszélgettünk.
Nagyon érzékletes a koncert címe. Valóban ilyen széles érzelmi amplitúdókon mozoghat majd a közönség az est során?
Igen, azt hiszem, ennyi érzelmi kilengés elég lenne egy hónapra is!
Brahms II. B-dúr zongoraversenyének bemutatója 139 éve volt Budapesten. Azóta már rengeteg alkalommal felcsendült a magyar koncerttermekben. Ön mikor találkozott először ezzel a művel, és hogyan érlelődött Önben a korábbi előadások során?
Ez a zeneirodalom egyik legmonumentálisabb zongoraversenye, ami egy hatalmas szimfónia, óriási zongora-szólista szólammal. Brahms úgy írt róla egyik feljegyzésében, hogy direkt olyat akart írni, ami lejátszhatatlan.
Köszönik szépen a zongoraművészek – gondolom.
Hát igen… Brahmsnak volt egyfajta nagyon kellemetlen stílusa, ami a zenéjébe is átszűrődött, és ez sokszor technikai szempontból is megnyilvánul. Például a zongoristáknál úgy mondanám, hogy időnként blokkokban működik az ő zenéje, nincs benne Chopin vagy Liszt légiessége, technikai tökéletessége. Kicsit „kockább” náluk, olyan értelemben, hogy egy kicsit tömbös a zene is, és ugyanez technikailag is elmondható róla. Mondják, hogy Brahms maga is így zongorázott, nyilván nagyon jól, csak mereven, ő egy ilyen típus volt. Ebben van valami igazság, hogy lejátszhatatlan ez a darab, és bár tényleg vannak ilyen részei is, ezek mind nem fontosak. A zongora többször van olyan szerepben, mint bármelyik másik hangszer, amikor nem szólóhangszerként, hanem egy egésznek a nem hangsúlyos részeként jelenik meg, ez is a szimfonikus jellegét hangsúlyozza.
Én nagyon korán, fiatal koromban ismertem meg a művet, és érzelmileg nagy bomba volt a számomra. Ez a vezérfonal, szerintem, hogy a zene lelki mondanivalója mindennél fontosabb.
Szavakkal is meg lehet fogalmazni a mondanivalóját?
Nem lehetséges, hiszen itt egy tételen belül is huszonöt féle érzelmi kilengés jelenik meg, ez egy életmű, olyan sok minden van összesűrítve benne, mint egy egész életben. Extrém dolgok is megjelennek általa, extrém öröm, éteriség. Ahhoz hasonlítható, mint amikor megszületik egy csoda. Gondoljunk arra, hogy milyen élmény lenne például az, ha tavasszal, a szemünk láttára kinyílna egy virág, és előtűnne az a gyönyörűség, ami ezzel a folyamattal jár. Erre hangol minket például az első rész visszatérése, egy ehhez hasonló, konkrét lelki élmény érzetét kelti. Vagy képzeljük el, hogy az éjszaka elmúltával egy gyönyörű helyen feljön a nap és a sötétből világos lesz, és azalatt a tíz perc alatt elkezdjük látni, érzékelni a minket körülvevő világot. Átéli az ember ilyenkor azt, ahogyan a semmiből gyönyörűség lesz. Ezek azok a zeneileg megfogalmazott telitalálatok, amikből sok van ebben a darabban, és ezért sem tudok egy konkrétumot megjelölni közülük.
Nagyon gazdag, áradó dallamvilágú darab és rendkívül sokszínű.
Így van, nagyon komplex mű, egészen gyönyörű a lassú tétele, romantikus a szó szerelmi értelmében.
Az előadóművész megengedheti-e játék közben, hogy őt is magával ragadják azok az érzések, hangulatok, amelyeket ez a mű rendkívüli árnyaltsággal kifejez vagy ilyenkor a technikára kell koncentrálni és kizárni az érzelmeket?
Én úgy gondolom, hogy mindkettőt egyszerre kell csinálni, nem az a célom, hogy én átérezzem, de az kötelező, hogy tovább tudjam adni ezeket az érzeteket. A csatorna-szerepet nem szabad túlértékelnie az előadónak. Az előadó mindegy, hogy mit érez, de ideális esetben át kell élnie azt a történést, ami ott meg kell, hogy szülessen. Ha teljesen kívül marad, akkor ez nem tud létrejönni, ha pedig átél valamit, akkor lehet, hogy azt gondolja, hogy neki milyen jó, mert átélte, csakhogy nem magának játszik. A közönségnek kell élveznie a zenét, az előadóművész kiszolgáló személyzet ebben a helyzetben. Összességében jó, ha az előadóművész átéli a zenét, de ne ragadjon ott a műben, csakis a közönségnek játsszon.
A darab előadása során szólista és zenekar szoros együttműködéséről van szó, mennyire számít ilyenkor az, hogy olyan zenekarral játszik, akiket már jól ismer vagy akikkel épp csak ismerkedik még. A Pannon Filharmonikusok melyik kategóriába tartozik?
Nagyon jó és régi a mi ismeretségünk és együtt munkálkodásunk, ez mindenképpen előny! Negyvenöt percig teljes szimbiózisban leszünk. Tudnom kell, mikor vagyok szólista, mikor vagyok teljesen háttérben, és mikor olyan pozícióban, amely az egész dolgot mozgatja.
Segíti-e valami az egymásra hangolódást ilyenkor vagy egyszerűen csak követni kell a kottát?
Bár a kotta egy jó dolog, az csak a kötelező minimum, ami még nagyon kevés. Hiszen a kotta az összes benne lévő jelzéssel együtt is csak egy kis százaléka a zenének. A zene lényegét nem tudják leírni a zeneszerzők, a kotta olyan, mint egy váz, egy testamentum. A kotta a csontváz, de a lényeg, az élő dolog, a hús, a többi kilencven százaléka az egésznek, az erre jön rá. Ha csak egy csontvázat mutatnék föl, nem nagyon örülnének neki.
Még meg kell tölteni lélekkel.
Lélekkel, de azzal a lélekkel, amit a darab már tud, nem az én lelkemmel, ez fontos. És nem az én érzelmeimmel. Az én érzelmeim ahhoz csatlakozhatnak, és csatlakozniuk is kell, de nem az én érzelmeimről van szó, hanem arról az érzelemvilágról, ami a szerzőé volt, és amitől annyira szeretjük.
Úgy tartják erről a műről, hogy nagyon magas követelményeket támaszt az előadójával szemben, mind fizikailag, mind technikailag. Mennyiben követel meg más jellegű felkészülést egy ilyen darab az előadótól?
Igazság szerint én mindig csak a legkomolyabb mondanivalóval rendelkező darabokat játszom, és a mondanivalót most a szó legnemesebb értelmében mondom. Ez lehet gyászinduló és walzer is, viszont az mindegyikben azonos, hogy remekművek. Ez a darab egészen különleges típusú, ezért extrém felkészülést igényel, más jellegűt, mint mondjuk egy Mozart zongoraverseny. Itt technikailag is hosszútávfutásról van szó, hiszen negyvenöt perc a darab időtartama. Ennél mások ugyan a hangsúlyok, de azért nem mondanám azt, hogy pl. a Mozart A-dúr zongoraverseny lassú tételét könnyebb eljátszani, mert ott is a lélek legmélyére kell menni, csak máshogyan.
Láthatja-e a közönség a teljesen egyedi Bogányi-zongorát és mitől különleges?
Igen, természetesen ezen a zongorán játszom. Konstrukció szempontjából a Teslához tudnám hasonlítani ezt a hangszert, mert a lelke, a motorja vadonatúj. Azt látom, hogy óriási jelentősége van ennek a zongorának nem csak azért, mert én játszom rajta, hanem önmagában. Megjelenésében, kisugárzásában, üzenetében. Ezt kellett észrevennem most mindenhol, amerre koncertezni járok vele. Erős az egész megjelenése, úgy mindenestül együtt.
Érdekes formája van, méltóságteljes a megjelenése, ugyanakkor kecses is.
Igen, a design hozzátartozik, úgy gondolom. Van egy erőteljes üzenete.
Ez segíti a hangzását?
A hangzását is, de ez egy rendkívül komplex tárgy, amiben tizenhatezer olyan alkatrész van, aminek harmonikusan kell együttműködnie.
Hogyan éli meg azt, hogy most újra elindulhattak a koncertek és milyen élmény volt az első visszatérés a színpadra és milyen volt előtte, a karantén időszaka az Ön számára?
A karantén alatt nagyon örültem, hogy ez a teljesen vállalhatatlanul ostoba és zaklatott rohanás, amibe én is belekényszeredtem, leállításra került. Nagyon jó volt kizökkenni ebből. Utána pedig még szívesebben játszom most az ősszel, ahogy újra vannak koncertjeim. Meglátjuk, meddig tarthat a koncertezési időszak.
Minden évben koncertezik Erdélyben, elkötelezett a határon túli területeken rendezendő koncertek irányába is. Kárpát-medencei turnéra indul jövő januárban. Trianon 100. évfordulójának évében milyen színezetet kap ez az elkötelezettsége, volt-e vagy lesz-e ehhez kapcsolódó különleges felmérése?
Igen, ez életem legnagyobb koncertsorozata, 2020 – 20 koncert, 20 műsor a Kárpát-medencében. Ennek a koncertjei folyamatban vannak. Néhányat a vírushelyzet miatt rögtön le kellett mondani, néhányat pedig más időpontra áttenni. Az első koncertem pont augusztus 20-án volt, Kolozsvárott, ami egy örökre szóló élmény marad, hiszen a nemzeti ünnepen ennek a városnak a főterén játszani az új zongoránkon, úgy, hogy online streaming is volt, és mindez Trianon évfordulóján történt, felemelő és erős élmény volt. De megint csak nem én vagyok a fontos, hanem az, hogy több ezres létszámú közönségnek tudtam óriási erőt közvetíteni. Ez a szolgálat most kicsúcsosodni látszik ezzel a koncertsorozattal idén és a következő évben. Másik kiemelt koncertem Temesvár egyik főterén volt, most szeptember végén. Megyek még például Szabadkára, ahol a gyönyörűen felújított zsinagógában lesz szólóestem ugyanennek a koncertsorozatnak a keretén belül, szintén az új zongorán. Fontos, hogy a koncertsorozatot az OTP támogatja, nélkülük ez nem lenne megvalósítható, hiszen a zongorát mindig szállítani kell a különböző helyszínekre. Ez a koncertsorozat fontos feladat számomra és kihívás is egyben, ez egy életfeladat, életmunka.
A Könnyek és csínyek koncertig milyen kihívások várják, és melyek az év végéig tartó időszak tervei?
A koncertek egészen év végéig tartanak, ezen kívül lesz egy nagyon szép, új feladatom is a Kertész Imre Emlékházban. Itt bensőséges hangulatú, inkább előadás-szerű koncertek lesznek, szintén az új zongorán.
