Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Radics Viktória Jelenlétátvitel című esszéjét a Kieselbach Nagy István-albumát lapozgatva írta.
„A szén, a porlékony színes pasztell, a zsíros fekete pasztellkréta és az anyagias, különböző faktúrájú papír szerencsésen összetalálkozott Nagy István tekintetével, kezével és ezáltal az egész életével. Nem is kellett neki több, az olaj nem volt hozzá illő, a ceruza meg talán túl vékony volt a markába. Tájból is csak a hazai kellett neki, az erdélyi hegyektől, domboktól a Balatonon át a vajdasági síkságig. Ő a legnagyobb trianonista, abban az értelemben, ahogy a Székelyföldről végigszántott a képeivel Baján keresztül Sajkásszentivánig, ami itt van a közelben, Verbász mellett. Miközben Nagy így keresztezi Trianont, nem érződik a festésmódjában és a képalkotásában semmi különös változás, ő az maradt, aki volt, fessen akár hegyet, akár rónát, ő mindig a négy elem kombinációival dolgozik, és ezek az elemek neki elegek.”
INTERJÚ
„Szonettben egy eposzt is el lehet beszélni” – Báthori Csaba költővel, íróval és műfordítóval Várkonyi Benedek beszélget.
„Báthori Csaba eddig verseket, esszéket írt, és rendületlenül fordított. Most, hatvannégy évesen olyan könyvvel jött elő, amellyel csak nyolcvanon túl szoktak, és azt is csak kevesen. Az a címe: Szó szerint minden; ezerkétszáz oldal, benne az élete, a világirodalom, a múlt, miközben saját koráról – a miénkről – eléggé szigorú hangon beszél. Mert ez interjúkönyv, de ha más szögből nézzük – akár a trükkös rajzokat –, akkor óriási méretű esszét látunk.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Hermann Veronika Szövevényes, bús történet címmel írt recenziót Marilynne Robinson Háztartás című regényéről.
„Robinson regényei az útkeresés és a hazatalálás univerzálissá tágított fogalmairól szólnak. Arról, hogy ennek mennyi fajtája van, és mind lehet gyönyörű; hogy egy átlagos ember hogyan talál célt vagy válik céltalanná; hogy a család, noha törékeny, mégsem törhet szét végleg; hogy mit jelent egyedül és mit jelent közösen magányosnak lenni; hogy van olyan, hogy otthon, és el is lehet veszíteni. És közben a Háztartás megenged egy ennél grandiózusabb olvasatot: valójában két embertípusról szól. Az egyik, aki vágyik az otthonra, a másik, aki nem. Az egyik futva halad át az életen, „amely nem követelt tőle különösebb odafigyelést”, a másik megfontoltan halad át az életen, és mindenre odafigyel. Ruthie és Sylvie az első, Lucille és a nagymama a második típusba tartoztak. Emiatt nem értették egymást, nem várták egymást, és mindig csak egymást várták.”
KÖNYV
Lovász Andrea „Egész világ ellenségünk…” című kritikája a Meseország mindenkié kötetről:
„A kilenc ismert író és nyolc, pályázat útján kiválasztott szerző művei közül csak néhány van szerkezetileg, nyelvileg rendben, amelyikben nincsenek logikai hibák, rossz mondatok, idétlen nevek vagy giccsbe hajó kinyilatkoztatások. Tompa Andrea erős (bár kissé túlstilizált) szövege, Vas Laci a kötet egyik legjobbja, a különleges képességű, talált gyermek meséje ez is ‒ nem feledve, hogy az örökbefogadásról olvastunk már megrázóan szép balladát Tóth Krisztinától: A lány, aki nem beszélt (Móra, 2015). Lakatos István eredetmeséje arról, hogyan lett boszorkánnyá Jancsi és Juliska mézeskalácsházas banyája, megrázó drámaisággal szólna – ha nem rontaná el a motiválatlan megbotránkoztatási szándék, s Gimesi Dóra Óriásölő Margaretje kissé direkt módon, de leginkább foglalja össze azt, amiről e kötetnek szólnia lenne jó: a saját félelmeink a legnagyobb legyőzendő óriások. A küldetés súlyától mintha mindvégig remegne az írók hangja: a tragikus mondatok, érzelgős közhelyek („Mindenki megérdemli, hogy magához hűen éljen”, „Csak az igazán nagyok elég nagyok ahhoz, hogy kicsik legyenek”) mögül alig hallatszik ki (mindössze!) két apró geg s Csehy Zoltán fantasztikus jutalomjátéka.”
VERS
A versrovatban ezen a héten Bozsik Péter és Vedres Ági versei olvashatók. Ez utóbbi három verse közül adjuk itt közre az egyiket:
párás erdő
nyomodban idő hajt
meztelen talpam
mohákon emelkedik
egyre feljebb
lombok közt remeg az erdei pára
kerget a szív kútja
szótlan tova el
bujdos a levél
bujdos a mályva
lapul a nyúl szíve
hajnalig őrzik-e
PRÓZA
Burns Katalin, Hegedűs Vera, Péter János és Turi Tímea prózája
Tárcatár: Kiss Tibor Noé.
Részlet Turi Tímea Tapintat című írásából:
„Kikanyarodtak a főútra. Az anyósom gondolkozott, bekapcsolja-e a rádiót, de aztán csak az ablakot húzta le félig, és megkérdezte Ferit, mit reggelizett. Nem hallotta a választ a süvítéstől, ezért visszahúzta az ablakot. Bekapcsolta a rádiót, aztán ki. Úgy sejtem, előbb-utóbb talán rólunk is beszéltek: a gyerekek mindig hálás beszédtémák. Feri szeretetett és jól tudott büszke lenni a lányára és az ő családjára, az ő önálló, német életükre: tíz éve költöztek ki, de gyakran jártak haza hozzá, néha ő is meglátogatta őket. De hát az anyósom és Feri is naponta beszéltek, csak a gyerekekről nem lehetett beszélni végig egy ennyire hosszú úton. Egy kisteherautó ügyetlenül előzte meg őket, az anyósom tülkölt és felcsattant, káromkodott.
A vírus első napjaiban hívta fel a férjem, hogy van. Tevékeny ember volt, épp a piacról jött, és mintha nem is értette volna a nem várt figyelmességét: mert hát hogy lenne, jól. Tegnap jött haza a lányáéktól, és mintha egy másik országba érkezett volna, nem találja a helyét. Mikor letette a telefont, a férjemen átfutott a kétely, hogy nincsenek-e már lezárva a határok, de aztán elhessegette a gondolatot, Feri mindig is megbízhatóbb volt a Híradónál.”
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia a Katona József Színház Othello-előadását értékeli.
„Shakespeare klasszikusa nem történelmi, hanem emberi tragédia, csak a másság elfogadása és elutasítása kap időről időre változó felhangokat, hangsúlyokat, kontextust, motivációkat. Jago, a trombitás a vastagszájút gyűlöli, Jago, a katona a felettesét, aki előtte mást léptet elő, Jago, a férj az állítólagos szeretőt, aki ha mindezekhez még néger is (más a bőrszíne, a pedigréje, a vérmérséklete, bármiben más), az ideológiai lovat is ad a gyűlölködő alá. És innen indul a lavina, hogy úgy mondjam, a rágalomcunami, illetve a befolyásolhatóság és a hiszékenység drámája.”
FILM
Báron György az iráni Mohammad Raszulof Nincs gonosz című filmjéről írt elismerő kritikát.
„Nincs gonosz – mondja a film címével az iráni rendező. Nem az ember megátalkodott, hanem a rendszer, amely a rosszra kényszeríti. De ez így túl egyszerű volna. A tükörszerkesztésű négy történetben az első és a harmadik mese főszereplője öl, még ha legális módon teszi is, míg a másodiké és a negyediké a morális parancsot fontosabbnak tartja a jogi kötelességnél. Raszulof azt állítja, ugyan nincs gonosz, de léteznek gonosztettek, s embertársaink, akik azokat elkövetik. Mindig van választás.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
