Gryllus Ábris: A Post II. egy rendkívül koncentrált, vágás nélkül készült videóinstalláció

A mindig megújulni képes művészet lenyűgözi és egyben meg is hökkenti a befogadót azáltal, ahogyan a modern technológia elemeinek felhasználásával hoz létre új alkotást. A Trafóban az AV Composers keretében kerül sor Gryllus Ábris Poszt II. című installációjának kiállítására. Az általa szerzett zenével futó képanyagban Molnár Csaba táncművészt láthatjuk, alkotásuk az elmúlással, a halállal foglalkozik. Gryllus Ábris interdiszciplináris művészetnek nevezi alkotótevékenységét, és ezt alá is támasztja az a sokféle projekt, amelyeken keresztül megnyilvánul. A Poszt II-ről, a médiaművészet sajátosságairól és folyamatban lévő alkotásairól is beszélgettünk.

Mire fókuszál a Trafó AV Composers elnevezésű programja, milyen területen működő művészeket mutat be a közönségnek?

Az AV az audiovizuális rövidítése. A sorozatot a Trafóban a Let It Be Art Agency, Kovács Andrea szerkesztésében hozta létre, olyan művészek vagy kollaborációk munkáinak a bemutatására, akik a hang és a vizualitás határterületén mozognak, illetve ezzel a két eszközzel hoznak létre különböző műveket. Én most egy videómunkát mutatok be, de szerepeltek már ennek a programnak az égisze alatt más performatív munkák, audiovizuális helyzetek is.

Médiaművész és zenész vagy. Mit jelent közelebbről a médiaművészet?

Ez egy nehéz kérdés, mert alapvetően nem szeretem az ilyen fajta kereteket, nem is tudom magam besorolni, vagy száz százalékosan hozzákötni valamilyen műfajhoz. A médiaművészet nagyon sok mindent lefed, megvan a történeti háttere, beleillik ebbe a videó, a hanginstalláció, performansz. Ma főként a különböző technológiákkal operáló művészeti alkotásokat szokás ide sorolni. Persze ma már ugyanúgy dolgozhat technológiával, zenével és videóval az is, aki szobrásznak tartja magát, ezek a dolgok talán teljesen összemosódtak. Én valójában nem tartom magam klasszikus értelemben sem zenésznek, sem médiaművésznek, ha valami, akkor leginkább interdiszciplináris művészet az, amit csinálok, nagyon sok minden érdekel, tervezőgrafikusként végeztem, ezt művelem és tanítom is, zenei oldalról most kortárs tánccal sokat foglalkozom, lemezeket adok ki, kiállítok.

A különböző technológiák, amelyeket használnak az AV Composers kiállítói illetve Te magad is, mit képesek hozzátenni a művészethez, miben lesz más vagy több ezek által egy alkotás?

Ezt mindig az adott helyzet vagy alkotás határozza meg, én magam inkább eszközként tekintek ezekre. Van egy olyan hanginstallációm, amibe bejön egy valós csillagászati mérés, mint az egész installációt meghatározó tényező (Trust, 2018),  ugyanúgy az is csak egy eszköze a kommunikációnak. Ez egy extrém példa, de a videó is csak egy eszköz. Én először mindig azt próbálom megtalálni, hogy miről is akarok beszélni, vagy miről szól nekem egy adott téma, és ahhoz próbálok keresni megfelelő felületeket. Ez egyébként teljesen egyéni, van olyan művész is, aki a technológia oldaláról közelít inkább és így talál rá érdekességekre vagy igazságokra. Nem mondom, hogy ez velem nem fordult már elő, de inkább az előző út a jellemzőbb rám. Sokat tud hozzátenni szerintem, hiszen ma már rengeteg programnyelv, vagy hardware könnyen hozzáférhető és ezek mind a művészet eszköztárát szélesítik, ugyanúgy egyébként, mint ahogyan más területekét is.

Van egy alkotásod, amely a Poszt I. címet viseli. Hogyan függenek össze ezzel a mostanival?

Mindkét munka videóinstalláció, nagyon hasonlóak, mindkettő kapcsolódik egy-egy lemezemhez. Párban járó munkákként tekintek rájuk. Az első lemez 2017-ben jelent meg a Farbwechsel kiadónál, Post címmel. Ehhez forgattunk 2018-ban Vadas Zsófia Tamarával egy videót. Vele akkoriban közösen dolgoztunk egy darabon (Krund ni Ovel) és erősen ihletett állapotban voltunk. Ebből emeltünk ki egy részletet, amit még tovább fejlesztettünk és Nagy Marcell operatőrrel felvettük egy nagyon egyszerű és konceptuális videó formájában. A zenében, koreográfiában, táncban és a videóban is azt kerestük, hogy hogyan lehet azt megmutatni, amikor valaki átmegy valamin, amikor éri valamilyen hatás, akár olyan, amit saját magának generált. Az érdekelt, hogy utána milyen visszhangja van ennek a hatásnak az emberben, milyen az utóállapot, illetve foglalkoztam a lemezen ezt a fogalmiságot kitágítva a posthuman, és az emberutániság kérdésével is. Idén felvettem egy második lemezt, ez novemberben fog megjelenni szintén a Farbwechselnél, ennek címe A.D. Ez zeneileg és ebben az utóállapot-keresésben is folytatása az előzőnek, ahogyan a mellé készült videó is folytatja a Post I.-et. Hasonló felé keresgél a zenei és a videó anyag is, de itt az utóállapot jobban fókuszál a veszteség, a gyász állapotára, milyenségére, a halál utániságra több aspektusból, persze nagyon absztrakt módon. Ebben Molnár Csabával dolgoztunk közösen, ő is táncol a videóban. Tervezem, hogy lesz Post III. is a jövőben, most azt érzem, hogy akkor lesz kerek, ha egy triptichonná alakul a végén. A harmadik lemezen már dolgozom, a videó még csak vízió szinten van meg.

Nagyon érdekes, hogy az a rövid hét másodperc, amit a Trafó honlapján láttam belőle, engem épp a születésre emlékeztetett, mintha a táncmozdulatok éppen egy születés folyamatát elevenítenék meg. Mennyire nyitott ez az alkotás a különböző értelmezések felé?

Mi többet foglalkoztunk a halállal, de a két folyamat között nagyon sok áthallás és hasonlóság van, érdekes ez az asszociáció is. Súlyos fogalmakat mondtam a gyásszal és a halállal, de ezekről a zene és a tánc kapcsán beszélgetünk, azután megtörténik valami, a fogalmiság az ember agyán keresztül beleszűrődik az alkotásba, de mi nem feltétlenül direkt módon akartuk ezeket megjeleníteni. Teljesen nyitott az értelmezés számára, és ez jól is van így.

Tizenöt percnyi az a videó-installáció, amit Molnár Csaba táncossal közösen készítettetek. Milyen kihívást jelent, amikor ilyen nagyon koncentrált időtartamú alkotást kell létrehozni? 

Tud nehéz lenni, a videóban nincs vágás, és ez a munkamódszer megint csak a lemezre reagál. Én elektronikus zenét csinálok, amit alapvetően rengetegszer fel lehet venni és még hónapokig editálni, az új lemez viszont egyben ötven perc, és egy egyszeri felvétel. Ez egy nagyon koncentrált állapotot kíván, benne van a pillanat a hibáival együtt. Azt hiszem, hogy ezt a munkamódszert a táncból kölcsönöztem, sokat inspirál a táncosokkal közös munka, és mindig lenyűgöz a tánc pillanatszerűsége. Mindkét táncos akivel dolgoztam, Tamara és Csaba is komoly energiákat tudnak koncentrálni és mozgatni. A videókat többször is felvettük ugyan, de mindig tudtuk, melyik az a felvétel, amikor megtörtént az, amit kerestünk. A bemutatott anyag is egy felvétel, editálás nélkül.

Mit javasolnál, milyen attitűddel nézzék ezt az installációt? 

Nem tudok javasolni, ez teljesen egyénfüggő. Én egy kiállítótérben elhelyezett munkára mindig úgy tekintek, mint a térben lerakott entitásra, és megpróbálom a hatását átengedni magamon.

Szoktál-e nézői visszajelzéseket kapni, és mit szűrsz le azokból, mennyire nyitott a közönség a médiaművészeti alkotások iránt? 

Nagyon nyitott a közönség, szerintem, nyilván ez nem egy olyan tradíciókkal rendelkező médium, mint például a festészet. Ez is a jó benne, mert nincsenek még beidegződések. Persze itt egy videóról beszélünk, ami már ismert, kicsit sem extrém forma, de általánosságban a kísérletibb helyzetekkel kapcsolatban én azt látom, hogy az emberek nyitottak. Nekünk, alkotóknak, a kurátoroknak és a befogadó intézményeknek és tereknek kell valószínűleg még nagyobb hangsúlyt fektetnünk az informálásra és edukációra. Nem szabad tartózkodni például a szélesebb körben ismeretlen megnevezésektől fogalmaktól és módszerektől, csak kell tudni őket magyarázni és kontextualizálni. Már van az érdeklődőknek egy komolyabb rétege, aki fogékony eziránt, és hajlandó a klasszikus galéria és színházterem keretrendszeréből kimozdulni. Ez jóval nyitottabb befogadói és alkotói helyzetet is eredményez.

Min dolgozol most, és mennyiben befolyásolja a munkádat a kialakult vírushelyzet?

Több mindennel foglalkozom most. Gyártás alatt van az új lemezem, ezzel kapcsolatban még van sok teendőm. Van egy közös zenei projektünk Farkas Miklóssal (Fizikal), ez a FOR., most fejeztük be az új lemezünket, ez pedig az Exiles kiadónál fog kijönni idén év végén vagy jövő év elején, ezen is még egy kicsit dolgoznunk kell, de nagyon várjuk. Dolgozom a Hodworks társulattal, Hód Adriennel egy új darabon. Tóth Márton Emillel, Vadas Tamarával, Varga Viktóriával és Zsigó Annával dolgozom együtt a Nibiru című projektet dokumentáló könyvön. A Nibirun már több mint két éve megy. Itt gyerekekkel közösen hozunk létre különböző performatív helyzeteket, ha minden jól megy, legközelebb a tél elején megyünk Prágába egy workshopot tartani. Gondolkozom már a következő Post installáción és lemezen, illetve a Deák 17 Galériában november 11-én a Reflex című kiállításon lesz Mátrai Erikkel egy közös munkánk, ami még készülőben van. A járványhelyzet a praktikus és lelki nehézségei és a rengeteg lemondott fellépés és turné mellett szerencsés volt abból a szempontból, hogy sokkal több időt tudtam az otthoni stúdióban tölteni, mint bármikor az utóbbi években.

Megosztás: